Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Ün­ne­pi kon­cert­tel em­lé­ke­zett jú­ni­us 28-án, va­sár­nap a Pé­csi Evan­gé­li­kus Kó­rus az 1979-es új­já­szer­ve­zé­sé­re. Va­la­mi­lyen for­má­ban már a gyü­le­ke­zet kez­de­te­i­től mű­kö­dött, s az ak­ko­ri se­géd­lel­kész, Sza­bó­né Mát­rai Ma­ri­an­na lel­kes szer­ve­ző­mun­ká­já­nak ered­mé­nye­ként szó­lalt meg új­ra. Az irá­nyí­tást 1981-ben Lo­vász Pé­ter­né Ba­lázs Mag­dol­na ze­ne­ta­nár-kar­nagy vet­te át, és az­óta is ve­ze­ti a mun­kát mű­vé­szi igé­nyes­ség­gel, Is­ten irán­ti el­kö­te­le­zett­ség­gel. A má­sod­kar­nagy Győr­ffy Ist­ván, aki­nek mint or­go­na­kí­sé­rő­nek és „há­zi ze­ne­szer­ző­nek” is so­kat kö­szön­het az ének­kar.

A kórus re­per­to­árja el­ső­sor­ban ba­rokk pro­tes­táns szer­zők mű­ve­i­ből áll össze, de el­mond­ha­tó, hogy fel­öle­li a ze­ne­iro­da­lom leg­kü­lön­bö­zőbb kor­sza­ka­it. Fi­gye­lem­mel kí­sé­rik a nagy pro­tes­táns ze­ne­szer­zők év­for­du­ló­it, s mű­ve­i­ket az adott év­ben ki­emel­ten tű­zik mű­sor­ra.

A har­minc­öt-negy­ven fős kó­rus el­sőd­le­ges fel­ada­ta az egy­há­zi év je­les al­kal­ma­in va­ló szol­gá­lat. Emel­lett éven­te rend­sze­re­sen két ön­ál­ló kon­cer­tet ad­nak a temp­lom­ban: az ad­ven­ti idő­szak­ban, il­let­ve pün­kösd­höz kap­cso­ló­dó­an. Ezek­re oly­kor meg­hív­ják egy-egy test­vér­gyü­le­ke­zet kó­ru­sát. Rend­sze­re­sen részt vesz­nek az öku­me­ni­kus ima­hét ren­dez­vé­nye­in, egy­ház­me­gyei al­kal­ma­kon, egy­há­zi kó­rus­ta­lál­ko­zó­kon. Több kül­föl­di test­vér­gyü­le­ke­zet kó­ru­sá­val tar­ta­nak fenn kap­cso­la­tot, kö­zü­lük az egyik leg­fi­a­ta­labb a baut­ze­ni (Né­met­or­szág), ahon­nan ven­dé­gek is ér­kez­tek a mos­ta­ni ren­dez­vény­re.

Iga­zi öröm­ün­nep saj­nos nem le­he­tett a ju­bi­le­u­mi kon­cert, in­kább em­lé­ke­zés, há­la­adás. Em­lé­ke­zés azok­ra a tár­sak­ra, akik­nek éle­te össze­fo­nó­dott a kó­rus éle­té­vel, akik év­ti­ze­de­ken át oda­adás­sal hir­det­ték mint kó­rus­ta­gok Is­ten di­cső­sé­gét, de ma már nem le­het­nek kö­zöt­tük. Var­sá­nyi Fe­renc lel­kész egy-egy gon­do­lat­tal idéz­te fel az örök ha­zá­ba tá­vo­zot­tak em­lé­két, s mécsest gyúj­tott ér­tük.

Még na­gyon friss a seb, ame­lyet az egyik ala­pí­tó tag, Fej­ér Gá­bor vá­rat­lan el­me­ne­te­le ej­tett a hát­ra­ma­ra­dot­ta­kon. Gá­bor a basszus szó­lam tar­tó­pil­lér­e volt, pro­fi tu­dás­sal, de ama­tőr lé­lek­kel, lel­ke­se­dés­sel. Pécs öt ama­tőr ze­nei együt­te­sé­nek volt fá­rad­ha­tat­lan tag­ja. Két he­te, a vá­rat­lan ha­lá­la előt­ti es­te még tel­jes oda­adás­sal vett részt a fér­fi szó­lam­pró­bán. Más­nap döb­ben­ten vet­ték a ma is hi­he­tet­len hírt… Le­het-e így ju­bi­le­u­mot ün­ne­pel­ni, kon­cer­tet ad­ni? A más­na­pi pró­bán meg­je­lent Gá­bor egy ré­gi éne­kes ba­rát­ja, hogy né­mi­leg pó­tol­ja a pó­tol­ha­tat­lant… Pél­dá­ját to­váb­bi éne­kes ba­rá­tok kö­vet­ték.

A gyü­le­ke­zet tag­jai, a ro­ko­nok, ba­rá­tok va­sár­nap es­te zsú­fo­lá­sig meg­töl­töt­ték a pé­csi evan­gé­li­kus temp­lo­mot. El­ső­ként a har­minc éve is el­hang­zott Jos­quin des Prés-mű­vet szó­lal­tat­ta meg az ének­kar – „Fo­gadd el há­la­éne­kem…” –, majd Hän­del és J. Haydn egy-egy mű­vét éne­kel­ték. Az elő­re­men­tek­re Győr­ffy Ist­ván „Ó, Jé­zus, ami­kor so­kan nem jár­nak többé te­ve­led…” kez­de­tű éne­ké­vel em­lé­kez­tek.

Hang­sze­res mu­zsi­ka kö­vet­ke­zett ez­után. Matt­hi­as Pfund, a baut­ze­ni Szent Pé­ter-szé­kes­egy­ház kar­na­gya or­go­nán J. Haydn és F. Men­dels­sohn egy-egy mű­vét, míg Lo­vász Ta­más J. S. Bach d-moll szvit­jé­nek Prel­ú­di­um té­te­lét ját­szot­ta gor­don­kán.

A lé­lek mé­lyé­ről meg­szó­la­ló mű­vek a lé­lek mé­lyé­re ha­tol­tak, mint aho­gyan Var­sá­nyi Fe­renc lel­kész há­la­adó, egy­ben út­ra­va­ló gon­do­la­tai is a 42. zsol­tár­ból: „Mi­ért csüg­gedsz el, lel­kem, mi­ért há­bo­rogsz ben­nem? Bíz­zál Is­ten­ben, mert még há­lát adok ne­ki, sza­ba­dí­tó Is­te­nem­nek!” A kon­cert be­fe­je­ző ré­szé­ben Men­dels­sohn 42. zsol­tá­rá­nak hat té­te­le hang­zott el Gógl Írisz mé­lyen át­élt szop­rán­szó­ló­já­val, a ze­nész ba­rá­tok­ból ko­vá­cso­ló­dott „al­kal­mi” ze­ne­kar kí­sé­re­té­vel.

A kö­szön­té­sek után a kó­rus át­ve­het­te a gyü­le­ke­zet aján­dé­kát, az örök­ké „hi­ány­cikk­nek” szá­mí­tó kot­ta­áll­ványt.

Dönszné Bu­vá­ri Nó­ra

::Nyomtatható változat::