A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

A pün­kös­döt kö­ve­tő ked­den kü­lön­le­ges al­ka­lom­nak adott he­lyet a gö­döl­lői ki­rá­lyi kas­tély: dísz­ter­mé­ben zaj­lott az el­ső in­do­néz–ma­gyar val­lás­kö­zi pár­be­széd. A ma­ra­dan­dó él­ményt nyúj­tó ese­mény az In­do­néz Köz­tár­sa­ság bu­da­pes­ti nagy­kö­vet­sé­ge és a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház szer­ve­zé­sé­ben, Gö­döl­lő Vá­ros Ön­kor­mány­za­ta és az Ok­ta­tá­si és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um tá­mo­ga­tá­sá­val szü­le­tett meg. Az elő­adá­sok és a be­szél­ge­té­sek tar­tal­má­ról en­nek a cikk­nek a ke­re­té­ben nem feladatom be­számolni, né­hány be­nyo­mást és to­vább­gon­dol­ko­dás­ra ser­ken­tő kér­dést vi­szont meg­fo­gal­maz­ha­tok.

Pün­kösd ün­ne­pe az egy­más­tól tá­vo­li­ak köl­csö­nös meg­ér­té­sé­ről, test­vér­ré vá­lá­sá­ról szól, de jog­gal kér­dez­het­jük, hogy nem volt-e túl­zó az a kí­sér­let, amely ilyen nagy föld­raj­zi és kul­tu­rá­lis tá­vol­ság át­hi­da­lá­sá­ra vál­lal­ko­zott. Nem ál­tat­juk-e ma­gun­kat nagy ívű pár­be­széd­re va­ló ké­pes­sé­günk­kel ak­kor, ami­kor né­ha köz­vet­len szom­szé­da­ink­kal is alig ér­tünk szót, sőt egy­más kö­zött is aka­do­zik a be­szél­ge­tés?

A kér­dé­sek jo­go­sak, a meg­le­pő pá­ro­sí­tás­nak vi­szont egy­sze­rű ma­gya­rá­za­ta van: In­do­né­zia ma­gyar­or­szá­gi nagy­kö­ve­te, Man­ga­si Si­homb­ing tör­té­ne­te­sen evan­gé­li­kus, aki a Fa­bi­ny Ta­más püs­pök­kel va­ló ki­tar­tó együtt gon­dol­ko­dás és kö­zös ter­ve­zés so­rán el­ér­te, hogy a két or­szág evan­gé­li­kus ki­sebb­sé­ge­i­nek kap­cso­la­tán ke­resz­tül a két na­gyon tá­vo­li val­lá­sos kul­tú­ra el­ső ta­lál­ko­zá­sa meg­tör­tén­he­tett.

A kü­lönb­sé­gek alig fel­fog­ha­tók. In­do­né­zia mind te­rü­let­re, mind lé­lek­szám­ra sok­szo­ro­san fe­lül­múl­ja Ma­gyar­or­szá­got, de val­lá­si szem­pont­ból jó­val ho­mo­gé­nebb kö­zös­ség. La­kos­sá­gá­nak nyolc­van­nyolc szá­za­lé­ka az isz­lám kö­ve­tő­je, hat szá­za­lé­kot tesz­nek ki a pro­tes­tán­sok, há­rom szá­za­lé­kot a ka­to­li­ku­sok, a ma­ra­dé­kon pe­dig a budd­hiz­mus, a hin­du­iz­mus és a kon­fu­ci­a­niz­mus osz­to­zik.

Ma­gyar­or­szág val­lá­si szem­pont­ból ha­gyo­má­nyo­san sok­kal meg­osz­tot­tabb, s a plu­ra­liz­must fo­koz­za az elő­re­ha­la­dott sze­ku­la­ri­zá­ció is, amely In­do­né­zi­á­ban még vi­szony­lag új je­len­ség. Nem könnyű te­hát kö­zös prob­lé­má­kat ta­lál­ni, a val­lá­si kö­zös­sé­gek in­do­né­zi­ai kap­cso­la­tai még­is fel­mu­tat­nak né­hány olyan le­he­tő­sé­get, ame­lyek­re jó oda­fi­gyel­nünk.

An­nak el­le­né­re, hogy la­kó­i­nak túl­nyo­mó több­sé­ge mu­zul­mán, In­do­né­zia – el­len­tét­ben szá­mos ha­son­ló ázsi­ai és af­ri­kai or­szág­gal – vi­lá­gi ál­lam. Nem isz­lám te­ok­rá­cia, ha­nem a ki­sebb­sé­gi val­lá­sok sza­bad­sá­gát is biz­to­sí­tó de­mok­rá­cia. Ez az ál­lam ugyan­ak­kor nem hagy­ja ma­guk­ra az egy­más mel­lett élő val­lá­si kö­zös­sé­ge­ket, ha­nem – az ál­lam és a val­lá­sok el­vá­lasz­tá­sa el­vé­nek tisz­te­let­ben tar­tá­sa mel­lett – so­kat tesz azért, hogy a több­ség és a ki­sebb­sé­gek va­ló­ban bé­ké­ben él­hes­se­nek egy­más mel­lett.

Ez az ál­la­mi sze­rep­fel­fo­gás a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után szü­le­tett meg, s bi­zo­nyá­ra az a fel­is­me­rés ve­zet­te, hogy a ha­tal­mas, sok­fé­le bel­ső konf­lik­tus­tól fe­szü­lő or­szág nem en­ged­he­ti meg ma­gá­nak, hogy a val­lá­si kü­lönb­sé­gek is el­len­té­te­ket szül­je­nek. El­len­ke­ző­leg, a val­lá­sok kö­zöt­ti együtt­mű­kö­dés­nek a köz­tár­sa­ság szi­lárd­sá­gát kell szol­gál­nia. Az ál­lam pe­dig nem az­zal tesz jó szol­gá­la­tot, ha egy kö­zös­sé­get, akár a leg­né­pe­seb­bet, ki­vált­sá­gok­kal hal­moz el, s a „sta­bi­li­tás” ér­de­ké­ben ha­tal­mi szö­vet­sé­get köt ve­le, hogy ez­zel ma­ga is ré­szé­vé vál­jék a val­lá­si el­len­té­tek­nek, ha­nem az­zal, ha se­gí­ti a val­lá­sok kö­zöt­ti együtt­mű­kö­dést.

A vi­lá­gi ál­lam nem szól­hat be­le ab­ba, hogy a val­lá­si kö­zös­sé­gek mi­ként vi­szo­nyul­ja­nak egy­más­hoz, de so­kat te­het a pár­be­széd kul­tú­rá­já­nak el­mé­lyí­té­sé­ért. El­ső­sor­ban az ok­ta­tá­son ke­resz­tül ér­he­ti el azt is, hogy egész­sé­ges kí­ván­csi­ság éb­red­jen fel az iránt, ki­cso­da a más val­lást kö­ve­tő má­sik, ki­ben és mi­ben hisz, ho­gyan gon­dol­ko­dik, ho­gyan igyek­szik el­ér­ni lé­te leg­ne­me­sebb cél­ja­it.

Ahol em­be­rek ta­lál­koz­nak, egy­más sze­mé­be néz­nek, kér­dez­nek, és őszin­te vá­la­szo­kat ad­nak, ott ke­vés­bé va­ló­szí­nű, hogy val­lá­si fa­na­ti­ku­sok egy­más­sal szem­be­for­dít­hat­ják őket, hogy egy­más gyil­ko­sai le­gye­nek.

Saj­nos nem va­gyok já­ra­tos az in­do­néz kul­tú­rá­ban, de el tu­dom kép­zel­ni, hogy van Jó­zsef At­ti­lá­hoz fog­ha­tó köl­tő­jük, s az ő nyel­vü­kön is meg­fo­gal­ma­zó­dik, amit mi eb­ben a for­má­ban is­me­rünk: „Hi­á­ba fü­rösz­töd ön­ma­gad­ban, / Csak más­ban mos­ha­tod meg ar­co­dat.” Egy sze­ku­la­ri­zált kul­tú­ra, mint a mi­énk, ilyen erő­tel­jes köl­tői ké­pek­ben ta­lál­ja meg a lé­nye­gi egy­más­ra­utalt­sá­gunk­ra va­ló fi­gyel­mez­te­tést, azt, amit a hang­sú­lyo­san val­lá­sos in­do­néz kul­tú­ra a val­lá­si pár­be­széd in­téz­mé­nyes tá­mo­ga­tá­sa ré­vén igyek­szik meg­szó­lal­tat­ni. Ha ta­lál­ko­zunk ve­lük, raj­tuk ke­resz­tül új­ra fel­fe­dez­het­jük e gyö­nyö­rű mon­dat ősi, val­lá­sos hát­te­rét s azt a rop­pant erőt, amely el­árad­hat azok­ban, akik rá mer­nek lép­ni az erő­sza­kot el­uta­sí­tók és a bé­két te­rem­tők kes­keny út­já­ra.

A szer­ve­zők szán­dé­ka sze­rint az el­ső in­do­néz–ma­gyar val­lás­kö­zi pár­be­szé­det kö­vet­ni fog­ja a má­so­dik. Re­mél­jük, nem vá­rat so­ká­ig ma­gá­ra.

Dr. Csep­re­gi And­rás

::Nyomtatható változat::