e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Hat­sek Bé­la mű­sze­rész 1895-ben ho­zat­ta be Bu­da­pest­re az el­ső au­to­mo­bilt. A ko­csi nagy fel­tű­nést kel­tett, hi­szen olyan han­got adott, hogy a já­ró­ke­lők at­tól tar­tot­tak, bár­me­lyik pil­la­nat­ban fel­rob­ban­hat. Gyors­nak tűnt, de azért nem ve­het­te fel a ver­senyt a lo­vas ko­csik­kal. Ha­ma­ro­san Tör­ley Jó­zsef pezs­gő­gyá­ros is au­to­mo­bilt vá­sá­rolt, és bár sze­mé­lye­sen Hat­sek ha­ma­ro­san fel­ad­ta a küz­del­met a mű­sza­ki ne­héz­sé­gek­kel és a dü­hö­sen ki­a­bá­ló és do­bá­ló já­ró­ke­lők­kel, meg­kez­dő­dött az au­tók di­a­dal­út­ja.

Ma egy­re töb­ben úgy lát­ják, hogy az au­tók meg­ölik a vá­ro­so­kat. Év­ez­re­de­ken át a gya­lo­go­sok­nak épí­tet­ték a te­le­pü­lé­se­ket, a 20. szá­zad­ban vi­szont a vi­lá­gon sok­fe­lé az au­tók vet­ték át az ural­mat. Utó­lag mond­hat­juk, hogy elő­de­ink oko­sab­bak le­het­tek vol­na. Még az au­tók iránt rend­kí­vül kri­ti­kus ame­ri­kai-ka­na­dai író és ur­ba­nis­ta, a há­rom éve el­hunyt Ja­ne Ja­cobs is úgy gon­dol­ta, hogy az au­tó nem min­de­nes­tül az ör­dög mű­ve, min­den rossz vég­ső for­rá­sa. Ha a mo­to­ros jár­mű­ve­ket a 19–20. szá­zad for­du­ló­ján ar­ra hasz­nál­ták vol­na, ami­re va­lók – hogy a ló­trá­gya bű­zé­től ful­dok­ló vá­ro­sok­ban ha­té­ko­nyab­bá te­gyék az áru­szál­lí­tást –, ak­kor min­den más­képp ala­kul­ha­tott vol­na.

Ám ma már a te­her­au­tók, a be­teg­szál­lí­tók, a moz­gás­sé­rül­tek au­tói is du­gók­ban vesz­te­gel­nek, pe­dig az utak fe­lü­le­te egy­re nö­vek­szik. Az au­tó­for­ga­lom elő­ször ap­ró­kat ha­rap a vá­ros­ba, az­tán egy­re több he­lyet kö­ve­tel ma­gá­nak. Jön­nek az út­szé­le­sí­té­sek, a fe­lül­já­rók, az eme­le­tes fe­lül­já­rók, és per­sze ren­ge­teg hely kell a par­ko­ló au­tók­nak. Az­tán egy­szer csak azt vesszük ész­re, hogy a mi vá­ro­sunk is ugyan­olyan lak­ha­tat­lan­ná és jel­leg­te­len­né vált, mint a töb­bi au­tós vá­ros. Ön­ma­gá­ban a fo­lya­mat egyet­len lé­pé­se sem vég­ze­tes. Az egész fo­lya­mat az. Min­den lé­pés a vá­ros tönk­re­me­ne­te­lét gyor­sít­ja.

Az Eu­ró­pai Ke­resz­tény Kör­nye­zet­vé­del­mi Há­ló­zat mo­bi­li­tás és szál­lí­tás mun­ka­cso­port­ja há­rom hó­nap­pal ez­előtt meg­fo­gal­maz­ta, hogy mit ajánl az egy­há­zak­nak a mo­to­ri­zált köz­le­ke­dés­ből és szál­lí­tás­ból ere­dő pusz­tí­tá­sok eny­hí­té­sé­re. A do­ku­men­tum nem szo­rít­ko­zik a vá­ro­si au­tó­köz­le­ke­dés té­má­já­ra, ada­tok­kal pró­bál­ja meg­vi­lá­gí­ta­ni a köz­le­ke­dés és a szál­lí­tás na­gyobb össze­füg­gé­se­it. Bal­ese­tek, lég­szennye­zés, tönk­re­me­nő te­le­pü­lé­sek, egy­re nö­vek­vő szá­mú köz­úti bal­eset, glo­bá­lis ég­haj­lat­vál­to­zás – mind-mind a mo­to­ri­zá­ció kö­vet­kez­mé­nyei kö­zé tar­toz­nak.

A mun­ka­cso­port prob­lé­ma­fel­ve­té­se­i­ben és aján­lá­sa­i­ban ne­kem az tet­szik, hogy ke­resz­tény mon­da­ni­va­ló­juk meg­fo­gal­ma­zá­sa köz­ben egy pil­la­nat­ra sem sza­kad­nak el a föl­di té­nyek vi­lá­gá­tól. Is­me­rik jól az olaj­csúcs je­len­sé­gét, szá­mol­nak az­zal, hogy a kö­vet­ke­ző év­ti­ze­dek­ben min­den­kép­pen rá­kény­sze­rü­lünk ar­ra, hogy kő­olaj­füg­gő gaz­da­sá­ga­in­kat át­ala­kít­suk. Ma a ki­ter­melt olaj hat­van szá­za­lé­ka a köz­le­ke­dést és a szál­lí­tást szol­gál­ja, mi­köz­ben a kő­olaj a szá­mí­tó­gép­gyár­tás­tól a gyógy­szer­ipa­rig ma még na­gyon sok te­rü­le­ten nél­kü­löz­he­tet­len­nek lát­szik. Né­hány év­ti­zed alatt el­pa­za­rol­juk az év­mil­li­ók alatt kép­ző­dött ér­té­kes nyers­anya­got, tönk­re­tesszük a föl­det, és fo­gal­munk sincs, hogy mi lesz ve­lünk az olaj­kor­szak után.

Mar­tyn Gross, az Eu­ró­pai Ke­resz­tény Kör­nye­zet­vé­del­mi Há­ló­zat brit tag­ja így ír a nyu­ga­ti vi­lág au­tó­füg­gő­sé­gé­ről: „Au­tó­füg­gő köz­le­ke­dé­si szo­ká­sa­ink rab­szol­gái va­gyunk. Csap­dá­ba es­tünk, és utol­só le­he­le­tün­kig azt fog­juk hang­sú­lyoz­ni, hogy jo­gunk van pa­zar­ló au­tó­ink­hoz. Úgy tű­nik, hogy ér­té­ke­in­ket nem hi­tünk, ha­nem au­tó­ink ala­kít­ják. Mi­köz­ben vé­de­ke­zünk, nem akar­juk ész­re­ven­ni, hogy mi­cso­da ká­ro­kat oko­zunk ma­gunk­nak és a boly­gónk­nak…

Val­lá­sos nyel­ven a fö­lös­le­ges au­tó­zást bűn­nek kell ne­vez­nünk, mert el­vá­laszt min­ket egy­más­tól, a föld­től és Is­ten­től. Ar­ra kény­sze­rü­lünk, hogy ver­se­nyez­zünk – az üzem­anya­gért, az uta­kért, a par­ko­ló­he­lye­kért, a se­bes­sé­gért. A ke­resz­tény­ség üze­ne­te, hogy az éle­ten má­sok­kal osz­to­zunk, fi­gyel­nünk kell azok­ra, akik gyen­géb­bek vagy sé­rü­lé­ke­nyeb­bek. Az au­tó ural­ta kul­tú­ra az el­len­ke­ző irány­ba ta­szít min­ket, ami­nek vég­ső kö­vet­kez­mé­nye ha­lál és pusz­tu­lás. Egy­há­za­ink sem men­te­sek et­től a bűn­től. Min­den év­ben több ezer ki­lo­mé­tert au­tó­zunk is­ten­tisz­te­le­tek­re, gyü­le­ke­ze­ti al­kal­mak­ra, zsi­na­tok­ra, pe­dig a né­met nyelv még min­dig őr­zi a Kirch­gang szót, ami nem temp­lom­ba au­tó­zást, ha­nem temp­lom­ba gya­log­lást je­lent. Nem könnyű sza­kí­ta­ni a meg­szo­kás­sal, de van­nak olyan lé­pé­sek, ame­lye­ket meg­te­he­tünk azért, hogy az au­tót min­den­nap­ja­ink­ban ne ké­zen­fek­vő vá­lasz­tás­nak, ha­nem utol­só­ként szó­ba jö­vő esz­köz­nek te­kint­sük.”

A do­ku­men­tum­nak a gon­dol­ko­dá­sunk meg­vál­toz­ta­tá­sá­ról szó­ló fe­je­ze­te így fe­je­ző­dik be: „Sür­gős vál­to­zás­ra van szük­ség, a tár­sa­da­lom, a cé­gek és ter­mé­sze­te­sen az egy­ház ra­di­ká­lis át­ala­kí­tá­sá­ra… Vá­lasz­ta­nunk kell. Mi a cé­lunk: ön­pusz­tí­tás vagy igaz­sá­gos vi­lág?”

Hogy mit szól­na Hat­sek Bé­la a mai fő­vá­ros­hoz? Be­val­lom, nem tu­dom. Ta­lán elé­ge­det­ten néz­né a mo­dern au­tó­kat, ta­lán el­gon­dol­koz­na, hogy mi­lyen fo­lya­ma­tot in­dí­tott el. Hat­sek­re csak azért volt szük­sé­gem, hogy han­gos ro­baj­jal in­dul­jon a cikk. Az vi­szont na­gyon fon­tos kér­dés, hogy mi­től fog meg­vál­toz­ni a mai tart­ha­tat­lan hely­zet. Mi­vel pró­bál­koz­nak po­li­ti­ku­sok, el­szánt ci­vi­lek és az egy­há­zak? Leg­kö­ze­lebb in­nen foly­ta­tom.

Ga­dó György Pál

::Nyomtatható változat::