Élő víz

A hó­nap köny­ve – júliusban 30% kedvezménnyel a Luther Kiadótól

Hozzászólás a cikkhez

Di­et­rich Bon­hoef­fer­nek, a 20. szá­zad egyik leg­na­gyobb né­met teo­ló­gu­sá­nak Kö­ve­tés cí­mű kö­te­te nem­csak kor­tár­sa­i­ra volt nagy ha­tás­sal, ha­nem a ma em­be­rét is ké­pes meg­szó­lí­ta­ni. A könyv a Krisz­tus-kö­ve­tés lé­nye­gét, ne­héz­sé­ge­it és szép­sé­ge­it tár­ja az ol­va­só elé.

Dr. Reuss And­rás teo­ló­gus­pro­fesszor be­ve­ze­tő sza­va­i­ból vi­lá­gos­sá vá­lik, hogy Bon­hoef­fer élet­mű­vé­ben köz­pon­ti és ál­lan­dó té­ma a kö­ve­tés gon­do­la­ta, mellyel fő cél­ja az egy­ház és a ke­resz­tény­ség meg­újí­tá­sa volt.

A mun­ka két na­gyobb egy­ség­re ta­go­ló­dik, ge­rin­cét a He­gyi be­széd rend­kí­vül ala­pos elem­zé­se ad­ja. A szer­ző az elő­szó­ban rá­mu­tat ar­ra – nem kí­mél­ve sa­ját hi­va­tá­sát –, hogy a lel­ké­szek ige­hir­de­té­se­ik so­rán egy­re ke­vés­bé ké­pe­sek egy­sze­rű nyel­ven meg­szó­lí­ta­ni s ez­ál­tal Krisz­tus-kö­ve­tés­re hív­ni az em­be­re­ket. Az ige tisz­ta for­rá­sá­hoz va­ló vissza­ta­lá­lás te­hát az el­ső és leg­fon­to­sabb fel­adat a kö­ve­tés út­ján.

A mo­dern teo­ló­gi­ai iro­da­lom egyik leg­na­gyobb ha­tást ki­vál­tó köny­vé­ben Bon­hoef­fer töb­bek kö­zött a kö­ve­tés és a hit kap­cso­la­tá­nak alap­kér­dé­se­it bon­col­gat­ja. A kö­ve­tés nem vá­laszt­ha­tó, ha­nem is­te­ni pa­rancs­ként ta­pasz­tal­ha­tó meg az em­ber szá­má­ra. A hit­re ju­tás­hoz azon­na­li és tel­jes en­ge­del­mes­ség szük­sé­ges, ak­kor lesz a hit va­ló­di, és csak így ke­rül­he­tő el az az ön­csa­lás, ami­kor va­la­ki csu­pán hí­vő­nek hi­szi ma­gát. Ez az egy­ér­tel­mű en­ge­del­mes­ség nem bék­lyó a ke­resz­tény em­ber szá­má­ra, ha­nem a hit­re va­ló sza­bad­ság alap­ja. A kö­ve­tő az­ál­tal, hogy Jé­zus sze­mé­lyé­vel kö­zös­ség­be ke­rült, egy­út­tal ke­reszt­hor­do­zó­vá is lesz.

A He­gyi be­széd vizs­gá­la­tán ke­resz­tül ad­ja meg Bon­hoef­fer a Krisz­tus-kö­ve­tés pon­tos le­írá­sát. Jé­zus a ta­nít­vá­nyo­kat bol­dog­nak ne­ve­zi, de nem a nél­kü­lö­zé­sek és le­mon­dá­sok mi­att, ha­nem az ő el­hí­vá­suk és az Úr ígé­re­té­nek be­tel­je­sü­lé­se kö­zöt­ti szo­ros kap­cso­lat mi­att. A kö­ve­tés­re hí­vás te­szi a ta­nít­vá­nyo­kat „vi­lá­gos­ság­gá”, ezért nem ma­rad­hat­nak el­rejt­ve a vi­lág elől. Ugyan­ak­kor vi­gyáz­ni­uk kell, hogy jó cse­le­ke­de­te­ik­kel ne es­se­nek az ön­cé­lú­ság csap­dá­já­ba. „Nem kell tud­nod a sa­ját jó cse­le­ke­de­ted­ről. Kü­lön­ben az tény­leg a te jó cse­le­ke­de­ted, és nem Krisz­tu­sé. Krisz­tus jó­sá­ga, az, ami jó a kö­ve­tés­ben, nem tud­va va­ló­sul meg” – ír­ja Bon­hoef­fer.

Gon­do­lat­me­ne­té­ben nagy hang­súly ke­rül az „ön­kén­tes el­szen­ve­dés­re”, amely a go­nosz­ság­nál sok­kal ha­tal­ma­sabb erőt kép­vi­sel. Ami­kor va­la­ki úgy szen­ve­di el a go­nosz­ság igaz­ság­ta­lan tá­ma­dá­sa­it, hogy nem vi­szo­noz­za azt szin­tén go­nosz in­du­la­tok­kal, ha­nem e he­lyett jó cse­le­ke­de­tek­re tö­rek­szik, az a go­nosz erők ha­lá­lát je­len­ti.

Mi­ért rend­kí­vü­li te­hát a ke­resz­tény élet Bon­hoef­fer sze­rint? Min­den, ami krisz­tu­si, az kü­lö­nös mó­don fe­lül­emel­ke­dik a ter­mé­sze­tes adott­sá­go­kon. Ez a rend­kí­vü­li­ség Jé­zus sze­re­te­té­ben nyil­vá­nul meg a leg­döb­be­ne­te­sebb mó­don: Krisz­tus a mi meg­men­té­sün­kért vál­lal­ja a ke­reszt­ha­lált.

A szer­ző a ke­resz­tény sze­re­tet rend­ha­gyó vol­ta mel­lett rá­kér­dez a ke­resz­tény élet el­rej­tett­sé­gé­re is. Egy­szer­re lát­ha­tó­nak és lát­ha­tat­lan­nak len­ni ne­héz pró­ba elé ál­lít­ja a hí­vő­ket. Ho­gyan le­het ezt fel­ol­da­ni? A kö­ve­tő ma­ga va­ló­já­ban rejt­ve van a jó cse­lek­vé­sé­ben, mi­köz­ben – bár lát­ja ma­ga előtt Urát – lát­ha­tó mi­vol­tá­ban tet­te­it nem a krisz­tu­si sze­re­tet rend­kí­vü­li­sé­gé­nek tu­da­ta mo­ti­vál­ja, ha­nem a hit­ből fa­ka­dó jó­in­du­lat.

Jé­zus a kö­ve­tés­re hí­vás kri­té­ri­u­ma alap­ján erő­tel­je­sen kü­lön­vá­laszt­ja az em­be­re­ket. Így vá­lik kü­lön a vi­lág és a gyü­le­ke­zet (ekk­lé­szia – a vi­lág­ból „ki­hí­vot­tak”), az ál- és a va­ló­di ke­resz­té­nyek, va­la­mint a ta­nít­vá­nyi cso­port. De a Mes­ter ez utób­bit is ket­té­oszt­ja: azok nem men­nek a mennyek or­szá­gá­ba, akik kö­ve­tés, az­az el­kö­te­le­zett­ség nél­kül ne­ve­zik Úr­nak Krisz­tust. (Nem a be­széd szá­mít, csak a tet­tek: cse­le­ked­ték vagy nem cse­le­ked­ték Uruk aka­ra­tát.) A Jé­zus ál­tal adott le­he­tő­ség min­den­ki szá­má­ra kö­vet­he­tő: nem ér­tel­mez­ni kell a ta­ní­tá­so­kat, ha­nem a gya­kor­lat­ban al­kal­maz­ni, vagy­is a má­so­kért vál­lalt szol­gá­lat for­má­já­ban meg­va­ló­sí­ta­ni.

Bon­hoef­fer a mai Krisz­tus-kö­ve­tés le­het­sé­ges út­ját is fel­vá­zol­ja. Krisz­tus ma igé­je és a szent­sé­gek ál­tal van je­len, és eze­ken ke­resz­tül ugyan­úgy szól hoz­zánk, mint az el­ső ta­nít­vá­nyok­hoz. Krisz­tus sza­vát és aka­ra­tát kell be­töl­te­ni: hí­vá­sát meg­hal­la­ni, ige­hir­de­té­se­ket hall­gat­ni, má­so­kért szol­gá­la­tot vál­lal­ni. A meg­ke­resz­tel­tek Krisz­tus tes­té­nek tag­ja­i­vá vál­nak, ami azt je­len­ti, hogy ré­sze­sei a gyü­le­ke­zet­nek. A lát­ha­tó gyü­le­ke­ze­tek­ben van egye­dül meg­szen­te­lő­dés. Aki a Krisz­tus-kö­ve­tés so­rán en­nek ré­sze­sé­vé vált, azt Is­ten el­vá­lasz­tot­ta a nem szent­től, mél­tó­nak ta­lál­ta, és el­rej­tet­te a Krisz­tus­ra va­ló vá­ra­ko­zás­ban.

Bon­hoef­fer sze­rint a kö­ve­tő azért le­het olyan, mint Krisz­tus, mert a szol­gá­lat­ban ve­le egyen­lő­vé lett. A kö­ve­tő Krisz­tus pél­dá­ja sze­rint éli min­den­nap­ja­it, mert szá­má­ra a krisz­tu­si elő­kép, min­ta a meg­ha­tá­ro­zó, s eh­hez a kép­hez igyek­szik min­den­ben ha­son­ló­vá len­ni. A kö­ve­tő csak ar­ra néz, akit kö­vet.

Szé­che­nyi Mag­dol­na

::Nyomtatható változat::