Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Gáncs Pé­ter püs­pök az Evan­gé­li­kus Élet 2009/25. szá­má­ban tet­te fel a cím­ben sze­rep­lő kér­dést. Ugyan­csak az idén, a 9. szám­ban je­lent meg egy köz­le­mény püs­pö­ke­ink alá­írá­sá­val Mi va­ló a temp­lom­ba? cím­mel. Meg­kér­dez­het­nénk azt is, hogy a temp­lom­ban va­ló vi­sel­ke­dés­nek mi­lyen sza­bá­lyai van­nak. A ha­son­ló kér­dé­se­ken idő­sze­rű el­gon­dol­koz­ni, mivel nagy zűr­za­var és tá­jé­ko­zat­lan­ság ta­pasz­tal­ha­tó ezen a te­rü­le­ten.

Nem hi­szem, hogy köz­pon­ti sza­bá­lyo­zás­ra, kő­be vé­sett tör­vé­nyek­re len­ne szük­ség, de nem árt, ha össze­gyűjt­jük ta­pasz­ta­la­ta­in­kat, el­mond­juk vé­le­mé­nyün­ket, öt­le­te­in­ket, ja­vas­la­ta­in­kat és eset­leg be­vált mód­sze­re­in­ket is a nem kí­vánt je­len­sé­gek el­ke­rü­lé­sé­re vagy fel­szá­mo­lá­sá­ra. Per­sze már az is ér­de­kes, hogy ki mit érez „nem kí­vánt je­len­ség­nek”.

Kezd­jük a tap­so­lás kér­dé­sé­vel, amely Gáncs püs­pö­köt a cikk meg­írá­sá­ra kész­tet­te! A tap­sot ne­vez­het­jük a temp­lom­hoz mél­tat­lan „em­be­ri tet­szés­nyil­vá­ní­tás­nak”, ha til­ta­ni akar­juk, de ne­vez­het­jük „az öröm, a há­la és a kö­szö­net meg­nyil­vá­nu­lá­sá­nak” is, ha meg akar­juk en­ged­ni. Nyu­gat-eu­ró­pai ta­pasz­ta­la­ta­im alap­ján azt mond­ha­tom, hogy a tap­so­lást ál­ta­lá­ban nem tilt­ják a temp­lo­mok­ban. Finn ba­rá­tom­tól tu­dom, hogy ná­luk csak né­hány év­ti­ze­de en­ge­dik meg, ko­ráb­ban tilt­va volt.

Ha­zai vi­szony­lat­ban is rit­kán ta­pasz­tal­tam a taps til­tá­sát. Ér­de­kes pél­da a kő­rös­he­gyi mű­em­lék temp­lom, ahol már lát­tam vál­to­zást mind­két irány­ban (a plé­bá­nos sze­mé­lyé­nek meg­vál­to­zá­sá­val). A De­ák té­ri temp­lom azon­ban kü­lön­le­ges hely eb­ből a szem­pont­ból, mert ott sok év­ti­ze­des ha­gyo­má­nya van a taps mel­lő­zé­sé­nek és an­nak is, hogy pré­di­ká­ció nél­kül nem ren­dez­nek ze­nei al­kal­ma­kat (és min­den kon­cert in­gye­nes). En­nek el­le­né­re a cikk­ben em­lí­tett taps nem egye­dül­ál­ló. Szin­te min­den Bach-hé­ten elő­for­dult ed­dig, mivel a hall­ga­tó­ság­ban min­dig van­nak ké­sőn jö­vők, akik nem hall­ják a taps mel­lő­zé­sé­re vo­nat­ko­zó fel­hí­vást, és van­nak kül­föl­di­ek, akik ha hall­ják is, nem ér­tik. Az, hogy eb­ből bá­tor­ta­lan pró­bál­ko­zás vagy tom­bo­ló taps­vi­har lesz-e, több­nyi­re csak a vé­let­le­nen mú­lik.

A püs­pök ál­tal em­lí­tett „el­len­té­tes ér­zel­me­ket” nem is a fel­csat­ta­nó taps vál­tot­ta ki, ha­nem az a tény, hogy ő a ha­gyo­mánnyal szem­ben fog­lal­va ál­lást a „pil­la­nat va­rá­zsá­nak fel­sza­ba­dult el­fo­ga­dá­sát” vá­lasz­tot­ta. Azt, hogy he­lye­sen dön­tött-e, ő sem tud­ja, de én sem sze­ret­ném meg­ítél­ni. Még az el­ső Bach-he­tek va­la­me­lyi­ke után – ta­pasz­ta­la­ta­im­ra hi­vat­koz­va – kér­tem a pres­bi­té­ri­u­mot, hogy sza­kít­sunk a ha­gyo­mánnyal (a pré­di­ká­ci­ót is fe­les­le­ges­nek érez­tem olyan hang­ver­se­nye­ken, ame­lyek nem egy konk­rét ün­nep­hez kap­cso­lód­nak).

Ja­vas­la­to­mat ak­kor le­sza­vaz­ták, és az­óta az én ál­lás­pon­tom is meg­vál­to­zott: bár nem bot­rán­ko­zom meg a tap­son, job­ban örü­lök, ha el­ma­rad. Azt lá­tom ugyan­is, hogy azok­nak a temp­lo­mok­nak, ahol rend­sze­re­sen ren­dez­nek hang­ver­se­nye­ket a gyü­le­ke­zet­től kü­lön­bö­ző szer­ve­ze­tek (be­lép­ti díj­jal), na­gyon meg­vál­to­zott a „lég­kö­rük”. Egy is­me­rő­söm azért hagy­ta ott a Má­tyás-temp­lo­mot, mert gyak­ran for­dult elő, hogy „csak pén­zért me­he­tett be a sa­ját temp­lo­má­ba, és sok­szor vesz­tet­ték el a kont­roll le­he­tő­sé­gét a temp­lom gaz­dái”.

A De­ák tér na­gyon al­kal­mas len­ne kon­cer­tek ren­de­zé­sé­re (a vá­ros köz­pont­já­ban van, nagy a be­fo­ga­dó­ké­pes­sé­ge), de ed­dig – ép­pen a ha­gyo­mány han­goz­ta­tá­sá­val – si­ke­rült meg­aka­dá­lyoz­ni az ide­gen kon­cert­ren­de­zé­si pró­bál­ko­zá­so­kat. Jó len­ne, ha ez még so­ká­ig így ma­rad­na!

Az áhí­tat­hoz csend kell, ezért az áhí­ta­tot min­den zaj meg­za­var­ja. A ha­gyo­má­nyos za­jok (bot, es­er­nyő, szem­üveg vagy egyéb tár­gyak le­ej­té­se) gya­kor­la­ti­lag el­ke­rül­he­tet­le­nek. Ko­runk sa­já­tos zaj­kel­tő esz­kö­zei, a mo­bil­te­le­fo­nok azon­ban szin­te min­den is­ten­tisz­te­le­tet meg­za­var­nak. Fel­tű­nő­en el­he­lye­zett pik­to­gra­mok­kal ta­lán csök­ken­te­ni le­het­ne en­nek elő­for­du­lá­sát.

Sa­já­tos zaj­for­rást je­len­te­nek a kis­gyer­me­kek. Egy csa­lá­di is­ten­tisz­te­le­ten óvo­dás­ko­rú kis­fi­am fel­fe­de­ző sé­tá­ra in­dult a temp­lom­ban, és ami­kor én eb­ben meg akar­tam aka­dá­lyoz­ni, az is­ten­tisz­te­let szer­ve­zői le­in­tet­tek, hogy „itt a gye­re­kek­nek min­dent sza­bad”. Ez­után csa­lá­di is­ten­tisz­te­le­ten töb­bet nem vet­tem részt, mert ez­zel nem ér­tek egyet. Úgy gon­do­lom, hogy a gye­re­ke­ket a le­he­tő leg­ko­ráb­ban ar­ra kell ne­vel­ni, hogy a temp­lom kü­lön­le­ges hely, ahol kü­lön­le­ges sza­bá­lyok ér­vé­nye­sek.

Per­sze tu­dom, hogy ezek be­tar­tá­sa kis­gyer­mek szá­má­ra le­he­tet­len, ezért óvo­dás­ko­rú gyer­me­ke­ket (ke­resz­te­lés ki­vé­te­lé­vel) egy­ál­ta­lán nem vin­nék temp­lom­ba, ha­nem csak gyer­mek-bib­lia­órá­ra. Ami­kor már el­sa­já­tí­tot­ták a gyer­me­kek az ol­va­sás alap­ja­it, ak­kor­tól le­het­ne szok­tat­ni őket az is­ten­tisz­te­let­hez úgy, hogy az el­ső – moz­gal­ma­sabb – fe­lén ve­gye­nek részt, ta­nul­gas­sák az éne­ke­ket, ame­lyek szö­ve­gét már el tud­ják ol­vas­ni, a má­so­dik fe­lét tölt­sék gyer­mek-bib­lia­órán. Az is­ten­tisz­te­le­ten va­ló tel­jes ér­té­kű rész­vé­tel­re a kon­fir­má­ci­ó­val le­het­ne fel­ké­szí­te­ni őket (a kon­fir­má­ció idő­pont­ját cél­sze­rű len­ne ti­zen­öt-ti­zen­hat éves kor­ra emel­ni). Ez­után ve­het­né­nek részt a tel­jes is­ten­tisz­te­le­ten.

Az áhí­tat meg­za­va­rá­sá­nak fon­tos se­géd­esz­kö­ze a han­go­sí­tás. Tu­dom, hogy né­hány év múl­va ma­gam is azok kö­zé fo­gok tar­toz­ni, akik­nek a hal­lá­sa már meg­gyen­gült. En­nek el­le­né­re úgy ér­zem, hogy a han­go­sí­tás „ide­gen elem” a temp­lom­ban. Olyan, mint­ha rá­di­ón hall­gat­nám az is­ten­tisz­te­le­tet: va­la­mi be­fész­kel­te ma­gát a lel­kész kö­zé és kö­zém. Per­sze van­nak konk­ré­tabb prob­lé­mák is a han­go­sí­tás­sal: ger­jed a mik­ro­fon, ál­lan­dó alap­zaj hal­lat­szik a hang­szó­ró­ból, fel­tű­nő hang­erő­vál­to­zá­sok, fel­erő­sí­tett kop­pa­ná­sok stb. Sok­szor a be­ál­lí­tás hi­bá­já­ból a meg­fe­le­lő hang­erő el­le­né­re sem ért­he­tő a be­széd. Meg­győ­ző­dé­sem, hogy a lel­készt is za­var­ja a tech­ni­ka je­len­lé­te: eggyel több do­log­ra kell oda­fi­gyel­nie. Tu­dom, hogy a temp­lo­mok „alap­za­ja” is meg­nőtt, fe­gyel­me­zet­le­neb­bek a hí­vek, mint gye­rek­ko­rom­ban vol­tak, a kül­vi­lág za­jai is fel­erő­söd­tek, de rossz mód­szer­nek tar­tom a za­jok túl­ki­a­bá­lá­sá­ra va­ló tö­rek­vést (rá­adá­sul eb­ben min­dig alul is fo­gunk ma­rad­ni). Sok­kal in­kább a csend vissza­ál­lí­tá­sán kel­le­ne mun­kál­kod­nunk!

Saj­ná­la­tos do­log az, ha a temp­lom csend­jét a kö­zel­ben zaj­ló fesz­ti­vá­lok, vá­lasz­tá­si kam­pány­ren­dez­vé­nyek stb. za­var­ják meg. Több eset­ben vet­tem már fel si­ker­rel a kap­cso­la­tot az ilye­nek szer­ve­ző­i­vel, és in­téz­tem el, hogy a temp­lom­ban zaj­ló ese­mé­nye­ket ne za­var­ják meg. Jó len­ne, ha a temp­lo­mok kör­nyé­két „szak­rá­lis te­rü­let­té” le­het­ne nyil­vá­ní­ta­ni, ahol ilyen ese­mé­nye­ket nem sza­bad ren­dez­ni.

In­gye­nes ze­nei ren­dez­vé­nye­ken nem rit­ka a sé­tál­ga­tás, ki-be mász­ká­lás stb. Si­ke­res öt­let­nek bi­zo­nyult ezek vissza­szo­rí­tá­sá­ra az, hogy fel­tű­nő jel­zés­sel (ki­tű­ző­vel) lát­tuk el az er­re vál­lal­ko­zó ren­de­ző­ket, ami­vel nyil­ván­va­ló­vá tet­tük je­len­lé­tü­ket.

Szám­ta­lan za­va­ró té­nye­zőt so­rol­hat­nánk még: el­me­be­te­gek vagy haj­lék­ta­la­nok ran­da­lí­ro­zá­sa, il­let­len vi­se­let, il­let­len vi­sel­ke­dés (pél­dá­ul csó­ko­ló­dzás vagy a kö­ze­li gyors­ét­te­rem me­nü­jé­nek el­fo­gyasz­tá­sa a temp­lom­ban), de meg­em­lít­het­nénk a ké­szü­let­len ige­hir­de­tőt, az unal­mas pré­di­ká­ci­ót, az igény­te­len ze­nei pro­duk­ci­ó­kat, a kar­zat és az ol­tár­tér együtt­mű­kö­dé­sé­nek disz­har­mó­ni­á­ját és a fel­ol­va­sás­ban el­kö­ve­tett ba­ki­kat is. Nem aka­rom most ol­va­só­i­mat ezek rész­le­te­zé­sé­vel un­tat­ni már csak azért sem, mert ha­té­kony meg­ol­dást nem na­gyon tu­dok rá­juk ja­va­sol­ni, leg­fel­jebb azt, hogy ne hagy­juk szó nél­kül.

Úgy gon­do­lom, nyil­ván­va­ló­an lát­szik, hogy az áhí­tat tö­ré­keny por­té­ka, és na­gyon kell rá vi­gyáz­ni. An­nál is in­kább, mert az áhí­tat a temp­lom egyik leg­na­gyobb vonz­ere­je. Hi­á­nya ese­tén ne cso­dál­koz­zunk, ha – tu­ris­tá­kon kí­vül – csak ke­ve­sen lá­to­gat­ják temp­lo­ma­in­kat!

He­ré­nyi Ist­ván

::Nyomtatható változat::