Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Néha olyan könyv kerül a kezünkbe, amelyet csak akkor tudunk letenni, ha az utolsó oldalát is elolvastuk. Ilyenkor megszűnik körülöttünk a világ, szellemi-lelki utazáson veszünk részt, ahol a szerző idegenvezetőként tárja fel és ismerteti a hétköznapokon túlmutató szépséget, érdekességet, mindazt, ami szinte észrevétlenül képes kizökkenteni bennünket megszokott gondolatainkból. Az utazás élménye mégis gyorsan halványulni kezd, és egyre nehezebb felidézni a látottakat. Csak a kontúrok élnek tovább.

Christoph Klein írása nem tartozik az ilyen olvasmányok közé. Ha jól emlékszem, több mint egy hónappal ezelőtt kaptam meg a könyvét. Nagy lelkesedéssel vettem a kezembe, beleültem legkényelmesebb fotelembe, a kisasztalra tettem egy nagy bögre kávét, és elkezdtem olvasni. Talán ki is számítottam előre, hogy mennyi időt vesz majd igénybe a közel 300 oldalas kötet. Elég hamar rá kellett jönnöm azonban arra, hogy az olvasás nem ígérkezik könnyű, pihentető utazásnak. Sem a szerző, sem a fordító nem törekedett egyszerű nyelvezetre, igaz, a téma sem mondható könnyen emészthetőnek. A megbocsátás és a megbékélés témája egyszerre szól Isten egyedülálló emberszeretetéről (Lk 15,11–32), az egyház feladatáról (2Kor 5,18) és az ember felebaráti szeretetének kudarcáról (Mt 18,21–35) – azaz sok-sok rácsodálkozás, kérdés és önvizsgálat „akadályozta meg” a gyors olvasást.

Mielőtt rátérnék a könyv rövid ismertetésére, egy személyes élményemet szeretném megosztani, amely a zárófejezet olvasása közben késztetett egy újabb megállásra. Egy középkorú teológustársam mesélte – aki a teológia előtt már elvégzett egy egyetemet, és 20 évet világiként is dolgozott –, mennyire meglepődött azon, hogy a keresztény közösségekben nagyon könnyen és sokszor felszínesen használják a szeretet szót. Gyakran át sem gondolják, csak mondják: szeretlek, Isten szeret téged, a szeretet a legfontosabb… Ezzel szemben a régebbi munkahelyén, ha valaki kiejtette ezt a szót – persze nem hangzott el túl sokszor –, akkor az tényleg úgy is gondolta. Ott mintha több súlya lett volna ennek a csodálatos kifejezésnek. Christoph Klein könyve hasonló kérdést feszeget. Vajon nem bánunk-e sokszor túlzottan is felszínesen a megbocsátás kifejezéssel? Tudjuk-e egyáltalán, hogy milyen gazdag jelentése van ennek a szónak?

A szerző művében arra törekszik, hogy az olvasó számára egy egységes, rendszerezett összképet alakítson ki a megbékélés problematikájáról. Három kifejezés köré csoportosítja mondanivalóját: martyria (igehirdetés), diakónia (szolgáló szeretet) és leiturgia (istentisztelet). Az első részben egy alapos áttekintést ad a megbékélés bibliai és keresztény teológiai forrásairól, majd a békéltetés szolgálata cím alatt ismerteti mindazt a feladatot, amit a Békéltető rábízott követőire. Ez a feladat természetesen nemcsak az egyház belső problémáira irányul (bár arra is!), hanem a felekezetek közötti konfliktusokra és az egyháznak az adott társadalomban betöltött küldetésére is. Ismerve az egyházak szerteágazó feladatát és néha sajnálatos módon megnyilvánuló, nagyon is emberi oldalát, a békéltetés szolgálata túl nehéz feladatnak tűnhet. A szerző azonban nem engedi, hogy ebbe az olvasó beletörődjön. Az erdélyi szász evangélikus- ság püspökeként számos „hazai” példát hoz fel annak bizonyítására, hogy ha nehéz is a békéltetés szolgálata, akár- melyik területét is nézzük, nem reménytelen. Ennek alátámasztására mutatja be könyvének harmadik részében a közel 800 éve létező erdélyi szász megbékélési rendtartást, amely ugyan módosításokkal, de ma is működőképes keretet adhat szolgálatunk betöltéséhez. Az egyházunkban folyó liturgikai megújulás szempontjából különösen izgalmas lehet ennek a rendtartásnak a megismerése.

Még egy idézettel szeretném bátorítani a kedves olvasókat erre az építő és gazdagító, ám egyáltalán nem könnyű utazásra. A békesség vagy éppen annak látszata érdekében szívesen kerüljük a vitákat, mert úgy érezzük, hogy az ellentétben áll a megbocsátással. Talán a vitatkozás kultúrája is hiányzik belőlünk. Minderről így ír a szerző: „A megegyezésért folytatott vita nem ellentéte a megbékélésnek, hanem a megbékélt különbözőség koncepciójának segítségével a megegyezésre való törekvés a megbékélési kultúra része lehet, tehát éppen nem kizárják, hanem kiegészíthetik egymást.”

A könyvet a Kálvin és a Luther Kiadó adta ki 2003-ban. Ára: 1500 Ft.

Joób Máté

::Nyomtatható változat::