Cantate

Pas­siópa­ra­frá­zis

Hozzászólás a cikkhez

Ma egy fon­tos nagy­he­ti éne­ket mu­ta­tunk be Ol­va­só­ink­nak: Em­ber, si­rasd nagy vét­ke­det (GyLK 812). Szen­tel­jünk elő­ször né­hány gon­do­la­tot a dal­lam­nak. Ér­de­kes ki­té­rőt te­he­tünk a lu­the­rá­nus ko­rá­lok vi­lá­gá­ból a kál­vi­ni re­for­má­ció ének­anya­gá­nak for­rá­sá­hoz.

A 16. szá­zad el­ső ne­gye­dé­ben Stras­bourg­ban a zsol­tá­rok ver­ses pa­ra­frá­zi­sa­i­nak ének­lé­se na­gyon ked­velt­té vált. Kö­szön­he­tő ez nem utol­só­sor­ban Matthäus Grei­ter (1490 k.–1550) kán­tor­nak. Ő ír­ta éne­künk dal­la­mát, amely­re kez­det­ben a 119. zsol­tárt éne­kel­ték. A mes­te­ri­en fel­épí­tett dal­lam­ív ku­po­la­sze­rű­en emel­ke­dik sor­ról sor­ra egy­re ma­ga­sabb­ra, majd tér vissza új­ra a kez­dő­hang­hoz. Grei­ter dal­la­má­val az 1530-as évek vé­ge fe­lé több mint negy­ven szö­ve­get éne­kel­tek. Bi­zo­nyá­ra a ki­vá­ló me­ló­di­á­nak és a köz­is­mert­ség­nek is kö­szön­he­tő, hogy Kál­vin fel­vet­te ezt a dal­la­mot zsol­tá­ros­köny­vé­be. Ott a 68. zsol­tár szö­ve­gét hor­doz­za.

Éne­künk szö­ve­gét a re­for­má­ció egyik nürn­ber­gi zász­ló­vi­vő­je, Sebald Hey­den (1499–1561) ír­ta 1530 kö­rül. Hey­den 1519-től te­vé­keny­ke­dett Nürn­berg­ben, ele­in­te kán­tor­ként, majd is­ko­la­rek­tor­ként. Ének­szö­veg-írói te­vé­keny­sé­gé­nek egyik je­les ál­lo­má­sa, ami­kor az is­mert Má­ria-an­ti­fó­nát, a Sal­ve Re­gi­nát át­köl­töt­te úgy, hogy szö­ve­ge Jé­zust di­cső­ít­se, őrá mu­tas­son. Két köny­ve a ze­ne­ta­ní­tás, il­let­ve az ének­lés alap­ja­i­ról szól. Egy har­ma­dik­nak ér­de­kes ma­gyar vo­nat­ko­zá­sa is van: Pue­ri­li­um col­lo­qui­o­rum for­mu­lae (1527) cí­mű be­szél­ge­tés­gyűj­te­mé­nyének né­met és len­gyel ér­tel­me­zé­se­it Syl­ves­ter Já­nos egé­szí­tet­te ki a ma­gyar­ral. Ez az egyik leg­ko­ráb­bi olyan nyom­tat­vány, amely magyar szöveget tartalmaz. Mind­­ezek mel­lett is leg­szé­le­sebb kör­ben az „O Mensch, be­we­in de­in Sün­de groß” kez­de­tű ének szö­veg­író­ja­ként is­me­rős Sebald Hey­den.

A vers a nagy­he­ti is­ten­tisz­te­le­ti gya­kor­lat­ban gyö­ke­re­zik. Óegy­há­zi szo­kás, hogy eb­ben az idő­szak­ban négy al­ka­lom­mal a négy evan­gé­li­um pas­sió­tör­té­ne­tét ol­vas­sák: vi­rág­va­sár­na­pon Má­té evan­gé­li­u­má­val kezd­ve, nagy­pén­te­ken meg­ér­kez­ve Já­nos evan­gé­li­u­má­hoz. En­nek min­tá­já­ra szü­let­tek fő­ként pro­tes­táns gyü­le­ke­ze­tek­ben a pas­sió­éne­kek, ame­lyek se­gít­sé­gé­vel ver­ses for­má­ban, könnyen éne­kel­he­tő dal­lam­mal mé­lyed­he­tett el a gyü­le­ke­zet Jé­zus szen­ve­dés­tör­té­ne­té­ben. Ezek kö­zül az egyik leg­ko­ráb­bi Sebald Hey­den – Grei­ter dal­la­má­ra írt – éne­ke. Így a dal­lam, amely ere­de­ti for­má­já­val zsol­tár­pa­rafrá­zist hor­do­zott, evan­gé­li­u­mi tör­té­net, a pas­sió pa­ra­frá­zi­sá­nak hor­do­zó­já­vá lett. Hey­den mind­ezt hu­szon­há­rom vers­szak­ban fo­gal­maz­ta meg. Ér­de­kes­ség, hogy ké­sőbb Pa­ul Ger­hardt ezt át­köl­töt­te és hu­szon­ki­lenc vers­sza­kos­ra bő­ví­tet­te. A GyLK szer­kesz­tői né­met min­tá­ra csak a ke­ret­ver­se­ket köz­lik.

Az el­ső vers­szak a kez­dő fel­szó­lí­tás után Krisz­tus vált­ság­mű­vé­nek leg­fon­to­sabb ál­lo­má­sa­it idé­zi fel. Jól érez­he­tő, ho­gyan ve­zet a gon­do­la­ti ív Jé­zus szü­le­té­sé­től föl­di te­vé­keny­sé­gén, gyó­gyí­tá­sa­in át a ke­reszt­ha­lá­lig. Az író az el­ső fel­szó­lí­tás és a krisz­tu­si vált­ság­mű kö­zött ál­lan­dó kap­cso­la­tot tart fenn az­zal, hogy több­ször is­mét­li: ér­tünk. A má­so­dik stró­fa, ame­ly az ere­de­ti­leg hu­szon­egy vers­sza­kon át tar­tó tör­té­ne­tet le­zár­ja, új­ra meg új­ra fel­idé­zi Jé­zus meg­vál­tó tet­te­it és azt, hogy ez mi­re in­dít­ja az em­bert. Vé­gül is­mét Jé­zus ál­do­za­tát je­le­ní­ti meg a szö­veg­író: „Ó, em­ber, nézd, a Gol­go­tán / Bű­nö­dért mily íté­let jár: / Gyű­lölj meg min­den vét­ket!”

Az éne­ket J. S. Bach két meg­kü­lön­böz­te­tett he­lyen dol­goz­za fel. Er­re a ko­rál­ra ír­ta Or­gel­büch­le­in cí­mű ko­rál­elő­já­ték-gyűj­te­mé­nyé­nek ta­lán leg­szug­gesz­tí­vebb da­rab­ját, amely­nek zá­ró üte­me­i­ben, ahol a Kre­u­ze (ke­reszt) szó sze­re­pel, egé­szen drá­ma­i­an idé­zi fel a ke­reszt­ha­lál mély­sé­gét és di­cső­sé­gét. Ha­son­ló ka­rak­ter­rel ta­lál­ko­zunk sok­kal na­gyobb mé­re­tek­ben a Má­té-pas­sió el­ső ré­szé­nek zá­ró­kó­ru­sá­ban. Ez ad­hat fe­le­le­tet ar­ra a kér­dés­re is, ho­gyan le­het egy mély bűn­bá­nat­ra in­dí­tó ko­rál­nak ilyen nagy ívű dúr dal­la­ma: Jé­zus ha­lá­la ma­gá­ban hor­doz­za az em­be­ri bűn mély­sé­gét, de azt is, hogy mind­ezt ma­ga Is­ten győz­te le a ke­resz­ten.

Fin­ta Ger­gely

::Nyomtatható változat::