Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Nem le­het hig­gad­tan, hű­vös tá­vol­ság­tar­tás­sal szem­lél­ni azt, ami mos­ta­ná­ban Ma­gyar­or­szá­gon tör­té­nik. Nyo­masz­tó a gaz­da­sá­gi vál­ság esz­ka­lá­ló­dá­sa; nyug­ta­la­ní­tó, hogy na­pon­ta új és új rossz hí­re­ket hal­lunk. Az elem­zé­sek, a pénz­ügyi és gaz­da­sá­gi mu­ta­tók, a szak­em­be­rek le­han­go­ló di­ag­nó­zi­sai még szo­mo­rúbb jö­vőt prog­nosz­ti­zál­nak. S bár­mi­vel hi­te­get­tek ben­nün­ket még né­hány hó­nap­pal ez­előtt is, saj­nos azok­nak lett iga­zuk, akik már ko­ráb­ban fi­gyel­mez­tet­tek a kö­ze­le­dő ba­jok­ra. És ez még nem min­den!

Csak az nem lát­ja, aki vak, meg az, aki po­li­ti­kai ér­de­kei sze­rint még min­dig csak a fe­jé­re ol­va­sott, már vég­képp le­ta­gad­ha­tat­lan tényt haj­lan­dó el­is­mer­ni, hogy a gaz­da­sá­gi vi­lág­vál­ság tör­vény­sze­rű­en hoz­zánk is be­gyű­rű­ző rom­bo­ló ha­tá­sa­in túl meg­van ne­künk a sa­ját kü­lön gon­dunk is. Mert az a mo­rá­lis és bi­zal­mi vál­ság, amely­ben síny­lő­dik az or­szág, sú­lyos­bít­ja ba­ja­in­kat, és nö­ve­li ter­he­in­ket. Sőt min­den sür­ge­tő szük­ség el­le­né­re szin­te le­he­tet­len­né te­szi, hogy a köz­élet min­den részt­ve­vő­je össze­fog­jon, és együtt ke­res­sék a vál­ság­ból ki­ve­ze­tő – de leg­alább a vál­ság ha­tá­sa­it mér­sék­lő – le­he­tő­sé­ge­ket.

Biz­to­san meg­van min­den té­nye­ző­nek a ma­ga sze­re­pe ab­ban, hogy ez így ala­kult, de a vá­lasz­tók bi­zal­má­val vissza­élő kor­mány­zat­nak kü­lö­nö­sen is nagy és át­há­rít­ha­tat­lan a fe­le­lős­sé­ge! És ép­pen azért kell er­ről nyíl­tan szól­nunk, mert Is­ten igé­je sze­rint min­den em­ber, a köz­élet sze­rep­lői, a ki­sebb-na­gyobb kö­zös­sé­gek és az or­szág ve­ze­tői is Is­ten előtt fog­nak szá­mot ad­ni ar­ról, ho­gyan és mi­re hasz­nál­ták ha­tal­mu­kat. Az egy­ház kö­te­les­sé­ge, hogy a fe­le­lős­ség­nek er­re a di­men­zi­ó­já­ra fi­gyel­mez­tes­sen, mert – bár­mennyi­re sze­ret­nék is ezt so­kan – nem a tör­té­ne­lem íté­lő­szé­ke, ha­nem a min­den­ha­tó Is­ten a vég­ső fó­rum.

Az Úr­is­ten nem rej­tet­te el, ha­nem ki­je­len­tet­te aka­ra­tát. Ezért nem tu­dom más­ként ér­tel­mez­ni, ér­té­kel­ni a hely­ze­tün­ket, ki­lá­tá­sa­in­kat kü­lö­nö­sen is ne­héz­zé te­vő mo­rá­lis vál­sá­got, mint an­nak je­lét, hogy Is­ten íté­le­te alatt ál­lunk. Ez a fel­is­me­rés is Is­ten előt­ti szám­adás­ra és be­csü­le­tes hely­zet­elem­zés­re kész­tet min­ket. En­nek azon­ban csak ak­kor van ér­tel­me, ha nem me­rül ki szó­la­mok pu­fog­ta­tá­sá­ban, nem gyár­tunk meg­ala­po­zat­lan győ­zel­mi je­len­té­se­ket, és nem akar­juk sem ma­gunk­kal, sem má­sok­kal el­hi­tet­ni, hogy há­zunk és ha­zánk tá­ján min­den rend­ben van.

Eb­ben az őszin­te szám­adás­ban se­gít­het most ne­künk az az in­ter­jú, ame­lyet a 2001. szep­tem­ber 11-i ször­nyű, egye­sült ál­la­mok­be­li me­rény­let után Anne Gra­ham­mel – Billy Gra­ham lá­nyá­val – ké­szí­tet­tek, de amely­nek üze­ne­te nem­csak ak­kor volt idő­sze­rű, ha­nem most is az. Eb­ből az in­ter­jú­ból idé­zek.

Az el­ső kér­dés ez volt: „Ho­gyan en­ged­het­te meg Is­ten, hogy ilyes­mi tör­tén­jen?”

A vá­lasz: „Úgy hi­szem, Is­tent na­gyon el­szo­mo­rít­ja, ami ve­lünk tör­tént, ám évek óta azt mond­juk ne­ki: menj ki is­ko­lá­ink­ból, menj ki a kor­má­nyunk­ból, tá­vozz az éle­tünk­ből. És ő – ami­lyen úri­em­ber – csend­ben hát­ra­hú­zó­dott. Mi­kép­pen vár­hat­juk el Is­ten­től, hogy ál­dá­sát és vé­del­mét ad­ja, ha ugyan­ak­kor ar­ra szó­lít­juk fel, hogy hagy­jon egye­dül ben­nün­ket?”

Ké­sőbb – töb­bek kö­zött – még ez is ol­vas­ha­tó az in­ter­jú­ban: „Az­tán va­la­ki azt mond­ta, jobb, ha nem ol­vas­suk a Bib­li­át az is­ko­lá­ban… – a Bib­li­át, amely azt mond­ja: ne ölj, ne lopj, és sze­resd fe­le­ba­rá­to­dat, mint ma­ga­dat. És mi azt mond­tuk: rend­ben. – Az­tán va­la­ki azt mond­ta, hagy­juk, hogy di­ák­lá­nya­ink abor­tuszt vé­gez­tes­se­nek, ha akar­nak, és nem kell, hogy ezt el­mond­ják a szü­le­ik­nek. És azt mond­tuk: rend­ben. – Az­tán egy bölcs ve­ze­tő azt mond­ta, mi­vel a fi­úk fi­úk, és úgy­is meg fog­ják ten­ni, ad­junk ne­kik annyi óv­szert, amennyit akar­nak, és nem kell, hogy szü­le­ik­nek er­ről be­szá­mol­ja­nak. És mi azt mond­tuk: rend­ben. – Az­tán va­la­ki az ál­ta­lunk je­len­tős poszt­ra meg­vá­lasz­tot­tak kö­zül azt mond­ta, hogy nem szá­mít, mit te­szünk a ma­gán­élet­ben, ha el­vé­gez­zük a mun­kán­kat. – Az­tán va­la­ki azt mond­ta, nyom­tas­sunk új­sá­go­kat mez­te­len nők ké­pe­i­vel, és hív­juk ezt a női test szép­sé­ge fe­let­ti egész­sé­ges, ter­mé­sze­tes cso­dá­lat­nak. És mi azt mond­tuk: rend­ben. – És a szó­ra­koz­ta­tó­ipar azt mond­ta, csi­nál­junk té­vé­mű­so­ro­kat és mo­zi­fil­me­ket, ame­lyek az erő­sza­kot, az er­kölcs­te­len­sé­get és a sza­ba­dos sze­xet rek­lá­moz­zák. És mi azt mond­tuk: ez csak szó­ra­ko­zás, nincs is rossz ha­tá­sa, és kü­lön­ben sem ve­szi sen­ki sem ko­mo­lyan, úgy­hogy csak men­je­nek.

Most pe­dig fel­tesszük ma­gunk­nak a kér­dést: mi­ért nem ér­zé­ke­nyebb a gyer­me­ke­ink lel­ki­is­me­re­te, mi­ért nem tud­nak kü­lönb­sé­get ten­ni a jó és a rossz kö­zött, és mi­ért nem okoz ne­kik prob­lé­mát, hogy meg­öl­jék az ide­ge­ne­ket, osz­tály­tár­sa­i­kat, sa­ját ma­gu­kat? Ta­lán ha elég hosszan és ke­mé­nyen gon­dol­ko­dunk raj­ta, ki tud­juk ta­lál­ni. Azt hi­szem, elég sok kö­ze van ah­hoz, hogy azt arat­juk, amit ve­tet­tünk.”

Kár len­ne ta­gad­ni, hely­ze­tünk ag­gasz­tó, hi­szen az in­ter­jú­ban fel­so­rolt je­len­sé­gek – mint annyi min­den a mö­göt­tünk lé­vő évek­ben, év­ti­ze­dek­ben – hoz­zánk is „be­gyű­rűz­tek”. So­kan per­sze az­zal kí­sér­le­tez­nek, hogy a nyil­ván­va­ló er­köl­csi vál­ság­je­len­sé­gek­ről sem vesz­nek tu­do­mást, és ez­zel nem­csak ha­mis biz­ton­ság­ba rin­gat­ják ma­gu­kat, ha­nem mi­vel el­fe­dik, még nö­ve­lik is a bajt. Ha ez így megy to­vább, ha­ma­ro­san el­ér­jük – ha már el nem ér­tük – a kri­ti­kus pon­tot, ahon­nan alig­ha lesz vissza­té­rés.

Úgy ol­vas­tam, hogy Észak-Ame­ri­ka vad­ví­zi eve­ző­sei szá­má­ra a ro­ha­nó he­gyi fo­lyók par­ti szik­lá­i­ra szok­ták fel­fes­te­ni a négy be­tűt: P. O. N. R. – point of no re­turn, a pont, ahon­nan nincs vissza­té­rés. Ar­ra fi­gyel­mez­tet­nek ezek a be­tűk, hogy vé­sze­sen kö­ze­le­dik az a hely, ahon­nan az egy­re se­be­seb­ben szá­gul­dó víz ment­he­tet­le­nül a kö­ze­li zu­ha­tag­ba so­dor­ja és el­pusz­tít­ja a csó­na­kot, a ben­ne ülők vesz­tét okoz­va.

Ne le­gyen két­sé­günk afe­lől, hogy eb­ből a ve­sze­del­mes szá­gul­dás­ból, a vé­sze­sen kö­ze­le­dő zu­ha­tag pusz­tí­tó ör­vé­nyé­től csak az ment meg ben­nün­ket, ha ko­mo­lyan vesszük Is­ten fi­gyel­mez­te­té­sét: „A meg­té­rés és a hig­gadt­ság se­gí­te­ne raj­ta­tok, a bé­ke és a bi­za­lom erőt ad­na nek­tek!” (Ézs 30,15) És az, ha nem hagy­juk fi­gyel­men kí­vül, hogy Is­ten ha­tal­mas és ir­gal­mas ke­ze fel­ír­ta a mi „szik­lá­ink­ra” az élet­men­tő be­tű­ket: IHS – Ie­sus Ho­mi­num Sal­va­tor, Jé­zus az em­be­rek Meg­vál­tó­ja. Ő a mi re­mény­sé­günk.

Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

::Nyomtatható változat::