A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

Egész a tanyai bekötőútig kövesút vezet. Rendezett szőlőtáblák az egyik oldalon, festői erdők és rétek a másikon. Így értem ki a Tázlár melletti tanyára, ahol Szilberhorn László borász és családja él és dolgozik. Amellett, hogy a gazdaság és a pincészet, a Silberhorn-Weinhaus Kft. az eredményeit tekintve példaértékű, még egy különleges apropója van látogatásomnak: megismerni egy családot, amelynek tagjai több evangélikus közösségbe is járnak, szolgálatot végeznek a gyülekezetükben és a községben egyaránt. Érkezésemkor Laci és Margit fogad, de egy pillanatra a fiúk, Zoli és Laci is kikukkantanak hozzánk. A beszélgetés elején az asztalra is felkerül, aminek ilyenkor fel kell kerülnie, jelen esetben rozébor.

– Mekkora területen gazdálkodnak? – kérdezem elsőként a családfőt.

– Tizenhat hektár termő ültetvényünk van. Ezen Kunleány és Ezerjó fehér, valamint Kadarka és Kékfrankos kék szőlőt termelünk. Mindet mi ültettük, három-négy év leforgása alatt.

– Egybefüggő területen van a szőlő itt a tanya körül?

– Négy és fél hektár igen, a többi körülbelül három kilométerre. Ennek több oka is van. Az egyik a jégeső: ha az egyik táblát elveri, megmarad a másik. A távolabbi szőlőnknek emellett van egy másik előnyös tulajdonsága is: a talaja folyami lösz – még a Duna hagyta itt –, melynek mikrobiológiája rendkívül kedvező.

– Miért költöztek ki ide, a tanyára?

– Ezt a fajta tevékenységet már nem tudtuk belterületen folytatni: a borászati eszközök és a különböző tárolók, tartályok akkora területet foglaltak volna el, hogy 1998-ban úgy döntöttünk, kiköltözünk Soltvadkertről valahova a külterületre. Ez a szemlélet ezen a vidéken nem idegen: az 1800-as évek második felében éppen emiatt alakult ki a tanyavilág. „Amiből élsz, tiszteld meg a jelenléteddel!” – szól a mondás. Most már egyébként sok minden gépesítve van, még a szüret is. Az pedig, hogy Tázlár község belterülete szinte a szőlőnk végén kezdődik, csak előny. Ha be akarunk menni a faluba valamit elintézni, ott az autó vagy a motor.

– Látom, a hagyományos hordós pince mellett állnak itt tartályok is. Miért ez a kettősség?

– Az alföldi fehérboroknak a mai ízlésvilágot szem előtt tartva már nem kedvező az ászkolás, azaz a fahordós erjesztés és tárolás. Sokkal előnyösebb a zárt tartályban, oxigénhiányos közegben történő úgynevezett reduktív erjesztés.

– Nem a „régi házban” laknak, hanem újat építettek. Mi az oka ennek? – kérdezem, mire az eddig csendesebben üldögélő háziasszony, Margit veszi át a szót.

– Ez is régi álmunk volt: a tanyasi turizmus. Ez a gangos tanya a húszas években épült. 2006 nyarán önerőből felújítottuk, cserépkályhát raktunk bele, és berendeztük. Három éve elvégeztem egy tanyasi-falusi turizmus tanfolyamot a közeli Jászszentlászlón. Most, hogy meghirdettük, hogy fogadjuk a vendégeket – képeslapot és prospektust adtunk ki –, szépen jönnek. Tetszik nekik, hogy itt vannak a gazdaságban, etethetik az állatokat, és felülhetnek a traktorra. Egyébként minden vendég egy-egy új meglepetés: kinek házias étel kell, kinek olasz–magyar szótár, kinek az, hogy csak hagyjuk pihenni.

– Önök Soltvadkerten és ide kiköltözve Tázláron is aktív tagjai az evangélikus gyülekezetnek.

– Igen, ez nálunk nagyon fontos dolog. A család az 1700-as évek végén már szerepel a soltvadkerti anyakönyvekben. A nevünket néha ugyan elírták, hol magyarosan, hol németesen – ezért a különbség a kft. nevében is –, de mindig ott voltunk, és kivettük a részünket a gyülekezeti munkából.

– László immár második ciklusban presbiter Tázláron. Mit kell tudnunk a gyülekezetről?

– Leányegyház, Kiskunhalashoz tartozik. Száztíz lélek, hétfős presbitériummal. Minden hó harmadik vasárnapján jön ki istentiszteletet tartani Halasról Hegyi Emőke gyülekezeti munkatárs. Érdekességként megemlítendő, hogy kántorunk, Torma Sándor trombitán kíséri az énekeket. Alkalmainkat a református templomban tartjuk. A közeli Bócsán egyébként ez éppen fordítva van: a reformátusok járnak az evangélikusok imaházába. A jó kapcsolat bizonyítéka az is, hogy itt, Tázláron októberben avattuk fel a protestáns temetőben épült ravatalozót. Ennek a felépítésébe a baptisták is besegítettek. Van szerveznivaló, még ha kicsi is a létszám.

– Jól tudom, hogy a családban folytatódik ez a szolgáló tradíció?

– Igen, mindkét fiunkat hitben és munkaszeretetre neveljük. Zoltán, az idősebb egyetemistaként a budapesti Luther Márton Szakkollégiumban nyert kollégiumi elhelyezést. A diákság presbiterelnökévé választották, így már az ő vállán is nyugszik felelősség.

Még sokáig beszélgettem a családdal, közben ízlelgetve az érmes borokat. Közben újra éreztem azt, ami a tanyasi embernek mindig is sajátja volt: szép környezet, csend, rendezett életritmus és bizakodás.

Ifj. Káposzta Lajos

::Nyomtatható változat::