Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! (Zsolt 103,2)

Szentháromság ünnepe után a 14. héten az Útmutató reggeli és heti igéinek két kulcsszava a dicsőítés és a hálaadás. Ahogy Dávid önmagát szólítja fel Isten dicséretére, a mi imádságaink első szava is az Úristen magasztalása, imádása, dicsőítése legyen – „csak” azért, mert ő Isten! Második szavunk pedig a hálaadás – mindenért: „Nap és pajzs az Úr, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. Seregeknek Ura! Boldog az az ember, aki benned bízik!” (Zsolt 84,12a.13; LK) A hit Isten kegyelmi ajándéka, de nem minden hit tart meg, „csak” a Jézus Krisztusba vetett hit üdvözít! A Jézus szavának engedelmeskedő hit alapján tisztult meg a tíz leprás is, de csak egy idegen nyert teljes, testi-lelki megtisztulást, aki „visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki.” (Lk 17,15–16) Mi se feledjük, hogy mennyi jót tett velünk az Úr! A meggyógyult samáriaihoz hasonlóan – az Úr Krisztus érdeméért – mi is Isten örökbe fogadott gyermekei vagyunk. „Akiket pedig Isten Lelke vezérel (magához űz!), azok Isten fiai”és leányai (Róm 8,14), hogy Krisztussal együtt megdicsőüljenek. „Ilyent senki sem hihet Szentlélek nélkül. Hanem bírnod kell a Szentlélek bizonyságtételét, hogy az örök élet Isten kegyelméből valósággal is a tied lesz.” (Luther) Pál írja Timóteusnak a képmutatás nélküli hitért: „Hálát adok az Istennek…, (…) amikor (…) szüntelenül megemlékezem rólad könyörgéseimben…” (2Tim 1,3) S mi kiért, miért szoktunk hálát adni Úrnak?! A meggyógyított vak az Emberfiában felismerte az Isten Fiát. „Ki az, Uram…?” „Látod őt…” „Hiszek, Uram” – és térdre hullva hódolt előtte, akár a megtisztult samáriai (Jn 9,36–38). Pál rólad is elmondhatná-e, amit egy „hasznos” rabszolga érdekében írt Filemonról: „Hálát adok mindenkor az én Istenemnek (…), mert hallok a te hitedről és szeretetedről, amely az Úr Jézus és minden szent iránt van benned…” (Filem 4–5)?! Vegyük észre: Dávid hálaimájának e kulcsszavait mi is naponta elmondjuk: mi Atyánk! „Áldott vagy te, Uram (…) mindörökké! Tied, Uram, (…), minden, ami a mennyben és a földön van. (…) …Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet.” (1Krón 29,10–13) Máté evangélista és apostol ünnepén arra emlékezzünk, hogy a vámszedő Léviből lett „Isten ajándéka”, Máté, mert Jézus a bűnösöket hívja megtérésre: „Kövess engem!” (Lk 5,27) „A tanítványok pedig elindultak, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg…” (Lásd még Mk 6,6–13!) Júdás távozása után azonnal elkezdődött az Atya és a Fiú kölcsönös megdicsőítése, amelynek alapja az Isten szeretete: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten dicsőült meg őbenne…” (Jn 13,31) Pál apostol minket is állhatatosságra akar buzdítani imádságával: „…hálával tartozunk az Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr…” (2Thessz 2,13) Mindezekért mi is: „dicsérjük Istent / Szívvel, szájjal, lélekkel” (EÉ 40,1) és egész hívő életünkkel!

Garai András

::Nyomtatható változat::