Keresztény szemmel

Hmmm…

Hozzászólás a cikkhez

A minap azt kérdi tőlem valaki, hogy lehet az, hogy mindig találok valami kivetni-, bírálnivalót… A kérdés sugallja: bennem lenne tán a baj, nyilván a kákán is a csomót keresem. Mire én: hát tehetek arról, hogy ügyeletes vezetőink ilyen sűrűn adnak magas labdát? Tán ne olvassak újságot? Ne hallgassam a híreket? Ebben az országban mindig történik valami, amiről nem szabad hallgatni.

Most éppen itt dagadozik ez az élelmiszerbotrány. Hogy ez az ukrán–izraeli–magyar tulajdonú, M.E.G.A. névre hallgató cég mivel etet – szó szerint – bennünket. Lejárt szavatosságú, éppen ezért igen olcsón megszerezhető német és más külföldi eredetű élelmiszereket tonnaszámra újracsomagolnak, átcímkéznek, a büdös húst még tán ecetes vízzel is szagtalanítják, és az ugyancsak külföldi tojást is itt magyarítják, hadd egye a magyarja, úgyis mindent bevesz a gyomra. Vett is belőle minden neves üzletlánc.

Bizonyára kisvárosunk nagynevű boltjaiba is jutott az „üde és zamatos” termékekből. Mert ebben az országban a gyors haszon reményében mindent szabad. Ebben az országban, amely évszázadokon át Európa éléskamrája volt, most romlott, lejárt szavatosságú nyugat-európai, élelmiszernek mondott szemét árasztja el a boltokat. Ez kell karácsony előtt a magyarnak az ünnepi asztalra… Most miért baj, ha az ember az ilyen disznóságokat nem hagyja szó nélkül? Túléltünk tatárt, törököt, Habsburgokat, Vörös Hadsereget – még a saját kommunistáinkat is. Most a végén épp az EU-ban fogunk elpusztulni egy jó kis szalmonellamérgezésben?

No de karácsony van, még ha nyílik is a kertekben az ibolya meg az aranyeső (lám, az időjárás is megbolondult), a boltokban akkor is a dzsingülbell és a stíllenáht szól egyfolytában, hogy el ne feledjük: eljött az ideje egymás intenzív szeretésének. De így? Mikor örökké puskaporos a levegő? Mikor folyamatosan etetnek minket, hol hazugságokkal, hol meg romlott élelmiszerekkel?

Régi karácsonyi emlék merül föl bennem: az első karácsonyom, amelyet nem otthon töltöttem. Katona voltam. Már négy hónapja nem láttam a szüleimet. Szenteste volt, én meg őrségben. Enyhe volt akkor is a tél, néztem a fölém boruló csillagokat – és rettenetesen bánatos voltam. Mert eszembe jutott édesanyám mákos kalácsának az illata, az asztalon gőzölgő halászlé, az otthoni karácsonyfa. Ott, az őrhelyen még inkább hiányoztak a karácsony kellékei. Sok-sok évnek kellett még eltelnie ahhoz, hogy megértsem: a karácsony ezeknél sokkal többről szól.

Édesapám is egy ilyen karácsonyéjről mesélt, amelyet ő meg 1944-ben élt át. Kezdő segédlelkészként valahol a Tiszazug falvait járta gyalog, mert öreg motorját a felszabadító szovjet hadseregnek „ajándékozta” (mindig így mondta, pedig csak egyszerűen elzabrálták tőle). Vitte a karácsonyi evangéliumot, hogy a háború ellenére is szóljon a harang, és eljusson a születés örömhíre a félelmektől meggyötört emberekhez. A szenteste úton érte őt, már besötétedett, és nem érte el a kitűzött úti célt. Fáradt volt, lábai kisebesedtek a sok gyaloglástól. Leült egy kis dombocskára megpihenni. A kupac csábítóan puha és meleg volt. Elnyomta a fáradtság. A reggeli napvilágnál vette csak észre, hogy egy trágyarakáson alva töltötte Megváltónk születésének ünnepét. Ezt a történetet mindig derűsen mesélte el. Mert nem fázott meg, a trágya melege óvta meg őt a kihűléstől. Így élte át Isten óvó szeretetét azon a karácsony éjszakán.

Igen, karácsony sokkal többről szól, mint amit néha a körülmények lehetővé tesznek. Karácsony nem az a rózsaszínű, szirupos szeretetünnep, amelyet ma a vásároltatási kényszer jegyében ránk akarnak sózni. Karácsonyunk igazi lehet akkor is, ha egy-egy megszokott kellék hiányzik. Ha megnyitjuk életünket, szívünket a megváltó Jézus Krisztus előtt, mellékessé válik minden. A mi szeretetünk semmi Isten szeretetéhez képest. Ez karácsony üzenete. Emberré lett az Úr, hogy bizalmat ébresszen, egészen közel jöjjön, terhektől oldjon – és legalább egy kicsit jobbá tegyen. Rajtunk múlik: ne engedjük, hogy bármi és bárki elrontsa az ünnepünket! A legfőbb „kellék”, a Megváltó már kétezer éve itt van. Magához akar ölelni bennünket. És semmi nem szakíthat ki minket a karjaiból. Mindent megtalál az, aki vele találkozik.

(No persze azért cipőt a cipőboltból, gyógyszert a patikából, húst a piaci hentesnél, gyümölcsöt meg az ismerős zöldségesnél fogok ezután is vásárolni.)

Lupták György

::Nyomtatható változat::