Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Karácsony. Megható, ahogy feltör a szeretet utáni vágy az emberekből ezekben a napokban. Ezért fáj ezen az estén a magány – fáj talán egy frissen hantolt sírra gondolni. Ezért emlegetjük a gyermekkori karácsonyestéket: vártuk, hogy megszólal a csengő, hogy kigyúlnak a gyertyák. Ma talán a jó karácsonyi ebédnél fontosabb egy üdvözlőlap, pár mondatos telefon, pár szó a villamoson… Szeretetszomj. Adni és kapni… Boldoggá tud tenni emberek szeretete… Sokat beszélünk a szeretetről, szinte hozzátartozik az ünnep fogalmához.

De valami még sincs rendben, hiányzik a nagy többlet, amit a Biblia így fejez ki: „…úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta…” (Jn 3,16; Károli-fordítás) Isten valóban szeret, és arra teremtett bennünket, hogy szeressük őt és egymást.

Mégis közbejött valami. A bűneset után Ádám így felelt Istennek: „Megijedtem… Ezért rejtőztem el.” (1Móz 3,10) Ezért kezdődött így karácsony éjjelén az angyalok szózata: „Ne féljetek…”

Szép és jó, hogy egymást keressük ezen a napon. Ha szeretünk valakit – abban tükröződik Isten terve és szándéka. Megvalósul valami a nagy harmóniából.

Ne féljetek! Ne meneküljetek. Ne legyetek nyugtalanok, Jézusban megjelent egy új üzenet: az, hogy ő kegyelemmel és igazsággal teljes, az ő szeretete nem látszat, nem emberi frázis. Nála nincs változás vagy fény és árnyak váltakozása.

A csillogó karácsonyfa csak egy ideig van nálunk. A családi együttlét kellemes hangulata nem tart soká. A díszeket leszedjük, a karácsonyfák kikerülnek az utcára… Mi jön az ünnep után? A hétköznapok. Gondok, szürkeség, küzdelem.

A szeretet forrását kell megtalálni. Mi magunktól nem győzzük, hogy szeressünk, megbocsássunk, hogy másokat elhordozzunk. Igen. Mert szeretni azt jelenti: elhordozni a másikat. Ahogy Pál mondja: „Egymás terhét hordozzátok…” (Gal 6,2) – de nem csak az ünnepekben.

Karácsony a szeretet végtelen forrását tárja fel. Nem az a döntő, hogy az emberek szeretik egymást – hanem hogy Isten szereti a világot. Jézus magára veszi a világ bűnét, közönyét, megvetését… Közénk jön. Ismeri lelkünk nagy hiányérzetét és örök szomjúságát, amely addig tart, amíg Istent meg nem találjuk.

Nem elég a pótlékokban keresni karácsony örömét. Drága ajándékok, pazar ebéd mellett is üres lesz a karácsonyod, míg bele nem kerülsz Isten vonzásába. Szeretetet szomjazó lelkünk csak őbenne jut békességre.

Gáncs Aladár

::Nyomtatható változat::