EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 52 - Akiknél a jószolgálat egész éves program

A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

Akiknél a jószolgálat egész éves program

Látogatás a sóskúti Habsburg-házban

A sóskúti IV. Károly király úton fölkanyarodunk a messziről látható, sárgára festett házhoz. A szokatlanul enyhe télelőn a lovarda előtt szénát lapátolnak, lovak legelnek, egy barátságos labrador szalad elénk. Csengő nincs, a Habsburg-címeres kopogtatóval jelezzük, hogy megérkeztünk.

Középkorú hölgy nyit ajtót, a nappaliban hellyel kínál. A berendezés még nyomokban sem emlékeztet a bécsi Hofburgra, egyszerű bútorok, semmi luxus. A falon két festmény, az egyiken Ferenc József császár, magyar király, a másikon a felesége, Erzsébet királyné. Habsburg Györggyel és feleségével, Eilikával otthonukban beszélgettünk.

– Minden családban őriznek hagyományokat. Egy történelmi családban, gondolom, még inkább. Hogy ünnepelték gyermekkorukban a karácsonyt?

Habsburg György: Gyerekként a telet mindig Dél-Spanyolországban töltöttük, ezért soha nem volt fehér karácsonyunk. Szüleink mindig próbálták hangsúlyozni, hogy ebben az ünnepben nem az ajándék a fontos, habár ezt mi nehezen értettük. Adventi estéken a karácsony vallási hátteréről, Jézus Krisztus születéséről meséltek, sokat énekeltünk.

A forgatókönyv minden évben ugyanaz volt. Délután hat órakor mentünk a szentmisére, mivel az éjféli túl későn lett volna. Az idősebbek, akik az éjféli misén vettek részt – heten vagyunk testvérek – ezalatt otthon előkészítették az ünnep kellékeit. A díszítés mindig valamelyik gyerek dolga volt, egy másik testvérünk a betlehemi jászolt rendezte be a régi, a családban öröklődő figurákkal. Mivel minden évben másra került a sor, mindig kicsit másként nézett ki az egész.

A mise után, amikor hazaértünk, édesapám felolvasta a Bibliából Jézus születésének történetét, és elénekeltünk három-négy karácsonyi éneket, a végén a Stille Nachtot. Mi persze alig tudtuk kivárni, hogy végre megkapjuk az ajándékokat. Mindig hideg vacsorát kaptunk, hiszen ezt az estét mindenki, a személyzet is a saját családjával akarta tölteni, nem pazaroltuk főzésre az időt.

– 2000 óta a Budapest melletti Sóskúton élnek. Hogyan ünnepli a karácsonyt Magyarországon, a saját családjában?

– Mi is a hagyományokat követjük. Ha el is utazunk, mindig csak karácsony után. Délután családi misére megyünk Budapestre. A német katolikusok, reformátusok és evangélikusok ökumenikus istentiszteleten, együtt ünnepelnek. Amikor hazajövünk, olvasunk egy kicsit a Bibliából, énekelünk, és utána következhet az ajándékozás.

– Édesapja, dr. Habsburg Ottó is el szokott jönni?

– Ő Németországban él, de azért rendszeresen jön Magyarországra. Több testvérem Spanyolországban él, édesapám és a testvéreim oda utaznak inkább. A testvéreimmel rendszeresen találkozunk, de nem karácsonykor. Mindenkinek sok gyereke van, bonyolult összehozni. Inkább Eilika testvérei látogatnak meg minket, és néha a szülei is.

– Milyenek a hétköznapok egy Habsburg famíliában? Csörög a vekker reggelente?

– Minden nap egy kicsit más. Ritkán tudunk együtt reggelizni. Zsófia már iskolás, Budaörsre jár, feleségemmel, Eilikával felváltva visszük reggelente. Nagyon gyakran utazom, olyankor már hajnalban indulnom kell, s akkor egyáltalán nem látom a gyerekeket. A rendszeresség sajnos hiányzik az életünkből. A vekker azonban mindig csöng. És mindig túl korán.

– És a hétvége?

– A hétvége még rosszabb, mert akkor rendezik a legtöbb eseményt, és nagyon sok meghívást kapok. A család, a Vöröskereszt, egyéb társadalmi kötelezettségek várnak ilyenkor. A program nélküli hétvége nagyon ritka. De ha itthon vagyok, igyekszem a lehető legtöbb időt a gyerekekkel tölteni.

– Milyen nyelven beszélnek a kicsikkel?

– A gyerekekkel csak németül beszélünk. Nem szeretnénk, ha a mi magyar hibáinkat követnék, és azt sem, hogy mástól tanuljanak németül. A gyerekekkel itthon mindenki más magyarul beszél; e nyelvet ők tökéletesen elsajátították.

– Régi arisztokrata családokban szokás volt, hogy karácsonykor megajándékozták a rászorulókat. Önöknél is hagyomány ez?

– Úgy vélem, nem lenne jó a segítségnyújtást a karácsonyra szűkíteni. Márciusban, júniusban ugyanúgy segíteni kell. Ez a „karácsony van, adjunk már valamit” szemlélet szerintem nagyon szomorú. A Vöröskereszt, amelynek elnöke vagyok, egész évben próbál segíteni a rászorulókon.

– Sajnos, egyre többen vannak. Már október utolsó hetében négy hajléktalan hűlt halálra a pesti utcákon…

– A Vöröskereszt kezelésében több mint nyolcvan szociális intézmény van, hajléktalanotthonok is. De sokszor sajnos az a helyzet, hogy a hajléktalan ember nem akar bejönni a menhelyre, mivel jobban szereti a saját függetlenségét. Ilyenkor nehéz segíteni. Erőszakkal nem vihetjük be őket.

– Valamikor természetes volt, hogy a leggazdagabbak vagyonuk egy részét az elesetteknek adták. Ma mi a szokás?

– A Vöröskeresztnek vannak rendszeres támogatói, nagyvállalatok és magánszemélyek egyaránt, nélkülük nem tudnánk dolgozni. De nagyon sokszor épp azok segítenek, akiknek maguknak is alig van valamijük. Őket tisztelem igazán. A cunami idején megható volt látni, milyen sok nyugdíjas hozta el a kis pénzét. De az a szponzorációs kultúra, ami például Amerikában jellemző, ahol a legjobban működik, vagy amely Nyugat-Európában szokás, nálunk még gyerekcipőben jár. Az Európai Parlament sokat foglalkozik mostanában a vállalatok társadalmi felelősségével. Van még mit javítani ezen a téren.

Az ajtón belép Habsburg Eilika. Magas, karcsú nő, lovaglónadrágban és csizmában.

– Es ist so kalt… Annyira hideg van – vált azonnal magyarra, és dörzsölgeti, lehelgeti átfagyott kezét. – Csütörtökön reggel nyolctól tízig van ugróedzés – magyarázza, és belekortyol a forró kávéba.

– A Habsburg Eilika Alapítvány 1998 óta foglalkozik sérült gyermekek rehabilitációjával, gyógylovaglással, itt Sóskúton. Miben tudnak segíteni?

Habsburg Eilika: A gyógylovaglásnak három ága van: az egyik a gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna. Ezt gyógypedagógus végezheti. Például autistáknak segíthet, illetve a beszédfejlődés elmaradása esetén és a nehezebben, lassabban tanulóknál eredményes. Másik ága a hippoterápia vagy lovas fizikoterápia. Ennek az a célja, hogy a mozgássérülteket, illetve azokat, akik baleset következtében nem tudnak járni, segítse. Végül létezik a mozgássérültek lovassportja, a parasport, amit én csinálok. Ez utóbbi nem terápia, minden lovasoktató foglalkozhat vele, aki továbbképzésre járt, és tanfolyamot végzett.

– Gondolom, egy alapítvány ügyes-bajos dolgaival van munka…

– Naponta ötven levelet, e-mailt kapok a világ különböző részeiből. Az alapítványunk az elmúlt négy évben részben Németországból származó adományokkal segítette például a balassagyarmati kórházat eszközökkel, ágyakkal, röntgengépekkel. Most pedig a Szent István Kórházat szeretnénk támogatni. Azt hiszem, egy életen át tartó munka lesz. Aztán van három ösztöndíjasunk is. Mindhárman vakok. Az egyik kislány zenélni tanul, a másik németet, a harmadik angolt. Nem könnyű ez a munka. Csak példaként mondom: a személyi jövedelemadóból márciusban befizetett egy százalékok még nem érkeztek meg az alapítványhoz…

Nyílik az ajtó, három tejfölszőke hajú kisgyerek dugja be a fejét: az ötéves Zsófia, a négyéves Ildikó és a kétéves Karl-Konstantin. Két másodpercig kicsit elfogódottak, aztán már ugranak is a papájuk ölébe, nyakába, hátára. Eilika leállítja a dolgot, de mivel elég reménytelen, inkább leveszi a cipőjüket. Így már ugrálhatnak…

– Eljön az idő, amikor majd elbeszélgetnek a gyerekeikkel, hogy megtudják, milyen családba születtek?

Habsburg György: Nem hiszem, hogy szükséges lenne. Nekem sem mondta soha az édesapám: „Fiam, te egy Habsburg vagy.” Sokan kérdezik, milyen érzés Habsburgnak lenni. Nem tudom megmondani. Mindig az voltam, az lenne a meglepetés, ha valami más lennék. A gyerekek is ebben nőnek fel. Zsófia ötéves, most már szeretném, ha néha elkísérne egy-egy rendezvényre. Két hete elvittem magammal, nem nagyon tetszett szegénynek, nagyon sokan voltak, sajtó, kamerák, reflektorok – hozzá kell szoknia.

Jásdi Beáta


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Új nap – új kegyelem
Élő víz
A végtelen forrás
Hogy is állunk a mártíromsággal?
Heti útravaló
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Kiemelt partneregyházi kapcsolat
Lelkésziktatás a „vizek városában”
Százéves „anya”
Adventi beszélgetés
Egyedülálló anyák találkozója
Keresztutak
Középpontban a Szentírás
Mi kell a nemzet lelki gyógyulásához?
Hanuka ünnepe
Brenner János-emlékév
Antiszemitizmussal vádolják Jimmy Cartert
Egyházi vezetők tanácskozása Brüsszelben
Sólyom László: Európa az elitek projektje
Szociális kerekasztal
Evangélikusok
Megajándékozó ünnep
Nyomdász lett, de lelkész maradt
Az egyház veteményeskertje
„Boldogok a kicsinyek”
Orvosprofesszor és csillagász
Bocskai emlékezete
Dr. Magdó János, Csángóföld istápolója
e-világ
Naphimnusz az anyag nyelvén
Keresztény szemmel
Romok – és mégis karácsony
Az üzenet
Hószakadás
Angyalbőrben
A karácsony(fa) környéke
Másokért
Boldog karácsonyt!
A hét témája
Anyanyelv
A pletyka
Nyitott ön már saját magának ajtót?
Különös tolmácsolás
Menekülési út
Közlemények, nyilatkozatok
„Az evangélikus egyházak közösségében élő testvéreimnek széles e világon”
A közelmúlt krónikája
Százéves az Üllői úti országos székház
Evangélikus kövek a Móri-árokban
Presbiteréknél vendégségben
A legégetőbb szegénység
Akiknél a jószolgálat egész éves program
Luther és Zwingli kollokviuma
Luther hitből fakadó humora
Szellemesség és tanúság
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Német orgonamuzsika
Fekete zene – fehér füleknek
Szabadítót mondani
Anya és leánya karácsonyi kiállítása
Médiamunkások adventje
Búcsúzik az Angliai Magyar Tükör
Közszolgálatban
Copfok
Jézus Írországban született!
Élő betlehem az iskolaudvaron
Függőségtől függetlenül
„Hütünket meg tudjuk böcsülni”
Diós rácsos
A vasárnap igéje
„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek”
Változás és Örökkévaló
Aki fényesebb a betlehemi csillagnál
Az igazi békesség
Elfelejtett álmaink
Nyugodt erő
Az új esztendő zarándokai
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
Egy anya és a lánya
Szószóró
Ki szeret engem?
Cantate
In dulci jubilo – karácsonyi énekeink
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2006 52 Akiknél a jószolgálat egész éves program

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster