|
Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 33
- Hit által
A vasárnap igéje
SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 10. VASÁRNAP – HAB 2,1–4
Hozzászólás a cikkhez
Hit által
Manapság, a recesszió idején – ha más szavakkal is – ismétlődő kérdés: miből él az ember? Magasabb életszínvonalú országból érkező vendégeink rákérdeznek: ha ennyi az átlagfizetés, ilyenek a körülmények hazánkban, akkor miből él a magyar ember? Mai igénk végkicsengése nem az anyagiakra vonatkozó kérdés elspiritualizálása, valamiféle, gazdasági válság idejére való léleknyugtató, hanem az élet legfontosabb tartópillérére, a lét igazi forrására utal. Az igaz ember hite által él.
Habakuk próféta szavai úgy tárják elénk ezt az életmeghatározó alapigazságot, hogy a megelőző gondolatokkal rávezetnek a titok lényegére, arra, hogy mi is az élet igazi mozgatórugója.
Jeruzsálem pusztulásának emlékünnepén különösen is fontos lehet ez, hiszen a Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnapon arról emlékezik meg az egyház, hogy a világ közepének számító szent város nem ismerte fel meglátogatásának idejét, azaz Isten érkezését és jelenlétét, s ennek egyenes következménye volt a pusztulás. Jézus maga is megsiratta Jeruzsálemet, mert látta, mi lesz a városból, mi lesz az emberből Isten nélkül. Kő kövön nem marad. A várost valóban elpusztították, a templomot lerombolták.
Örök mementó. Számunkra is figyelmeztető jel, mi vár ránk, ha eltávolodunk az élet forrásától, Istentől. A szent város, a szent hely Isten nélkül pusztulásra ítélt, értéktelen valami. De Istennel még a legeldugottabb település, hely, a legjelentéktelenebb ember is áldások forrása lehet.
Miből fakad az élet – szemben a pusztulással? Mi által van valódi élet – vegetálás helyett? Az igaz ember hitből vagy hite által él – így igénk válasza.
A vasárnap mottója – istentiszteleti rendtartásunk szerint – így hangzik: „Ismerjük fel, amit Isten Krisztusban tett értünk.” A kettő – igénk csúcspontja és a vasárnap összes igéjének összefoglaló mondata – együtt adja meg számunkra azt a drága kincset, azt az evangéliumot, amelyet elvihetünk magunkkal az előttünk álló új hét vándorútjára. Hit által élhetünk, igaz emberként, mert Isten Krisztusban mindent megtett értünk. Megteremtett, megváltott, megszentelt.
Igénk így kezdődik: „őrhelyemre állok”. Az értéket, életet védő ember őrködik. Természetes, hogy vigyáz arra, ami igazi kincs. Óvja, hiszen ami valóban érték, az állandó veszélynek van kitéve. Ebben az értelemben él a keresztény ember állandó harci helyzetben. Harci helyzetben pedig szükség van harckészültségre, őrszolgálatra.
Őrhelyemre állok, mert veszélyben vannak a megismert és felismert igazi értékek: Isten szeretete, s ennek következtében az emberi szeretet, Isten jósága, s emiatt az emberi jó szándék, az Isten-hit tisztasága, s ezért az emberi lét testi-lelki-szellemi tisztasága. Veszélyben az evangélium is. Őrhelyemre állok, mert védenem kell azokat az értékeket, amelyeket az egyházban Isten végtelen szeretetéből megismertem. Őrhelyemre állok, mert a gonosz, az ördög, a sátán támadása nagyon is valóságos emberi, természeti és természetfeletti erőkön keresztül veszélyezteti magát az életet.
Őrködni azonban – Isten gyermekei számára – nem csak azt jelenti, hogy saját erőmre, józanságomra, éberségemre hagyatkozom. Akkor egykettőre kicselezne az ellenfél – hiszen erősebb, tapasztaltabb, rafináltabb, mint én vagyok. Őrködni annyit tesz: Isten erejével, a Lélek józanságával „észnél lenni” és megtartani azt, ami értéket megteremtett bennem és körülöttem a Mindenható. Őrködni annyit tesz: figyelek Isten szavára, mit mond, mit mutat, mit vár, mit kér. Ahogy Habakuk megfogalmazza: „…mit szól hozzám, és mit felel panaszomra.” A keresztény életforma ez: őrködni és közben figyelni az Úr szavára, válaszára. Ez a „felülről vezérelt állapot”.
És az Isten szól. Nem bürokrata ő, aki tologatja életünk aktáit, megválaszolatlanul hagyva kérdéseinket. Elhangzanak az emlékeztető, a figyelmeztető, a biztató s a jövőt nyitó szavak. Isten szavai, amelyek nem bizonytalankodó kérdések, nem ingatag gondolatok, nem megkérdőjelezhető, kétes értékű szavak, hanem kijelentések. Szava célhoz ér, mert tartalma, címzettje, célja van. Tartalma a határozott, mentő, felemelő szeretet. Címzettje az eltávolodott és ezért elveszett ember. Célja az, hogy megmentse a világot, kiteljesítse az életet. Azaz: célja az üdvösség.
Isten szavában az őrt álló, ráfigyelő ember nem csalódik. Sok mindenki becsap, a biztosnak hitt szó megcsal, de Isten szava sohasem. Célhoz ér. Lehet, hogy türelem kell hozzá. Az Isten órarendje és menetrendje más, mint a miénk. De pontos. Minden idejében történik, minden megfelelő időben érkezik. Ahogy a Prédikátor is tudja: „Mindennek rendelt ideje van… Megvan az ideje…” (Préd 3,1–8)
Itt jutunk el a szakasz csúcsához, igénk utolsó mondatához. Leleplező mondat ez a javából: „…az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él.” Ki az elbizakodott? Sokan vannak, sokan vagyunk: akik újra meg újra megfeledkezünk arról, hogy egyedül Isten szeretete tart meg minket. Elbizakodottan hiszünk saját erőnkben, saját problémamegoldó képességünkben. Abban, hogy egyedül is képesek vagyunk jók lenni, egyedül is ki tudjuk emelni magunkat az élet mocsarából, egyedül is elég erősek vagyunk legyőzni a rosszat, a gonoszt.
Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű – visszhangzik az ítéletet rejtő mondat. Az őszinte lélek bevallja: egyedül nem megy. Egyedül semmi vagyok. Az emberi erő kevés az életre, a jó cselekvésére, a boldogulásra. Erő, élet boldogulás csak az Istennel való bizalmi viszonyban van. A hitben. Az igaz ember hite által él. Azért igaz, mert Istenhez tartozik, aki helyünkre igazít. Azért él, mert hisz: Isten legnagyobb ajándékát, a hitet megkapta, elfogadta, befogadta.
Imádkozzunk! Legdrágább ajándékodért könyörgünk, Istenünk: hitet adó Szentlelkedért, hogy általa az élet is miénk lehessen. Ámen.
Dr. Hafenscher Károly (ifj.)
::Nyomtatható változat::
|
