Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Hogy alaposan megtudhassuk, mi a keresztyén ember, és hogyan áll a dolog azzal a szabadsággal, melyet Krisztus szerzett s adott neki, s amelyről Szent Pál annyit beszél:

(1) Először is két tételt állítok fel:

1. A keresztyén ember mindenkinek szabados ura, és nincsen senkinek alája vetve.
2. A keresztyén ember mindenkinek készséges szolgája, és mindenkinek alá vagyon vetve.

E két tétel világosan olvasható Szent Pálnál (1Kor 9): „Én mindenkivel szemben szabad vagyok, és mindenkinek szolgájává tettem magamat.” Viszont Róm 13: „Senkinek semmivel ne tartozzanak, kivévén, hogy egymást szeressék”. A szeretet pedig szolgálatkész, és aláveti magát annak, amit szeret. Ugyanezt olvassuk Krisztusról is (Gal 4): „Az Isten a maga Fiát el-kibocsátotta, ki asszonytól született, és a törvény alá vettetett”.

(2) Hogy a szabadságra és szolgálatra vonatkozó e két ellentmondó tételt megérthessük, tudnunk kell, hogy minden egyes keresztyén embernek kétféle, ti. szellemi és testi természete vagyon. Lelke szerint szellemi, új, benső embernek mondatik; teste és vére szerint pedig testi, ó, külső embernek mondatik. És e különbség alapján beszél az Írás róla egymással merőben ellenkező tételekben, olyanformán, amint a szabadságról és szolgálatról most mondtam.

(3) Ha vizsgálat alá vesszük a benső, szellemi embert, hogy meglássuk, mi szükséges oda, hogy valaki kegyes, szabad keresztyén ember legyen, és annak mondassék: úgy nyilvánvaló, hogy nincs oly külső dolog, amely őt szabaddá avagy kegyessé tehetné, bármi legyen is az, hanem csakis az ő kegyessége és szabadsága; viszont az ő gonoszsága és szolgasága szintén nem testi, sem nem külső dolgon fordul meg. Hiszen mi haszna abból a léleknek, hogy a test szabad, ép és egészséges, hogy eszik és iszik és él, ahogy neki tetszik? S viszont, mi kára abból a léleknek, hogy a test fogoly, beteg és nyavalyás, hogy éhezik, szomjúhozik és szenved, bárha kelletlen is? Ezek a dolgok a lelket nem érintik, se szabaddá, se fogollyá, se kegyessé, se gonosszá nem teszik.

(29) …Mi szükség a te fölös javaidra és jó cselekedeteidre tested fegyelmezése és gondozása érdekében? Mikor neked elég a hit, amelyben Isten neked mindent megadott. Íme, így kell Isten javainak egyiktől a másikra átszármazniok, és közössé lenniök, hogy ki-ki a maga felebarátja dolgát olyba vegye, mint önmagát. Krisztustól származnak azok ránk, mint aki felvett minket a maga életébe, mintha ő volt volna olyan, mint amilyenek mi vagyunk. Belőlünk át kell származniok azokra, akiknek rájok szükségük van egészen oly módon, hogy nekem még az én hitemet és igazságomat is Isten elé kell állítanom felebarátomért, hogy az ő bűnét betakarjam, magamra vegyem, és úgy tegyek, mintha az az én sajátom volna, egészen olyanformán, mint ahogy Krisztus tett velünk mindnyájunkkal. Íme, ez a szeretet természete, hogyha az igazi; igazi pedig ott, ahol a hit igazi. Azért tulajdonítja a szent apostol a szeretetnek (1Kor 13), hogy az nem keresi a maga hasznát, hanem a felebarátét.

(30) Mindebből a végső következtetés, hogy a keresztyén ember nem él önmagában, hanem Krisztusban és felebarátjában; Krisztusban a hit, felebarátjában a szeretet által. A hit által felemelkedik önmaga fölé, fel Istenhez; Istenből alászáll ismét önmaga alá a szeretet által, és mégis Istenben és az isteni szeretetben marad mindvégig. Amint Krisztus mondja (Jn 1): „Még meglátjátok az eget megnyilatkozni és az angyalokat fel- és leszállani az emberfiára”. Íme, ez az igazi, lelki keresztyén szabadság, amely a szívet szabaddá teszi minden bűntől, törvénytől és parancsolattól, amely minden más szabadságot felülmúl, mint ahogy felülmúlja az ég a földet. Adja Isten, hogy e szabadságot igazán megértsük és megtartsuk. Ámen.

(Az idézetek forrása: D. Luther Márton művei, II. kötet, 324–325. és 346–347. oldal. Sajtó alá rendezte: dr. Masznyik Endre, Pozsony, 1905)

Válogatta: G. A.

::Nyomtatható változat::