Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Még tart a nyár, de min­den bi­zonnyal, aki­nek meg­ada­tott, már az ed­di­gi él­mé­nye­ket is igyek­szik ma­gá­ban meg­őriz­ni, illetve to­vább is ad­ni, ha úgy ér­zi, má­so­kat is meg­ör­ven­dez­tet­het velük.

Né­ze­ge­tem a gyé­ké­nye­si, sur­di, ne­mes­pát­rói, li­szói gyü­le­ke­ze­ti ta­gok­kal együtt meg­tett er­dé­lyi ki­rán­du­lás­ról ké­szült fény­ké­pe­ket. Utunk cé­lja a hét­fa­lu­si csán­gók tő­lünk mint­egy ezer ki­lo­mé­ter­re lé­vő tat­ran­gi evan­gé­li­kus gyü­le­ke­ze­té­nek meg­lá­to­ga­tá­sa volt. Bár Tat­rang­nak az oros­há­zi gyü­le­ke­zet ré­vén van test­vér­gyü­le­ke­ze­te, Szé­kely Le­ven­te lel­kész és csa­lád­ja már több mint egy év­ti­ze­de ápol ba­rá­ti kap­cso­la­tot Smi­dé­li­usz Zol­tán gyé­ké­nye­si és ne­mes­pát­rói lel­késszel és csa­lád­já­val. Így in­dul­hat­tunk út­nak egy busszal, az ot­ta­ni test­vé­rek szí­ves meg­hí­vá­sá­ra.

Mint film­koc­kák pe­reg­nek előt­tem a ké­pek. Már a hosszú úton is együtt fi­gyel­tünk Is­ten igé­jé­re, imád­ság­ban kér­tük a Szent­lé­lek kö­zös­ség­te­rem­tő mun­ká­ját. Né­hány je­les er­dé­lyi vá­ro­son át­ha­lad­va fel­idéz­tük tör­té­nel­münk egy-egy di­cső, leg­több­ször tra­gi­kus ese­mé­nyét. A Fog­ara­si-ha­va­so­kat, a Kár­pá­tok vo­nu­la­ta­it meg­pil­lant­va elő­ször a táj szép­sé­ge ra­ga­dott meg ben­nün­ket. Akik már jó­val előbb is jár­tak e tá­jon, a szem­mel lát­ha­tó fej­lő­dés­ről be­szél­tek, mind az út­há­ló­zat, mind a meg­él­he­té­si kö­rül­mé­nyek te­kin­te­té­ben. Akik elő­ször te­het­tük meg ezt az utat, oly­kor meg­döb­ben­tünk a sze­gény­ség, a fé­lig kész épü­le­tek lát­tán, s bi­zony, mint ná­lunk is, itt is fel­tűnt kör­nye­ze­tünk vé­del­mé­nek egy­re nyug­ta­la­ní­tóbb hi­á­nya!

A ven­dég­lá­tó­ink ál­tal össze­ál­lí­tott gaz­dag prog­ram bő­ven kínált szá­munkra élményeket. A ro­mán ki­rá­lyok nyá­ri kas­té­lyá­nak, a si­na­i­ai Pe­leşnek pá­rat­lan mű­vé­szi ér­té­kei s a le­nyű­gö­ző ter­mé­sze­ti kör­nye­zet mind­annyi­un­kat bűv­kö­rük­be vontak. Majd a 13. szá­zad­ban épült prázs­má­ri erőd­temp­lo­mot te­kint­het­tük meg.

A Kár­pá­tok kö­zép­ső vo­nu­la­tán fek­vő vi­dé­ket a ma­gyar ki­rá­lyok Né­met­or­szág észak­nyu­ga­ti ré­szé­ről szár­ma­zó szá­szok­kal né­pe­sí­tet­ték be a 12. szá­zad fo­lya­mán. A kéz­mű­ipar­ral és föld­mű­ve­lés­sel fog­lal­ko­zó la­kos­ság egy-egy temp­lom­erőd kö­ré szer­ve­ző­dött, ugyan­is az új te­le­pe­sek már kez­det­től fog­va a ta­tá­rok, majd a tö­rö­kök foly­to­nos rab­ló had­já­ra­ta­i­nak vol­tak ki­té­ve. A ti­zen­négy mé­ter ma­gas, hat mé­ter szé­les fal­lal kö­rül­vett, ke­reszt alap­raj­zú, gó­ti­kus stí­lu­sú temp­lom­ban hall­gat­tuk meg a be­szá­mo­lót a még ott élő evan­gé­li­ku­sok éle­té­ről. Az Úr me­ne­dé­ket, ol­tal­mat nyúj­tó je­len­lé­tét él­tük át na­pi el­csen­de­se­dé­sünk so­rán.

Meg­cso­dál­tuk a vul­ka­ni­kus ere­de­tű Szent An­na-tó szép­sé­gét. Meg­ren­dül­ten ol­vas­tuk az 1848–49-es sza­bad­ság­harc­ban a Nyer­ges-te­tőn a ha­za ha­tá­ra­it éle­tük fel­ál­do­zá­sá­val vé­dő szé­ke­lyek em­lé­ké­re ál­lí­tott kop­ja­fák üze­ne­te­it, köz­tük Ká­nyá­di Sán­do­rét: „Sza­bad­ság­har­co­sok vé­re lük­tet lenn a gyö­ke­rek­ben, te­me­tő ez az er­dő, és kop­ja­fa min­den szál fa.” Úgy gon­do­lom, mind­nyá­jun­kat meg­érin­tett és el­gon­dol­kod­ta­tott az egyik em­lék­osz­lop­ra írt in­tés: „Szen­teld, ó, ma­gyar, ha­zád­nak keb­led szent ér­zel­me­it. Rom­lott szív és rom­lott el­me, kit ha­zá­ja hű sze­rel­me szép tet­tek­re nem he­vít!” En­nek üze­ne­te ha­za­fe­lé tart­va is­mét fel­erő­sö­dött szí­vünk­ben, ami­kor az ara­di vér­ta­núk em­lék­mű­ve előtt együtt éne­kel­tük a Him­nuszt. Cso­por­tunk leg­idő­sebb tag­ja ek­kor vet­te elő azt a nem­ze­ti szín­nel kö­rül­font kis ko­szo­rút, mely ad­dig ott rej­tő­zött útipoggyá­szá­ban, s csen­des főhaj­tás­sal he­lyez­te az obe­liszk ta­lap­za­tára.

Al­kal­munk volt gyö­nyör­köd­ni Bras­só óvá­ro­si ré­szé­ben és a vá­rost kö­rül­öle­lő he­gyek­ben is.

Sok szép lát­ni­va­ló volt utun­kon, de leg­jobb a tat­ran­gi gyü­le­ke­zet ven­dég­sze­re­te­té­re vissza­gon­dol­nunk. Ta­lán a prázs­má­ri erőd­temp­lom szó­szé­kén ol­vas­ha­tó há­rom szó: „sze­re­tet – re­mény­ség – áll­ha­ta­tos­ság” az, amellyel össze­fog­lal­hat­nám mind­azt, ami­ben ré­szünk le­he­tett ál­ta­luk. Az éj­fél­kor ke­nyé­rért ko­pog­ta­tó ba­rát jé­zu­si pél­dá­za­ta ju­tott eszem­be, ami­kor éj­fél­táj­ban te­rí­tett asz­tal­lal fo­gad­tak ben­nün­ket a test­vé­rek, majd a cso­port nagy ré­sze előtt ott­ho­nu­kat is meg­nyi­tot­ták. Lel­ké­szük és mun­ka­tár­sai – mint gya­kor­lott ven­dég­lá­tók – szép­pé, em­lé­ke­ze­tes­sé, ben­ső­sé­ges­sé tet­ték a ta­lál­ko­zás al­kal­mát. S an­nak örö­me, hogy nyel­vi ne­héz­sé­gek­kel nem kellett megküzdenünk (hi­szen ott­hon­ról – ha­za jö­het­tünk), a va­sár­na­pi is­ten­tisz­te­let kö­zös ün­nep­lé­sé­vel, az úr­va­cso­rai asz­tal­kö­zös­ség ál­dá­sá­val tel­je­se­dett be. Is­ten igé­jét Smi­dé­li­usz Zol­tán hir­det­te a va­sár­nap igé­je, Gal 5,13–14 alap­ján.

Há­lás szív­vel, meg­ha­tot­tan él­tük át a Krisz­tus­ban nyert sza­bad­ság aján­dé­kát. A „sze­re­tet­ben szol­gál­ja­tok egy­más­nak” apos­to­li pa­ran­csát éret­tünk is gya­kor­ló test­vé­re­kért szív­ből adunk há­lát. Is­ten őriz­ze meg őket sze­re­te­té­ben és erő­sít­se az élő re­mény­ség­ben! Küz­del­me­ik kö­ze­pet­te ta­nú­sí­tott áll­ha­ta­tos­sá­guk le­gyen szá­munk­ra is bá­to­rí­tó a pró­bás idők­ben.

Re­mél­jük a vi­szont­lá­tást So­mogy-Za­lá­ban.

De­me Dá­vid

::Nyomtatható változat::