e-világ

Ökoteológia

Hozzászólás a cikkhez

Miután a környezetvédelem ügye több mint fél éve állandó rovattal jelentkezik az Evangélikus Élet hasábjain, valószínűleg egyre kevesebben érzik azt, hogy nem helyénvaló a kereszténységgel való összekapcsolása. Visszatekintésképpen ezt a kapcsolatot ezúttal a rendszeres teológia oldaláról közelítjük meg.

Talán sokakban él a kérdés, hogy egy olyan feladat, amelyet a legtöbben gyermekkoruk óta a legtermészetesebb mindennapos teendők között, életmódjukhoz igazodva gyakoroltak, és a Jézus-hittel való leghalványabb kapcsolat tudatosítása nélkül is elég jól meg tudtak oldani, vajon mitől emelkedett mostanában ilyen nagy méltóságra? Ha pedig már így történt, joggal történt-e így? Talán a teológia változott? Vagy a világ?

Különösebb mérlegelés nélkül is azt válaszolhatjuk, hogy mind a kettő. Amennyire természetesnek tekinthető, hogy a szent és örök kérdésekkel foglalkozó tudomány maga is változik, ugyanannyira szembeszökő, hogy a világ utóbbi fél évszázados alakulása nemcsak gyorsabb, hanem minőségileg is eltérő változást jelent az eddigiekhez képest. (Legalábbis a világ általános állapota terén ez így van.) Az átfogó éghajlatváltozás, a fajok kipusztulása, az ivóvíz mennyiségének és minőségének csökkenése, romlása – mint a leginkább érzékelhető tünetek – mögött az okok és következmények olyan szorosan és többszörösen összefonódtak, hogy az ökológia mára az egyik legösszetettebb, az emberi jövő szempontjából leginkább stratégiainak nevezett tudománnyá vált.

Minthogy a környezetünkben bekövetkező mélyreható változások elsősorban az ember tetteinek következtében álltak be, illetve történnek folyamatosan, a környezetvédelemhez az embert a teremtés kiemelkedő teremtményeként ismerő teológiának is köze van. Ha a teológia a környezeti kérdések terén lemondana az aktív szerepvállalásról, ezzel azt ismerné el, hogy nincs mondanivalója az ember földi létének normáiról, szabályairól. Lemondásról azonban a nemzetközi és a hazai teológiában szó sincs. Ebből a meggyőződésből jött létre az ökoteológia tudmányága, amely nem műkedvelőként vagy kibicként akar beleszólni a saját eszközeivel dolgozó természettudományba, hanem arra emlékezteti ezt is, önmagát is, hogy egyetlen tudományos eredmény mögé sem bújtatható el a személyes felelősség. A teológiai etika nem mondhat le arról az alapszemléletéről, hogy a teremtés középpontjában az ember áll Teremtője számára kiemelkedően értékes voltával, a föld művelésére és őrzésére szóló megbizatásával, kérdőre vonhatóságával és számadási kötelezettségével. Ezért az ökoteológiának is azt a szemléletet kell érvényesítenie, hogy a Teremtésben adott életfeltételek megőrzése terén az emberi cselekvést ellenőrző és minősítő, helyes és útbaigazító etikáé a kulcsszerep. Mint az átfogó etikai megállapítások általában, ez is csak addig látszik semmitmondóan közhelyesnek, amíg valaki komolyan nem veszi a gyakorlatban; legyen szó az ipari lobbik által támogatott tudományos kutatások bármely fázisáról, a különböző emberi tevékenységet a környezet kárára megkönnyítő technológiák alkalmazásával kapcsolatos döntésekről vagy egyszerűen csak a rövid távú anyagi gyarapodás érdekében tett bármely ösztönös (ezért megbocsáthatónak vélhető) lépésről.

Létezik tehát a környezet megőrzésében és értő, felelős alakításában olyan hagyományos keresztény szemlélet, amely alapjaiban szabályozza az emberi tevékenységet. Ezzel azonban, úgy tűnik, valami baj van. Vagy nem képviseltük eddig elég következetesen, vagy félreértettük, esetleg magunk sem tudtuk, hogy van ilyen. Az is lehet, hogy tudtunk róla, csak eddig nem éreztük szükségét konkrét elméleti kifejtésének és megvalósításának. Úgy is tekinthetjük, hogy ennek a naiv korszaknak vetett véget 1967-ben ifj. Lynn White történész, aki a Nature folyóirat hasábjain megjelent híres-hírhedt tanulmányában éppen kultúránk zsidó-keresztény hagyományait tette felelőssé az akkor már tapasztalható környezetromboló életvite-lért és környezeti károkért. White szerint ennek az a megengedhetetlen emberközpontúság az alapja, amely legjobban 1Móz 1,26.28 szemléletében, az embert „mindenek korlátlan uraként” beállító isteni rendelkezésben fejeződik ki.

Azóta többen is kifejtettek hasonló nézeteket. Van, aki odáig megy, hogy még a véleménynyilvánítás jogát is megvonná a keresztényektől, mondván, volt elég időtök, miért nem csináltátok eddig jobban. A keresztény és zsidó telógiára természetesen nagy hatással voltak és vannak ezek a támadások, ezek után mindkettő igyekezett kimutatni White táborának nyelvi és történelmi tévedéseit. Hozzá kell tennünk: ez a teológia tudománya számára nem túl nehéz feladat. A vád azonban már kezdetben sem elméleti meggondolásokból született, a környezetvédelem ügye a mai napig sem merülhet ki elméletben, ezért a teológia sem moshatja tisztára magát tintával, papíron. Ez állít újabb feladatokat az ökoteológia, a teológia, a liturgia és általában az egyházi élet elé: képes-e élni a keresztény egyház a történelemben páratlan méretű és jelentőségű adománya, a közösség értékeivel teremtett világunk gazdagságának megőrzése terén?

Béres Tamás

::Nyomtatható változat::