Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 23
- Mérföldkő – sípokból és hangokból
Egyházunk egy-két hete
Hozzászólás a cikkhez
Mérföldkő – sípokból és hangokból
Egyháztörténeti jelentőségű eseményre került sor május 26-án, szerdán este a zuglói evangélikus templomban: az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) kántor szakának első végzős évfolyama mutatkozott be. Hulej Erzsébet Klaudia, Koch Szilvia és Kovácsné Tégen Sára vizsgahangversenyen mutatta meg, mire jutott egyházunk első felsőfokú egyházzenei BA-képzésének három éve alatt.
Magyarországon soha nem volt olyan átfogó, intézményes kántor- és egyházzenészképzés, mint például Németországban, de a második világháborúig megbízhatóan működött a kántortanítók szolgálata. A kommunista állam drasztikus beavatkozása nyomán megürült orgonapadokat először – kényszerűségből – „gyorstalpaló” tanfolyamokon végzett szolgálókkal töltötték be, majd a fóti kántorképző intézet az egyházzene egyre minőségibb színtere lett. (Évtizedeken keresztül országos ifjúsági munkát is egyedül itt lehetett végezni, a mostani lelkész-középgeneráció legtöbb tagja innen indult.)
Húsz éve szerveződött újjá az egyházzene tanszék a Zeneakadémián; időközben minden egyház létrehozta a kántor szakot saját felsőoktatási intézményében. Erre a kihívásra válaszolt teológiánk a képzés elindításával.
A három év során egyházzenei elméleti és gyakorlati, valamint teológiai stúdiumokkal ismerkedtek a hallgatók. A zenei tárgyak tanárai, dr. Finta Gergely, dr. Kinczler Zsuzsanna, Elek Szilvia, Heim Mercedes, Németh Csaba lehetetlent nem ismerve törekedtek arra, hogy a különböző előképzettségű és élethelyzetű hallgatók minél alaposabb, megbízhatóbb tudásra tegyenek szert.
A zárókoncerten ennek a munkának az eredményét hallhattuk. Mindegyik végzős három komolyabb orgonaművet adott elő (egy barokk prelúdium és fúga, egy korálfeldolgozás és egy romantikus darab), és négy kórusművet vezényelt az EHE énekkara élén (ebből legalább egy orgonakíséretes kompozíció volt). A kórusmunka jól előlegezte azt a helyzetet, amelybe a kántor a gyülekezetben kerül: egy amatőr együttesnél nem a karvezető álmai, hanem a kórus teljesítőképessége alapján lehet darabot választani – de legelső természetesen az a szempont, hogy mi illik a liturgiába.
A záróvizsga második fele, ha lehet, még fontosabb: június 13-án délelőtt a siófoki templomban istentisztelet – a keresztény közösség életének középpontja! – keretében ad számot felkészültségéről a három végzett kántor.
Mit kezd egyházunk azzal a lehetőséggel, hogy diplomás kántort alkalmazhat? A realitás – egyelőre – az, hogy gyülekezeteink nagy részében sem a kántori feladatok mennyisége, sem a közösség anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy főállású kántort foglalkoztassanak. Ezért a hallgatóknak célszerű más képzést is – az EHE-n például a hittanár szakot – elvégezniük, hogy megélhetésüket biztosítani tudják.
Ennek ellenére fontos, hogy egyházunk közösségében egyre inkább tudatosuljon: a méltó istendicséret alapja az igényes lelkészi és kántori szolgálat.
Ecsedi Zsuzsa
::Nyomtatható változat::
|