Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 27
- A bűn, Istennek hála, nem úr az éltemen
Cantate
Ordass Lajos éneke a küzdelmes keresztény életről
Hozzászólás a cikkhez
A bűn, Istennek hála, nem úr az éltemen
Ősi és új kincsek kerültek egymás mellé a Gyülekezeti liturgikus könyvben. Ezek között számomra különösen is kedves Ordass Lajos bűnbánati éneke: A bűn, Istennek hála, nem úr az éltemen (GyLK 820). A könyv olyan darabját mutatjuk ma be, amely már most közkedvelt azok körében, akik megismerték.
Megtanulni, gyakorolni nem is kell, hiszen jól ismert és szeretett reggeli énekünk dallamára énekelhetjük: Hadd áldlak teljes szívből ez újult reggelen (EÉ 93). Egyszerűen használni kell, s örülni annak, hogy egy ismerős-ismeretlennel találkozunk.
Ordass Lajos fordításában válhat egyházunk népének sajátjává ez a fontos ének. Bűnről, krisztusi bocsánatról, megváltott életről, kegyelemről énekelhetünk a 20. századi egyháztörténelem e kiemelkedő alakjával. Amit életéről, szolgálatáról, meghurcoltatásáról tudunk, még mélyebbé teszi ezt a verset. Nem azt a szót használom: „hitelesíti”, hiszen az evangélium hitelesítője maga az egyház Ura. De a tanítványok, a tanúk még közelebb hozzák számunkra a jézusi örömhírt.
A keresztény élet titkáról szól a szöveg: „A bűn, Istennek hála, nem úr az éltemen.” Már ez az első mondat is magába foglal mindent. A lényeget. Van bűn – számolnunk kell vele, küzdenünk kell ellene. Aki homokba dugja a fejét, lebecsüli a gonosz hatalmát, könnyen kerül kínosan végzetes helyzetbe. Az Isten nélküli, a Teremtőtől elszakadt élet ugyanis zsákutca, s minden öröme, eredménye, szépsége csak látszat. Gyorsan elmúlik, s a semmibe vész.
Aki azt hiszi, a bűnből tudatosan, szorgalmasan, ügyesen ki lehet szállni, az becsapja magát. Az ember nem olyan lény, aki önállóan tud élni. Vagy a gonosz hatalmában van, vagy az Isten uralma alatt. Más variáció nincs! A kettő között köztes lét nincs. Vagy-vagy. Lehet próbálkozni valamiféle önmentő programmal. De Pál apostol figyelmeztet: „Nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené…” (Róm 9,16) Ha azt állítom, hogy a bűn nem úr az éltemen, akkor az csak egyetlen okra vezethető vissza: Isten megkegyelmezett, megkönyörült rajtam, kimentett a bűn és halál hatalmából. Ennek pedig egyenes következménye a hálaadás: „A bűn, Istennek hála, nem úr az éltemen.” Ismételgetem. Dallammal is, anélkül is. És átmelegszik a szívem.
Az ének egész szövege – valószínűleg Thomas Kingo műve – ezt az egy alapmondatot bontja ki. Minden ebből következik. Utal a keresztségre, a bűnbocsánat életet mentő szentségére. Minden innen indul ki: meg vagyok keresztelve! Isten a keresztségben újjászült, életünk többé nem a gonosz és a bűn hatalmában zajlik. A keresztségből áradó erővel lehet híven megállni a kísértések között (2. vers), hittel várni Jézus visszajövetelét (3. vers) és a szent élet új ösvényén járni (4. vers). A bűnbocsánatból élő ember képes érdemben és hatékonyan harcolni a gonosz ellen, elhordozni az élet – egyébként alig kibírható – nehézségeit, hordozni a keresztet.
Ma a kereszténység számára szerte a világon fontossá vált a keresztségre való visszaemlékezés. Életünk e biztos pontjához mindig visszatérhetünk, ebből erőt meríthetünk. Nem véletlen, hogy a Liturgikus könyv és a GyLK – a húsvét hajnali rendben – lehetőséget ad arra, hogy igékkel, imádságokkal, esetleg szimbolikus cselekedetekkel emlékezzünk meg életünk mindent meghatározó eseményéről, a keresztségről.
Ordass Lajos fordítását jó szívvel ajánlom testvéreim figyelmébe, akár rendszeres imádságként, akár meditációként, hálaadásként. Sok erőt nyerhetünk belőle.
Dr. Hafenscher Károly
::Nyomtatható változat::
|