Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Dr.Tőkéczki László

„Disszonancia – harmónia; túl sok, túl kevés” – e címmel került sor 2003. szeptember 27-én a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban az evangélikus nők ötödik országos találkozójára. A téma aktualitása abból fakad, hogy a világ, amelyben élünk, disszonáns, sőt egyházunkban is sokszor hiányzik az összhang. Talán az is bizonyítja mindezt, hogy e találkozó – sajnálatos módon – több egyházi rendezvénnyel is ütközött.

A bevezető áhítat alapjául B. Pintér Márta lelkésznő a bibliaolvasó útmutató aznapi igéjét, Anna történetét (Lk 2,36–38) választotta, gondolatait azonban a megelőző versekkel indította, miszerint a Krisztus születésének hírét vivő angyalok a héber „sálom” szóval köszöntötték a pásztorokat. Ennek jelentése: legyen jóléted, békességed; élj kiengesztelődve, harmóniában.

Az angyali híradás tehát – a találkozó témájához kapcsolódva – arról szól, hogy Istennel helyreállt az összhang, s általa harmóniában élhetnénk embertársainkkal is. A világ azonban zavaros, disszonáns, amit Anna is érzett, ezért szüntelenül imádkozott és böjtölt. Hoszszú éveken át tartó állhatatos könyörgés után azonban hálát adhatott a Megváltóért. Kézzelfoghatóan érezhette a helyreállt egyensúlyt. De mi a helyzet ma? – kérdezhetjük. – Hol a harmónia? Eljött a Szabadító, helyreállt az egység, ám tapasztaljuk-e?

A találkozó két keresztény elkötelezettségű, élő hitű református előadója különböző nézőpontból közelítette meg a kérdést. Dr. Tőkéczki László egyetemi tanár a történész szemével tekintett világunkra, és szomorúan állapította meg, hogy jogos a témaként megjelölt fogalmak sorrendbe állítása, mert világunk alapvetően disszonáns. Jelen van ugyan a harmóniára való törekvés igénye, a megvalósítás módja azonban sokszor téves. Helytelen az, ha a világgal való békesség érdekében feladjuk hitünk tartalmát, de az is, ha saját „harmóniánkat” akarjuk rákényszeríteni a világra.

Napjaink divatos jelszava: „az új jobb a réginél”; s ezzel összefüggésben a múlt helyett kizárólag a jövő felé kell fordulni. A jövő azonban kiszámíthatatlan, s ezáltal szorongást kelt az emberben. A múlt nélküli egyén gyökértelen, otthontalan, „szellemi hajléktalan”. Korunk tehát a felelőtlenség kora, ahol a nagy szabadság miatt hiányzik a rend, a kiszámíthatóság. Az önmegvalósítás korlátlan, de ez nem szolgálja a közösséget. Légy sikeres – mondják az embernek –, nem érdekes, hogy milyen áron, kiket eltaposva kerülsz a csúcsra. Ezzel szemben az előadó az önmegtalálásra helyezte a hangsúlyt, amely bölcs kötelességteljesítést jelent. Azt, hogy meglátom, mi a feladatom, és azzal foglalkozom; hogy hitemet és tudásomat egyaránt embertársaim javára óhajtom kamatoztatni, és nem öncélúan cselekszem. A tudás ugyanis fontos, a civilizáció fejlődik, de az értékkorlát nélküli tudás, az „intelligens csirkefogóság” zavaros világot teremt.

Debrecenyi Károly István, a Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesületének elnöke a lelki- gondozó szemszögéből vizsgálta a kérdést. A résztvevőket azonnal aktivitásra indította, és segítségükkel olyan fogalmakat gyűjtött, amelyek harmóniát fejeznek ki. A színes szóhalmaz azonban nem a meglévő valóság tükörképe volt, hiszen bevallottuk: nem vagyunk maradéktalanul birtokában a szeretetnek, nyugalomnak, egészségnek, megelégedésnek (stb.), amelyet a harmóniával kapcsoltunk össze.

A téma három szinten válik igazán égetővé: a test és lélek, a hit és gyógyulás, valamint a derű és ború szintjén.

A 20. század nagy ajándéka, hogy felismerte és visszahozta a régi idők gyakorlatát, amikor a test és lélek gondozása, gyógyítása összekapcsolódott. Az orvostudományban a pszichoszomatikus szemlélet megjelenésével a betegség helyett a beteg áll a középpontban, hiszen a kór az ember egészét érinti. A teológiában pedig a pasztorálpszichológia jelzi, hogy a lélektani kutatás eredményeinek ismerete alapvető fontosságú a lelkigondozó számára. Kutatási eredmények bizonyítják, hogy a hit javítja a gyógyulás esélyeit. Ebben nincs semmi rendkívüli, hiszen már az Újszövetség is számtalan példát ad arra, hogy Jézus rákérdez a gyógyulni vágyó hitére, majd isteni hatalmát adja a gyógyuláshoz. A derű és a ború a legalapvetőbb emberi érzések közé tartoznak, és az egészségi állapotra is jelentős hatással vannak. A humor az egészséges élet elengedhetetlen feltétele. Ahogy Gyökössy Endre írja: „Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.”

A délután során a jelenlévők „a harmóniára törekvés az egyházban” kérdését járták körbe. Elsőként Kovácsné Tóth Márta vönöcki lelkésznő tartott élménydús, színes beszámolót a Lutheránus Világszövetség idei winnipegi nagygyűléséről.

A záró áhítaton (Jn 13,31–35 alapján) Gerőfi Gyuláné hirdette Isten igéjét. Prédikációjában kiemelte, hogy ebben a bibliai szakaszban az utolsó vacsora egyik idillinek tűnő jelenete elevenedik meg, amikor Jézus búcsúzik tanítványaitól, s új parancsolatot ad nekik: „Szeressétek egymást!” Az idillben azonban már ott a disszonancia is. Az Úr már tudja, hogy Júdás el fogja árulni, Péter pedig megtagadja őt, néhányan elfutnak, míg mások tétován szemlélődnek majd. Mindaz, amiért három éven át munkálkodott, darabjaira hullani látszik. Mégis ekkor jön az igazi megdicsőülés, mert a kereszt a csúcsa mindennek, hiszen ott az „Isten dicsőült meg őbenne”.

Hulej Enikő

Regionális hozzárendelés: Deák Téri Evangélikus Gimnázium

::Nyomtatható változat::