Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 33
- Szívvel-lélekkel
Egyházunk egy-két hete
Hozzászólás a cikkhez
Szívvel-lélekkel
13. Napvető országos evangélikus gyerektábor
A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyermek- és Ifjúsági Osztályának égisze alatt augusztus 2–8. között rendezték meg a 13. országos evangélikus gyerektábort Piliscsabán, a Béthel Missziói Otthonban. A tábor ez évtől a Napvető nevet vette fel.
Tizennyolc elkötelezett, önkéntes fiatal ült össze Kelényi Zsolt táborvezető irányításával már tél derekán, hogy elképzelje, megszervezze a gyerekek nyarának várva várt eseményét. Az idén közel hetven, 8–14 éves résztvevővel zajlott tábor egyik fontos célja, hogy összefogja az ország minden részéről érkezett gyermekek közösségét, azokét, akiket egyházunk az év során táboraiban, rendezvényein, istentiszteletein „összegyűjtött”. Nem kevésbé lényeges emellett az sem, hogy az ismerőseiken keresztül Piliscsabára érkező, az egyházhoz eddig kevésbé szorosan kötődő gyerekek is otthonra találjanak e meleg hangulatú közösségben, s így kerüljenek Isten óvó közelségébe.
Azt, hogy kicsik és nagyok e családias együttlét során valóban találkozzanak Jézussal, teológushallgatók által tartott reggeli és esti áhítatok, közös éneklések, a tábori Napvető zenekar megalakulása, kreatív és interaktív hittanórák, kiscsoportos beszélgetések és bibliaverseny biztosítják napról napra. Külön helyet kap a táborban a bibliai történeteket feldolgozó Láthatatlan Színház, mely alkalmat ad a gyerekeknek a Szentírás tanításainak élményszerű megélésére. Színes, változatos vetélkedők, közösségépítő játékok, sportprogramok, Kézműves Palota és kirándulások várják a gyerekeket. Az egész hetet végigkísérő játékon és örömön túlmutat azonban a másikra figyelő szeretet, adni vágyás és fáradhatatlan lelkesedés, mely a gyerekek és vezetők kapcsolatát is jellemzi, s amely ennek a tábornak a megrendezését immáron tizenharmadik éve teszi lehetővé.
Az idei hét címe Szívvel-lélekkel volt: a résztvevők naponta egy-egy érzést és egy hozzá kapcsolódó bibliai történetet jártak körül: a félelmet, a haragot, a meglepetést, a szomorúságot, végül az örömet. Jézus szemével nézve szelídülhettek meg ezek a gyermekek mindennapjait átszövő alapvető érzelmek. Az emberi megoldások felett most is diadalmaskodott Isten szeretete és kegyelme: félelmekre, haragra, bánatra ő adott gyógyírt a reggeli, esti áhítatokban, ő okozott meglepetést jótéteményeiben, a napközbeni öröm a neki szóló közös éneklésben teljesedett ki igazán.
Akik már kinőttek a Napvető tábor 8–14 éves korosztályából, azoknak a fiataloknak szól a minden tavasszal megszervezendő Életfonal evangélikus életvezetési tábor. Mindazokat a gyerekeket pedig, akik most vagy korábban résztvevői voltak a Napvetőnek vagy az Életfonalnak, nagy szeretettel várja az október 2–4. között tartandó közös Napvető–Életfonal-tábortalálkozó Piliscsabán.
Pellionisz Petra
::Nyomtatható változat::
|