Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 27
- Bejegyzett élettársi kapcsolat
evél&levél
Hozzászólás a cikkhez
Bejegyzett élettársi kapcsolat
Ha a közírót félreértik, akkor az a közíró hibája. Ezért sincs igazán motivációm elmélkedni a társadalomban általában és az egyházi berkekben különösen jelentős visszhangot kiváltott, a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényről, illetve előzményeiről és következményeiről. De az alábbiak miatt megkísérlem.
Az Evangélikus Élet 2009. június 21-i számában két – felszólító jellegű – írás is foglalkozott, két vezető lelkész tollából, a témával (Lupták György: Lóláb; Bence Imre: Egyszemélyes nyilatkozat).
A dolog bonyolultságát az adja, hogy a két lelkész írásaiban a házasságról és a családról megfogalmazott értékrend egyértelműen vallott egyházunkban, viszont nem gondoljuk – és feltehetőleg ezért nem foglaltak állást az ügyben az egyházi vezetők –, hogy a vitatott törvény szembemenne ezzel az értékrenddel. Erre mutat az is – s emiatt támadják a másik oldalról a törvényt –, hogy nem engedélyezi egynemű pároknak gyermekek örökbefogadását, illetve a házasságot.
Tévedés azonban arra gondolni, hogy a törvényben elsődleges szempont az egyneműek élettársi kapcsolatának legitimálása. E téren a törvény kétségkívül jogot is ad: bejegyeztethetik magukat egynemű párok is – de mint láttuk, korlátoz is. Az egynemű párok mindenképpen kisebbséget jelentenek. A törvény elsősorban a többséget érinti. Egyre több kétnemű pár nem szentesíti együttélését a házasság kötelékében. Nem hiszem, hogy érdemes lenne azon vitatkozni, melyik a nagyobb gond: a házasságok számának csökkenése, illetve a házasság nélküli együttélés vagy az egyneműek együttélése.
Az Országgyűlésnek sem kívánok a fogadatlan prókátora lenni, de úgy vélem, hogy ők egy adott társadalmi helyzetben kívántak egyfajta jogbiztonságot teremteni. Adott keretek között korlátozott jogokat nyújtva az együtt élő pároknak.
Sajnos a kérdéskörhöz szorosan hozzátartozik a válások magas száma. Nem azért válnak el az emberek, mert a törvény ezt lehetővé teszi, hanem azért született meg a törvény, hogy ha már felbomlanak a házasságok, akkor legalább legyenek ennek szabályozott keretei, legyen gyerekvédelem stb.
Hasonló megfontolás érvényesül a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényben. Az adott társadalmi helyzettel szembesülő Országgyűlés igyekszik jobb kereteket teremteni érintett állampolgárai részére. Ez a feladata.
Nem a törvény, nem az Országgyűlés fenyegeti a családokat, a házasság intézményét, hanem a társadalmi realitás. Elég a tömegmédiából áradó sok mocsokra utalni. Mégsem hiszem, hogy a diktatúra, amely a szabadság mellett a szabadosságot is korlátozta, lenne a megoldás.
Különösen a kereskedelmi televíziók működése óta jelentkezik ismételten egyházi körökben az igény egyfajta cenzúra érvényesítésére. Sajnos úgy látszik, hogy még a médiatörvény adta lehetőséget sem használja ki az illetékes testület, túlzott a félelem a szabadság korlátozásától.
Mi lenne a helyes egyházi magatartás? Hitünk, meggyőződésünk talaján semmiképpen nem az ítélkezés, szociáletikai kérdésekben politikai jellegű harcokba bonyolódás, hanem a családi élet, a házasság, a gyermeknevelés értékeinek a következetes képviselete. Elfogadása, befogadása azoknak is szeretettel, akik más úton járnak. Érzékeny ügy ez, mert itt nem a „szeretni a bűnöst, gyűlölni a bűnt” ősi igazsága érvényesül. Nincs jogunk ítélkezni, bűnben élőnek minősíteni a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőket. De jogunk van szeretni, segíteni őket, számukra is hirdetni az evangéliumot.
Vélhetően ez a gondolkodás vezette, vezeti az egynemű párok megesketésekor a norvég és a svéd evangélikus egyházat. Többségi egyházak ezek, ami azt is jelenti, hogy a kérdésben érintett norvégok, illetve svédek többsége evangélikus. Nyilván sokan közülük igényelték az egyházi áldást. Az egyház pedig nem akart izolálódni jelentős társadalmi csoportoktól.
Egyházpolitikailag is érdekes a helyzet. Magyarország vegyes vallású, elsősorban mégis katolikus ország. A püspöki konferencia tiltakozik a törvény ellen, mintha ebben, és nem a társadalmi folyamatokban rejlene a probléma gyökere. Mintha a törvény nélkül nagyobb esélye lenne a humánumnak vagy a családvédelemnek. Pedig a regisztrált élettársi kapcsolatot jogilag lehetővé tevő törvény vitatható, jelentős korlátokat is tartalmaz. Ugyanakkor az evangélikus többségű skandináv országokban az egynemű párok egyházi házasságot is köthetnek. Nyugat-Európában általában másutt tart a folyamat, ott nem volt négy évtizedes diktatúra.
Bizonyos, hogy nem helyes egy vonatkozás – így az egynemű kapcsolatok – túlhangsúlyozása. Az egész problémakör – házasság, család, válás, bejegyzett élettársi kapcsolat – csak együtt, többféle összefüggésben szemlélhető, kezelhető. Senkinek nem kell elvi engedményt tennie, de amivel nem ért egyet, azt tolerálhatja, sőt támogathatja is, ha ezt diktálja a szeretet.
Nem könnyű kereszténynek lenni. Lelkésznek sem.
Frenkl Róbert (Budapest)
::Nyomtatható változat::
|