Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Takácsné Kovácsházi Zelma

Ugye senki nem gondolja komolyan azt, hogy egy egész napos konferenciát – az Északi Egyházkerület szeptember 27-i gödöllői katechetikai szakmai napját – a maga felvetéseivel, beszélgetéseivel néhány sorban összegezni lehetne? Minden bizonnyal ennek lehetetlensége miatt szoktuk biztatni egymást, hogy inkább vegyünk részt ezeken az alkalmakon.

Már Bartha István kezdő (a Csipetnyi Só internetes evangélikus magazin szerint „sodró lendületű”) áhítata felébresztette azt az érzést, hogy erről jó lenne beszélgetni is.

Takácsné Kovácsházi Zelma előadása az első „láncszemről”, a hitoktatás legfontosabb üzeneteiről szólt. Újra átéltük a varázslatot: mintha könyvek nyíltak volna meg előttünk, emberközelbe kerültek teológiai gondolkodók. Heinz Zahrnt, Dorothee Sölle, Ronald Goldman – Zelma néni megjelenítésében – maguk is előadóivá váltak közös ügyünknek, a tanításnak. Zahrnt Istennel való ügyei, Sölle asszony aranymadaras asszociációi, Goldman eszméltető találkozásai a gyermekekkel, akiket tanítunk, egyszerű érthetőséggel váltak részeivé saját felvetéseinknek.

Az ezután következő néhány percben azt a kérdést vetettem fel, hogy vajon van-e létjogosultsága a tankönyves tanításnak. A nap nem titkolt szándéka ugyanis az volt, hogy bemutassa a megjelenő új tankönyvcsaládot.

Előadásomban azonban szerettem volna megmutatni azt, hogy a tankönyvek nem feltétlenül szólnak katechetikánk, tanításunk fejlődéséről. A keresztény tanítás személyességét nem lehet pótolni a legkitűnőbb tanítási segédeszközzel sem. Meg kell találnunk mindennek a maga szerepét, amit csak egyféle önellenőrzéssel tudunk biztosítani.

A csoportfoglalkozásokon egy-egy tankönyv szerzője (Lacknerné Puskás Sára, Koczor Ildikó, Sándor Éva) mutatta be alkotását. Én az elsősök számára készült tananyagról hallgattam előadást. Puskás Sára, aki a maga szerény módján szólt saját munkájáról, végtelenül hitelesnek mutatkozott nem csupán szakmai tudásában, hanem abban az elkötelezett-ségében is, amelyben mindnyájan éreztük: az élete van a szavak mögött.

Talán ebben lehet tetten érni ennek a szombati közösségnek a szépségét. Ezen a napon azok az emberek voltak ott, akiknek az északi kerületben élet-kérdésükké vált a tanítás. A délutáni programot már tudatosan felborítottuk a szabad beszélgetés kedvéért, mert éreztük, rengeteg mondanivalónk van még. Vajon szabad-e iskolában hittant tanítani? Hogy tudnánk részesíteni a gyermekeket abból az élményből, amit átéltünk a kereszténységben? Milyen mélységben mutatkozhat meg az evangélium a tanításban? Hol tartanak a mai gyerekek a befogadásban? – ezek még mint feszülő kérdések maradtak meg közöttünk.

Annak az élménye azonban, hogy megtiszteltetés volt ezekkel az emberekkel együtt tölteni ezt a napot, velük beszélgetve, fontos dolgainkról eszmét cserélve, velük vállvetve egy ügy részesének lenni – erőt adó volt és bátorító. A tartalmas napot Pintér Zsuzsanna pilisi tanítónő csendes, bensőséges áhítata zárta.

Köszönet Sándor Évának a program összeállításáért, az előadóknak, valamint a vendéglátó gyülekezet vezetőinek, Albert Gábor lelkésznek és Zsemberovszky János felügyelőnek. Érdemes lenne írni a megmaradt húsz adag gulyáslevesről? Azt hiszem, nem. Akik ott voltunk, valóban azt éltük át, amit a már említett Csipetnyi Só címül választott: „Komolyan mondom, jó vót!”

Koczor Tamás

Regionális hozzárendelés: Északi Evangélikus Egyházkerület

::Nyomtatható változat::