Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

A rendszerváltás előtt Fót a kántorképző szinonimája volt szinte minden magyarországi evangélikus számára. Aki csak egyszer is megfordult ott, az azt is tudta, hogy a szigorúan ellenőrzött és gyakorlatilag megtiltott egyházi ifjúsági munka szinte egyetlen legálisan megmaradt szigete volt Fót. Generációk ismerték meg egymást „a Mandák” falai között, és ezek a kapcsolatok máig meghatározóak maradtak. A rendszerváltás után Fót egy időre „légüres” térbe került, kereste a helyét…

A 2006. nyári kántorképző tanfolyamok egyik tanulsága, hogy a rendszerváltás után másfél évtizeddel Fót ismét megtalálta helyét az egyházban, illetve a mai ifjú generáció is megtalálta a helyét Fóton. A továbbképző tanfolyam után a három „hagyományos” nyári tanfolyam „telt házzal” zajlott, nagyjából százhetven fiatal kereste fel idén a kántorképzőt.

Már a „régi rómaiak” is el voltak keseredve a mindenkori felnövekvő generáció méltatlanságán. Ma sincsen ez másképpen, de Fótról mindenképpen jó hírekkel szolgálhatunk. A rengeteg lazább programot kínáló egyházi és világi táborozási és konferenciázási lehetőség mellett a Fótra jövő fiatalok nagy része tudatosan vállalja, hogy bő két héten keresztül nagyon feszített, komoly és koncentrált programon fog részt venni. Az igére figyelés és a zenetanulás nem könnyű: nagyfokú összeszedettség és kitartó gyakorlás mellett is csak lépésről lépésre, fokozatosan lehet előrehaladni, két hét alatt szinte alig észrevehető mértékben. Az évről évre visszatérő résztvevők kitartása reményt ad a jövőre nézve, hogy templomainkban nem fog elhallgatni az orgona és a gyülekezet éneke.

Fóton számomra minden évben az az egyik legszebb pillanat, amikor a nyitó istentiszteleten megszólal az első korál. A főleg fiatalokból álló gyülekezet éneke nyomán életre kelnek a több száz éves dallamok, és átélhetjük azt a közösségteremtő erőt, amely miatt oly fontos egyházunkban a közös éneklés. Bízom benne, hogy a közösségnek ezt a kifejeződését minden résztvevő átéli, hazaviszi, és amennyire erejéből telik, továbbadja.

Fót hagyományaihoz tartozik az is, hogy a különböző tanfolyamoknak szabadságában áll más-más helyre tenni a hangsúlyt. Egyházzenénk gazdagsága megengedi ezt a változatosságot. Az első két tanfolyamon az új liturgia elemeivel ismerkedhetnek meg behatóbban a résztvevők. A harmadik tanfolyam középpontjában hagyományos koráljaink állnak. Az igehirdetés és a zene szoros összefonódását az evangélikus egyházban legjobban Johann Sebastian Bach egyházi kantátái fejezik ki. Az esti áhítatok után néhány alkalommal ezek csendülnek fel. Az áhítat igehirdetésének és a kantáták szövegének ugyanaz a bibliai textus szolgáltatja az alapját.

Az idei tanfolyamon eggyel tovább léphettünk. Augusztus 20-án, vasárnap a budahegyvidéki evangélikus templomban istentisztelet keretében hangzott fel Bach 111. kantátája (Was mein Gott will, das g’scheh allzeit – Mit Isten akar énnekem, az lesz a legjobb nékem) a tanfolyam kórusának, hangszeres és énekes szólistáknak az előadásában, dr. Kamp Salamon országos egyházzenei igazgató vezetésével. Egy teljes kantáta betanítása, a zenekar és a szólisták megszervezése nem könnyű feladat: utoljára 1984-ben, az LVSZ budapesti nagygyűlésének záró istentiszteletén vállalkozott rá a kántorképző akkori kórusa. Bízunk benne, hogy a következő alkalomra nem kell ismét huszonkét évet várnunk.

A reneszánsz francia kifejezés, magyarul annyit jelent: újjászületés. Egyházunknak minden időben, napjainkban is, újjászületésre van szüksége. Sokat kell tennünk érte, de tudjuk, „az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja” (1Kor 3,7). Fót reneszánsza biztató lehet mindenki számára: egyházunkban van megújulás, lehet reménységünk a jelenre és a jövőre is.

Kertész Botond

::Nyomtatható változat::