Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 33
- Az Istenhez terelő vészfék
A hét témája
Hozzászólás a cikkhez
Az Istenhez terelő vészfék
Beszélgetés Juhász Tibor börtönlelkésszel
„Látta Isten, hogy a szakadék felé rohansz. Ezért most meghúzta a vészféket. Használd ki a lehetőséget!” – így biztatja az elítélteket Juhász Tibor a Szegedi Fegyház és Börtön falai között. A római katolikus börtönlelkész 2006-ban kezdte rács mögötti szolgálatát, azonban a köztörvényes bűnözőkkel – az akkori rendszernek köszönhetően – már sorkatonaként megismerkedett. A szinte napi rendszerességgel megtartott mise és az egyéni lelkigondozás mellett színes programokat is szervez az elítélteknek az atya, aki a szürke falak között sem vesztette el jókedvét: derűvel és lelkesedéssel avat be a börtönlelkész mindennapjaiba.
– Már katonaként megismerkedtem az „elveszett nyájjal”. A Kádár-rendszerben teológusként Nagyatádra vittek katonának, ahol a börtönből éppen szabadultak közé vezényeltek minket. Kezdetben gúny és megalázás tárgyai voltunk, később azonban ők is folyamatosan bekapcsolódtak a közös éneklésbe, imádkozásba, bibliatanulmányozásba. Teológiai tanulmányaim végeztével 1984-ben szenteltek pappá a pécsi bazilikában. Korábban egyházközségek plébánosaként huszonhárom évig teljesítettem szolgálatot a Pécsi Egyházmegye területén, városokban és falvakban egyaránt.
A szegedi Csillag egykori börtönlelkészének, dr. Majzik Mátyásnak a halálát követően az intézményben helyettesítő atyák miséztek. A pécsi püspök engedélyével Gyulay Endre akkori megyés püspök kinevezett börtönlelkésznek Szegedre. 2005 karácsonyán már koncelebrációs éjféli szentmisét mutattunk be, hivatalosan pedig 2006. január 1-jén kezdtem meg a munkát az intézetben.
– Hogyan zajlanak a börtönlelkész mindennapjai a rácsok mögött?
– Van egy méltó kápolnánk, amelyet a Jézus mellett megfeszített jobb latorról, a hagyomány szerint Diszmászról neveztek el. Itt szinte mindennap tartok szentmisét, amelyet szépen látogatnak az elítéltek. A kápolnában lévő feszületet egyébként egy fogvatartott hívünk faragta… Lehetőségünk van arra is, hogy amikor egy-egy ember gyászol, a kápolnában gyertyagyújtással, imádsággal emlékezzünk az elhunytra. Az is biztosítva van, hogy négyszemközt lelki beszélgetést, szentgyónást végezzenek az erre igényt tartó elítéltek. Ezt még azok számára is lehetővé teszi a jogszabály, akik a legszigorúbb rezsimben töltik – nem egyszer ténylegesen életfogytig tartó – büntetésüket.
Próbálom a híveket minél gyakrabban aktívan is bevonni a szertartásokba. Például augusztus 20-ára, Szent István ünnepére néhányan ismeretterjesztő előadásokkal készülnek az államalapító király életéről, valamint az új kenyérről a kenyérmegáldás keretében. Szorgalmasan készülünk a Roszík Gábor evangélikus börtönlelkész által meghirdetett bibliaversenyre is, amelyen a versenyzőknek a versenykiírás szerint Pál apostol életének és leveleinek ismeretéről kell számot adniuk. Nagy örömöm az is, hogy aktív hívünk, Bukros Ferenc fogvatartott már négy színdarabot írt, amelyet a katolikus kultúrkör sikerrel mutatott be. Ez utóbbi azért is fontos, mert az előadásra az elítéltek mellett meghívást kaptak a családtagok is.
– Bizonyára nem könnyű ilyen körülmények között szolgálni…
– Mindig azt hangsúlyozom, hogy a bűnt megvetem, de a bűnöst szeretem. Éppen a golgotai lator példázza, hogy az utolsó pillanatban, az ítélet végrehajtása közben sem késő rátalálni Krisztusra. A hit pedig pozitív változást hozhat az elítéltek életében. Többüket sikerült rábeszélni arra, hogy küzdjenek, tanuljanak. Velük sikerült megértetnem, hogy Isten talán nem véletlenül „húzta meg a vészféket” az életükben.
Az egyház egyébként segítségükre lehet akkor is, amikor hosszú idő után elhagyják az intézetet. A közelmúltban például kaptam egy képeslapot, egy korábbi fogvatartott küldte. Beszámolt arról, hogy szabadon bocsátását követően szeretettel befogadta egy budapesti egyházközség, részt vesz még a templomi énekkar próbáin is. Ha nem talált volna rá Istenre és az egyházra, talán soha nem sikerült volna talpra állnia.
– Említette, hogy együttműködik az evangélikus börtönlelkésszel is.
– Büszkén számolhatok be arról, hogy nálunk valóban maradéktalanul megvalósul az ökumené. Nemcsak azért, mert egymás híveit is gondozzuk, és itt, Szegeden én segítem a másik bejáró nyolc felekezet munkáját is, hanem azért is, mert olyan közös programokat szervezünk, mint például a bibliaismereti vetélkedő. Megtisztelő volt számomra, hogy a június 8-i ősbemutatón személyesen részt vett Roszík Gábor, a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezetének és a Magyar Testvéri Börtöntársaságnak az elnöke, és a börtönlelkészek legutóbbi tanácskozásán, Szekszárdon én hirdethettem az igét a helyi református templomban az elnök úr felkérésére.
::Nyomtatható változat::
|