Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását. Zsolt 98,3 (Gal 4,4–5; Lk 1,/39–45/46–55/56/; Fil 4,4–7; Zsolt 130; Mt 1,/1–17/18–21/22–25/; Róm 1,1–7; Mt 1,18–25) Nem tudom titkolni azt az örömömet, hogy ma pont negyven éve szólított meg személyesen az Úr, és válaszolhattam neki életem átadásával. Előzőleg azért imádkoztam, hogy igazi karácsonyom legyen. És amikor szenteste elmentem egy barátomhoz, az ott fölolvasott ige személyessé lett: „Született nektek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus.” Így értettem: ma, amikor akartad; neked személyesen; Megváltód vagyok, és életed vezetője lehetek, ha kéred… És én imádságban válaszoltam az Úrnak. A Földön mindenütt meg lehet látni és meg lehet tapasztalni az Úr szabadítását. Te is kérheted ma, és megtapasztalhatod, hogy ott, ahol vagy, az övé lehetsz, ő pedig vezetni és áldani kezd. Bizonyos, hogy negyven év múltán is hálás leszel!

Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek. Tit 2,11 (1Móz 50,17; Lk 2,/1–14/15–20; Tit 3,4–7; Mt 2,1–12) Az Úr Jézus születésével maga Isten jött a Földre, és mutatta meg, hogy ki is ő. Az egyik leglényegesebb dolog, amit elmondhatunk róla, az, hogy üdvözítő kegyelmet hoz. Üdvözítő, azaz megmentő, bűntől szabadító szeretetet. Kegyelmet, azaz meg nem érdemelt, de ajándékként adott szeretetet. Megjelent-e már a te életedben is ez az Úr? És ez az üdvözítő kegyelem? Csak hittel kérned kell.

Az Úr félelme lesz Sion kincse. Ézs 33,6 (Lk 2,38; Jn 1,1–5/6–8/9–14; Zsid 1,1–3/4–6/; Mt 2,13–23) Isten népe is sokszor beleesik abba a hibába, hogy a földi kincsek lesznek fontosak számára. Téged ne kápráztasson el a múló csillogás! Az Úr félelme nem az Úrtól való félelem, mert ez a hitetlenek sorsa. Az Úr félelme Isten tekintélyének elismerése, komolyan vétele, a reá való hallgatás. Kincsünk az, hogyha van kibe kapaszkodnunk súlyos kérdések felmerülésekor és életünk nehéz helyzeteiben. Ha van, aki biztat, és igazán jó tanácsot ad. Bízz őbenne mindig.

Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! Zsolt 91,1–2 (Mt 2,19–20; 2Jn 1–6/7/; Mt 3,1–12) Különböző keresztény csoportok különféleképpen köszöntik egymást: „Áldás, békesség!”; „Dicsértessék!”; „Az Úr közel!” A mi köszöntésünk is időszerű: „Erős vár a mi Istenünk!” Amikor életünk vagy megélhetésünk alapja rendül meg, amikor annyi minden kérdésessé válik körülöttünk és bennünk, egyvalakibe belekapaszkodhatunk. Egyvalaki olyan lehet számunkra, mint régen az oltalmat adó vár biztonsága. A felséges és mindenható Isten, akinek erős a vára, biztos az oltalma. Ha befutsz a várba, és az Úrban bízol, akkor a legjobb helyen vagy. Neked vajon erős várad vagy rozzant aklod van?

Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. 1Thessz 5,16–18 (Zof 3,14–15a; Mt 2,13–18; Mt 3,13–17) A mindig hálás szív boldogságáról szól ez az ige. A borúlátó mindig talál okot a panaszra és az elégedetlenségre. A derűlátó mindig talál okot az Istennek való hálaadásra. Mielőtt panaszkodnál Istennek, vagy valamit kérnél tőle, állj meg, és sorold föl eddigi ajándékait! Így követelésed szelíd kéréssé, igényed jelentéktelenné lesz, az Isten ajándékai fölött való örömtől pedig túlcsordul a szíved. S mielőtt kérnél, már kapsz is. Vajon ma hálára vagy zúgolódásra van okod? És kérésed párosul-e hálával?

Jézus Krisztus mondja: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.” Mt 11,29 (Ézs 45,9; 1Jn 4,11–16a; Mt 4,1–11) Sokszor oly lelkesen idézzük Jézus e sorokat megelőző szavait: „Jöjjetek énhozzám… (…), és én megnyugvást adok nektek.” De az igát is föl kell venni, és tanulni is kell az Úrtól! Nemcsak ajándékokat kérni, de szolgálni is kell. Krisztus igájában, vele szolgáló életet élni. És tanulni, tanulni tőle. Mit? Legelsősorban a szelídséget és az alázatosságot. Ez hiányzik legjobban a mai világban. Aki megtanulja Jézustól az alázatosságot, mert valódi tanítvány ebben is, az az Úrral győz: meghal és föltámad, elvész és megtaláltatik.

Én nyomorult és szegény vagyok, de gondol rám az Úr. Zsolt 40,18a (Mt 6,34; Zsid 1,/5–6/7–14; Mt 4,12–17) Egyre több a nyomorult és szegény ember – testi vagy lelki értelemben. Mi lesz velünk? Hova jutunk? Meddig bírjuk? Azért van egy nagy különbség köztünk és a nem hívők között. Noha ugyanabban a világban élünk, mi nem vagyunk egyedül. Isten velünk van. És ha az egyhez, ami jelképesen a te értéked, a végtelent hozzáadod, az eredmény végtelen. A másik ember pedig érjen akár százat, de ha nullát vagy egyet tud csak „hozzáadni”, az akkor is csak száz vagy százegy. Te Jézusért és Jézussal végtelenül értékesebb vagy. Add magad őhozzá, járj vele, és majd ő gondoskodik rólad!

Még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen. Ézs 30,18 (Róm 3,24; Lk 2,/22–24/25–38/39–40/; 1Jn 1,1–4; Zsolt 40; Lk 12,35–40; Róm 8,31b–39; Zsolt 93) Egy újévi ige az év végén?! Igen, mert az év vége „csak” figyelmeztetés nekünk: letelik életünk, elmúlik a lehetőség a megtérésre. De „nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen” (2Pt 3,9). A hívőtől azt várja Isten, hogy az év végén valamely bűnét letegye, a nem hívőtől pedig, hogy életét Jézus kezébe tegye. Te melyik vagy? Mindenesetre csak így hajthatod le az év utolsó és az élet végső éjszakán nyugodtan a fejedet. „Fel, mert az irgalom percei múlnak…” (EÉ 449)

Széll Bulcsú

::Nyomtatható változat::