Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Az öku­me­ni­kus Kirchen­tag­ról ha­za­fe­lé jö­vet csak­nem min­den egész és fél óra­kor va­la­me­lyik ba­jor rá­dió­adást pró­bál­tuk be­fog­ni. A ha­zánk fe­lé leg­rö­vi­debb utat je­len­tő A8-as au­tó­pá­lyá­ról ugyan­is el­te­rel­ték a for­gal­mat, és a Mün­chen­től nem messze lé­vő fal­va­kon ke­resz­tül­ha­lad­va pró­bál­tuk ki­de­rí­te­ni, hogy a tíz-húsz ki­lo­mé­te­res se­bes­ség­gel vé­gig­ván­szor­gott órák után mi­kor ló­dul­ha­tunk meg új­ra.

A hí­rek rend­re az­zal kez­dőd­tek, hogy vé­get ért a vá­ros­ban az egy­há­zi na­pok ren­dez­vé­nysorozata, és hogy a zá­ró is­ten­tisz­te­le­ten a met­sző szél és a hi­deg eső el­le­né­re is mintegy nyolc­van­ez­ren vet­tek részt. Majd aho­gyan azt egy jól szer­kesz­tett rá­dió­mű­sor­tól el­vár­hat­juk, a szer­ve­zők és a ne­ve­sebb részt­ve­vők leg­iz­gal­ma­sabb, ko­ráb­ban rög­zí­tett gon­do­la­ta­it vág­ták be.

Ül­tem a ko­csiban, és mind­össze nyolc­órá­nyi au­tó­út­ra az ott­hont je­len­tő Bu­da­pest­től az ju­tott eszem­be, hogy itt mennyi­re ter­mé­sze­tes és ma­gá­tól ér­te­tő­dő, hogy ez az ese­mény sze­re­pel el­ső he­lyen a rá­di­ós hír­adá­sok­ban. Nem mint­ha a ko­ráb­bi na­pok ta­pasz­ta­la­tai nem ezt mu­tat­ták vol­na, ugyan­is szer­da és va­sár­nap kö­zött Mün­chen vá­ro­sa a Kirchen­tag­ról szólt.

És ez nem­csak azért tűn­he­tett úgy, mert a bel­vá­ros sé­tá­ló­ut­cá­i­ban fel­ál­lí­tott több szín­pad kö­zött egész nap bi­li­árd­go­lyó­ként verődhetett ide-oda, aki ke­resz­tény ze­nei él­mé­nyek­re vá­gyott – és nem az Olym­pia­park­ba vagy a vá­sár te­rü­le­tén lé­vő köz­pon­ti csar­no­kok­ba ment –, ha­nem azért is, mert pél­dá­ul ez utób­bi hely­szí­ne­ket a ren­dez­vény ide­je alatt köz­vet­len met­ró­já­rat kö­töt­te össze, hogy a lá­to­ga­tók moz­gá­sát mi­nél job­ban meg­könnyít­sék.

Mond­hat­juk per­sze, hogy mind­ez pénz kér­dé­se, hi­szen a Bu­da­pest mé­re­tű vá­ros alatt hat met­ró­vo­nal kap­cso­ló­dik össze, még­is in­kább azt gon­do­lom, hogy ez a je­len­ség a fi­gye­lem­ről üzen. És an­nak az el­fo­ga­dá­sá­ról és fel­vál­la­lá­sá­ról, hogy akik a két hely­szín kö­zött utaz­nak, nem ke­resz­tény lá­to­ga­tók, ha­nem mi va­gyunk. Mi ma­gunk. Már­pe­dig ma­gunk­nak meg­ad­juk azt a ké­nyel­met, hogy ne kell­jen át­száll­nunk, ha ez kis szer­ve­zés­sel meg­old­ha­tó.

Amennyi­re ter­mé­sze­tes, hogy Né­met­or­szág­ban az egy­há­zak a min­den­na­pi élet ré­szei, ugyan­annyi­ra ér­zem azt, hogy ná­lunk nin­csen meg ez az egy­ség. Mint­ha csak az el­múlt rend­szer negy­ven éve vagy a hát­ra­ha­gyott nyolc év bur­kolt is­ten­te­len­sé­ge lö­vész­árok­ba te­rel­te vol­na az em­be­re­ket.

Le­het, hogy a két or­szág nép­szám­lá­lá­si ada­ta­it egy­más mel­lé té­ve nem is ta­lál­nánk nagy kü­lönb­sé­get a ma­gu­kat ke­resz­tény­nek val­lók ará­nya kö­zött. Azt azon­ban nem mu­tat­ja ki egy sta­tisz­ti­ka sem, hogy mek­ko­ra kárt szen­ved­tek lé­lek­ben azok, akik­nek hi­tük gya­kor­lá­sa fel­ért egy há­bo­rús hely­zet­be csöp­pe­nés­sel. Csak­nem fél év­szá­zad fá­sult­sá­ga pe­dig nyo­masz­tó te­her egy nem­ze­ten.

Mün­chen bel­vá­ro­sá­nak ut­cá­in a Kirchen­tag lá­to­ga­tói éne­kel­tek és tán­col­tak, bent a Hofbräu­ha­us sö­rö­ző­jé­ben pe­dig a törzs­ven­dé­gek be­szél­get­tek. Még­se hin­ném, hogy azt mond­ták vol­na egy­más­ra, hogy ők. Ott és ak­kor csak mi ma­gunk volt. Vagy­is tő­lünk néz­ve csak ők. De ez már csak ócs­ka já­ték a sze­mé­lyes név­má­sok­kal. Ak­kor és ott a vá­ros és la­kói együtt lük­tet­tek a Kirchent­ag­gal, és hi­á­ba is pró­bál­tam el­kép­zel­ni, hogy Ma­gyar­or­szá­gon mi­ként is fes­te­ne egy ilyen ren­dez­vény, nem tud­tam ki­ta­lál­ni. Csu­pán az a szó ug­rott be foly­ton: se­hogy.

Nagy Ben­ce

::Nyomtatható változat::