Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 06
- Botrányos elhívás
A vasárnap igéje
HETVENED VASÁRNAP – Mt 9,9–13
Hozzászólás a cikkhez
Botrányos elhívás
Máté történetének nem Máté a főszereplője. Nevét csak azért őrizte meg a Szentírás, mert Jézus megszólította őt, és ezáltal szédítő távlatok nyíltak meg előtte. Bennünket pedig arra tanít ez a botrányos elhívási történet, hogy minden Jézus hívó szaván dől el.
Jézus hívása mindig felkészületlenül ér bennünket. Máté – vámszedő lévén – éppen a vámasztal mögött ült. Vagyis végezte a napi munkáját. Nem készítette elő a lelkét a nagy találkozásra, a tanítvánnyá válásra. Merthogy nem is lehet. Isten és az ember kapcsolata sohasem úgy kezdődik, hogy mi felkészítjük a lelkünket, és érdemessé válunk a követésére.
Mi gyakorta elhibázzuk a sorrendet. Mindent a magunk oldala felől igyekszünk megragadni. Rendkívül leegyszerűsített logikánk szerint kell valamit tennünk azért, hogy Jézus Krisztus felfigyeljen ránk, és ezért megszólítson, tanítványává hívjon és fogadjon bennünket. Úgy gondoljuk, hogy a vele való kapcsolatunk kizárólag a megszentelt falak és az ünnepi órák hatókörébe tartozik. Színházi kifejezéssel élve: gyakran „kegyesre vesszük a figurát”, amikor úgy tudjuk, hogy a színe előtt állunk – elfeledkezve arról, hogy egész életünkben és a legrejtettebb pillanatainkban is az ő színe előtt vagyunk.
Még az úrvacsora emberi szavakkal leírhatatlan ajándékáról is úgy gondolkozunk, hogy annak vételére fel lehet készülni, méltóvá lehet válni, mégpedig a gyónásunk, bűneink megvallása által. Mintha Isten és ember szövetségében lenne bármiféle kölcsönösség vagy egyenrangúság! Pedig ez éppen a farizeusi gondolkodás… A valóság az, hogy Jézus Krisztus mindig a legváratlanabb pillanatban hív el minket, hogy az övéi legyünk: egyszerűen azért, mert ahhoz, hogy az övéi legyünk, egyedül és kizárólag az ő megszólító szava szükséges, nem pedig a mi előkészületünk.
Jézus hívása mindig bűneinkben talál meg bennünket. A vámszedő asztal Máté bűne. Mint ahogyan otthoni asztalánál is csak a bűnösöknek van helyük, a tisztességes, istenfélő emberek csupán biztonságos távolságból figyelik, és botránkoznak rajta. Mátéról magáról nem tudunk sokat, de azt igen, hogy egy vitathatatlanul gyanús testület tagjaként kereste a kenyerét. Talán mások kárára. Ráadásul hazaáruló volt, az elnyomó rómaiak kiszolgálója. Méltán övezte megvetés a „rendes” emberek részéről.
Jézusnak pedig éppen ez az ember kellett a tanítványi közösségbe, nem a kegyes és becsületes farizeusok. Miért? Nem azért, mert Jézus a bűnösök barátja, vagy mert példát akar mutatni a kirekesztettek felkarolására – pedig milyen modern gondolat volna! –, esetleg mert ő annyira jóindulatú, hogy még a megvetett és valóban bűnös vámszedőben is képes felfedezni a jónak némi csíráját. Nem, Jézus éppen azért hívta el Mátét, mert ebben az emberben egyáltalán nem lehetett felfedezni semmi jót.
Nem azért ült le enni egy asztalhoz a bűnösökkel, hogy kioktassa a farizeusokat arról, hogy Istennek tetsző cselekedet közösséget vállalni a kirekesztettekkel, hanem azért, hogy megmutassa: Isten szemében nem léteznek reménytelen esetek. Nem azért, mert a leggonoszabb bűnös is megtérhet, hanem mert a kegyelmes Istennek van hatalma a legreménytelenebb embert is magához téríteni. És hogy vegyük észre: bármilyen kegyes vagy bármilyen kegyetlen az életünk, egyedül Isten irgalma menthet meg bennünket. Bűnösök vagyunk, válogatás nélkül, farizeusok és vámszedők, ilyen vagy olyan emberek, és egyedül az húz ki bennünket a bajból, ha Urunk irgalmasan és minden előfeltétel vagy utólagos hála nélkül megszólít: kövess engem!
Jézus hívása mindig azért szól hozzánk, hogy meggyógyítson. Milyen lehet az élete egy vámszedőnek, aki nem találkozik a Megváltóval? Hogyan állhat meg az ítéletben az Úr színe előtt az, aki belemerül a bűneibe? Milyen lehet az élete egy farizeusnak, ha nem találkozik a Megváltóval? Hogyan állhat meg az Úr színe előtt a kegyes, vallásos érdemeiben bízó ember? Hogyan állunk meg mi az Úr ítélőszéke előtt? A válasz Jézus ajkáról hangzik el a méltatlankodó és botránkozó farizeusoknak címezve: az Emberfia azért jött, hogy a betegeket gyógyítsa.
Vagyis ahol Jézus Krisztus megjelenik, szól és cselekszik, ott valami változás történik. A bűnös vámszedőből például tanítvány lesz. Jézus nem az elitből válogat magának, hogy alaposan megdicsérhesse őket. Hiszen az orvos sem az egészséges embereket keresi fel, hogy elégedetten bólogathasson, hanem a betegeket, akiket meg kell mentenie. Akiket csak ő tud megmenteni. Bennünket pedig egyedül Jézus Krisztus tud megmenteni.
Keresztje annak a jele, hogy ez a megmentés valóban megtörtént. A bűntől legyengített, megbetegedett ember megmenekül, életet nyer. Akár ebben a világban is újat kezdhet naponta, ha beteg életét önfeledten leteszi a kereszt tövébe. Urunk mindent megváltoztató szava hatalmas erővel munkálkodik ma is közöttünk. Elrontott életünk általa újul meg.
Máté története szólhatna „korszerűen” és divatosan arról, hogy Jézus jó, mert szereti a mindenki által megvetetteket, és céltudatosan magához hívja a kirekesztetteket, hogy így adjon példát nekünk. Máté története azonban éppen arról tanúskodik, hogy mi nem egymást vetjük meg és rekesztjük ki, hanem Isten országából egyformán kirekesztettek és megvetettek vagyunk, joggal és méltán, a bűneink miatt. Elveszettségünkben pedig egyvalaki van, aki megment bennünket: Jézus Krisztus, aki szüntelenül megszólít, újjáformál, elveszi bűneinket, és újra meg újra bekapcsol minket Isten királyi uralmának üdítő és csodálatos hatókörébe.
A böjti idő közeledtével ezért adjunk hálát Urunknak.
Imádkozzunk! Urunk! Köszönjük, hogy te nem vársz ránk, hanem magad jössz elénk, és megszólítasz hatalmas, életet átalakító igéddel. Add, hogy szavad szíven találjon minden helyzetben, és irgalmad újjáteremtsen bennünket. Ámen.
Tubán József
::Nyomtatható változat::
|