A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Az in­do­néz de­le­gá­ció tag­jai kö­zül ki­tűnt őszin­te ér­dek­lő­dé­sé­vel dr. Jan Si­har Ari­ton­ang evan­gé­li­kus egy­ház­tör­té­nész. A lel­kész vég­zett­sé­gű tu­dós 2007 óta töl­ti be a Ja­kar­tai Teo­ló­gi­ai Sze­mi­ná­ri­um el­nö­ki poszt­ját.

– Pro­fesszor úr élén­ken tu­da­ko­zó­dott a ma­gyar­or­szá­gi vi­szo­nyok iránt. Ez az el­ső ta­lál­ko­zá­sa ha­zánk­kal?

– Va­ló­ban, elő­ször já­rok az Önök or­szá­gá­ban, de Ma­gyar­or­szág ne­ve min­dig is ked­ve­sen csen­gett a fü­lem­nek. Tud­tam, hogy él­nek itt is szép szám­mal evan­gé­li­ku­sok. A Lu­the­rá­nus Vi­lág­szö­vet­ség több ren­dez­vé­nyé­nek, köz­tük az 1984-es nagy­gyű­lés­nek Bu­da­pest adott ott­hont.

– Fel­té­te­le­zem, hogy alap­ve­tő­en az a pro­tes­táns sze­mi­ná­ri­um is evan­gé­li­kus in­téz­mény, amely­nek Ön az el­nö­ke.

– In­téz­mé­nyünk ese­té­ben nem szok­tuk hasz­nál­ni sem az evan­gé­li­kus, sem a pro­tes­táns jel­zőt. Bár sze­mi­ná­ri­u­mi hall­ga­tó­ink zö­me va­ló­ban evan­gé­li­kus, és én ma­gam is olyan egy­ház­hoz tar­to­zom, amely a Lu­the­rá­nus Vi­lág­szö­vet­ség tag­ja, még­is öku­me­ni­kus in­téz­mény­nek tart­juk ma­gun­kat. Egy­részt sok gyü­le­ke­ze­tünk­ben – né­hány né­met­or­szá­gi tar­to­mány uni­ált egy­há­zá­hoz ha­son­ló­an – mind a re­for­má­tus, mind pe­dig a lu­the­ri ha­gyo­má­nyok fel­lel­he­tő­ek, más­részt van­nak ka­to­li­kus hall­ga­tó­ink, sőt sza­bad­egy­há­zi kö­zeg­ből, pün­kös­di és egyéb evan­gé­li­u­mi kö­zös­sé­gek­ből ér­ke­zett fi­a­ta­lok is. Teo­ló­gi­án­kon kü­lön ér­de­kes­ség­nek szá­mít, hogy ná­lunk – Önök ta­lán így mon­da­nák: kül­sős tag­ként, meg­fi­gye­lő­ként – ta­nul­hat­nak musz­lim di­á­kok is. Er­ről mi úgy be­szé­lünk, hogy az „egy­ség lel­két” pró­bál­juk meg­te­rem­te­ni in­téz­mé­nyünk­ben.

– En­nek a nyi­tott­ság­nak a szép pél­dá­i­ról mi ma­gunk is ér­te­sül­het­tünk a gö­döl­lői kon­fe­ren­ci­án. El­hang­zott, hogy In­do­né­zi­á­ban val­lás­sza­bad­ság van, s hogy az em­be­rek ke­re­sik a meg­bé­ké­lést egy­más­sal. Még­is, né­ha meg­döb­ben­tő ese­mé­nyek­ről – ke­resz­tény­ül­dö­zés­ről, ter­ror­ak­ci­ók­ról – is hírt ad­nak a mé­di­u­mok…

– Min­de­nütt kü­lönb­sé­get kell ten­ni az el­mé­let és a gya­kor­lat kö­zött. Amit a tör­vé­nyek szi­go­rú­an meg­szab­nak, nem biz­tos, hogy a tár­sa­da­lom min­den ré­te­ge szá­má­ra el­fo­ga­dott. Két­ség­te­len, hogy van­nak ra­di­ká­lis cso­por­tok. In­do­né­zi­á­ban ár­nyal­ja a ké­pet az is, hogy a szi­get­vi­lág ré­gi­ók­ra van fel­oszt­va. Re­gi­o­ná­lis kor­mány­zás fo­lyik, amely­nek ke­re­té­ben egy-egy ré­gió ve­ze­té­se sa­ját ren­del­ke­zé­se­ket al­kot, s ezek eset­leg ki­fe­je­zet­ten hát­rá­nyo­sak egy-egy val­lá­si kö­zös­ség – igen gyak­ran a ke­resz­té­nyek – te­kin­te­té­ben.

– No de mi le­het e mö­gött? El­hang­zott a kon­fe­ren­ci­án, hogy or­szá­guk la­kos­sá­gá­nak hat szá­za­lé­ka pro­tes­táns, és to­váb­bi há­rom szá­za­lé­ka tar­to­zik csu­pán más valláshoz, fe­le­ke­zet­hez. A nyolc­van­nyolc szá­za­lé­kos isz­lám több­ség nem le­het­ne to­le­rán­sabb a ki­sebb­ség­gel szem­ben?

– Elő­ször is, ez a sta­tisz­ti­kai adat ma már nem min­den ré­gi­ó­ra igaz. A ke­resz­té­nyek szá­ma nö­vek­szik, a mo­ha­me­dá­no­ké ez­zel arány­ban las­san csök­ken. Egy-egy ré­gi­ó­val kap­cso­lat­ban ol­vas­tam olyan – nem hi­va­ta­los – sta­tisz­ti­kát, mely sze­rint a Krisz­tus-kö­ve­tők már a la­kos­ság húsz szá­za­lé­kát te­szik ki. Ez ter­mé­sze­tes mó­don za­va­ro­dott­sá­got, fé­lel­met, s van, ahol – saj­ná­la­tos mó­don – ha­ra­got vált ki musz­lim test­vé­re­ink­ből.

Bár lé­nye­gé­ben mind­egyik ke­resz­tény fe­le­ke­zet lélekszá­ma nö­vek­szik, de leg­gyor­sab­ban az evan­gé­li­u­mi kö­zös­sé­gek, a ka­riz­ma­ti­kus cso­por­tok ter­jesz­ked­nek. És nem vé­let­le­nül fo­gal­maz­tam így: ter­jesz­ked­nek. Gyak­ran kell óva­tos­ság­ra in­te­nünk sza­bad­egy­há­zi ba­rá­ta­in­kat. A val­lá­sok egy­más mel­lett élé­se ugyan­is rop­pant ér­zé­keny kér­dés, itt nem le­het he­lye ag­resszív misszi­ó­nak. Szo­mo­rú­ak va­gyunk, hogy ezek a – fő­leg ame­ri­kai hát­te­rű – kö­zös­sé­gek nem vesz­nek részt a val­lá­sok pár­be­szé­dé­ben. Ha a má­sik­ban nem lát­juk meg a test­vért, az bi­zal­mat­lan­ság­hoz, sőt egy­más­tól va­ló ret­te­gés­hez ve­zet­het.

A hely­ze­tün­ket ta­lán jól il­luszt­rál­ja an­nak a dok­to­ri mun­ká­nak a cí­me, amely az ut­rech­ti egye­te­men je­lent meg 2006-ban, egy musz­lim tu­dós, Mu­ji­bur­rah­man tol­lá­ból: Fee­ling Threat­e­ned – vagy­is Meg­fé­lem­lít­ve. Tu­do­má­sul kell ven­nünk, hogy plu­ra­lis­ta tár­sa­da­lom­ban élünk, nem csu­pán In­do­né­zi­á­ban, ha­nem az egész vi­lá­gon. A sa­ját igaz­sá­gunk, meg­győ­ző­dé­sünk mel­lett csak ak­kor sza­bad ki­áll­nunk, ha azt sze­re­tet­tel tud­juk kép­vi­sel­ni, ha a má­sik em­ber­ben meg­lát­juk Is­ten ked­ves te­remt­mé­nyét, ha őszin­te oda­fi­gye­lés­sel egy­mást gaz­da­gít­juk. Így a plu­ra­liz­mu­sunk nem el­len­té­tek és fe­szült­ség for­rá­sa lesz, ha­nem a sok­szí­nű­ség hor­do­zó­ja.

B. Pin­tér Már­ta

::Nyomtatható változat::