A vasárnap igéje

KARÁCSONY ÜNNEPE – Mik 5,1–4a

Hozzászólás a cikkhez

Vajon lehet-e valami vagy valaki ragyogóbb a betlehemi csillagnál, melynek fénye útnak indította az egykori napkeleti bölcseket? A válasz az idei karácsony igehirdetési alapigéjében tárulhat fel előttünk: Isten igéjének, a mikeási próféciának a világossága tovább vezet, mint a bölcsek csillagának irányfénye, amely először csak Jeruzsálemig, Heródes király udvaráig segítette el az új királyt köszönteni igyekvő tudós csillagászokat.

Ők okosan gondolkodva, az emberi ész logikáját követve a fővárosban, a királyi palotában keresték a jövendő uralkodót. De úgy tűnt, hiába: Heródes pánikban, a bölcsek teljes tanácstalanságban. Tévedtek volna? Félreértették az égi jeleket? Feleslegesen tették meg a hosszú utat?

Létfontosságú teológiai igazság rejlik a jól ismert történet mélyén. Az ég jeleiből, a teremtett világból – szakkifejezéssel élve: az egyetemes kinyilatkoztatásból – sok mindent megsejthetünk Isten nagyságából, titkaiból, terveiből. Elindulhatunk keresésére, sőt még a közelébe is eljuthatunk. De a személyes találkozáshoz több, valami más kell: Isten külön kinyilatkoztatása, élő és ható igéje. Ha ott és akkor nem kerül elő az írástudók könyvtárából Mikeás útbaigazító szava Betlehemről: „…belőled származik az, aki uralkodni fog…”, akkor bizony a napkeleti bölcsek csalódottan térhettek volna vissza távoli hazájukba.

A próféta szava minket – mai kereső bölcseket vagy éppen kallódó, sodródó balgákat – is útba igazíthat. Az egykori bölcsek háromféle kincset vittek a betlehemi gyermeknek, mi viszont háromféle ajándékot kaphatunk születése napján az ősi próféciából, amely megnyithatja vaksi szemünket. Amint egyik karácsonyi énekünk ígéri: „Vaksötétben a világ, / Hol egy ember, aki lát? / Isten küldi egyszülött Fiát!” (EÉ 172,1)

Ma is felfedezhetjük a kicsinyben, a kevésben Isten ajándékát, áldott munkájának csíráját, a jövő zálogát és ígéretét. Bár a konzumizmus reklámterrorja megpróbálja elhitetni velünk, hogy csak a megasztárok, a szuper- és a gigaméretek számítanak. Állítólag mindenből több, nagyobb, drágább kellene… Mindezzel szemben halljuk meg a mikeási prófécia evangéliumát: „…bár a legkisebb vagy, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog…”

Karácsony üzenete éppen a legkisebbeknek, a leggyengébbeknek, a legszegényebbeknek kínál új távlatokat: a világmindenség Ura törékeny kisgyermekként, szinte hajléktalanként, egy kicsiny település rongyos istállójának jászolbölcsőjén keresztül lép be az emberiség történelmébe, hogy Megtartóként betöltse küldetését, elvégezze megváltásunk munkáját.

Ez a prófécia nemcsak a jövendő felé nyit távlatokat, hanem a múltba is ablakot tár, amikor az érkező uralkodó gyökereiről így vall: „Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba.” Karácsony nem tűnő hangulat, nem futó kaland, Isten nem „flörtöl” az emberrel, hanem eltervezetten, kitartóan, a kereszthalálig menően szereti. Ennek az áldozatos, küzdelmes szeretetnek a gyökerei egészen Ádám-Éváig nyúlnak vissza. Talán az sem véletlen, hogy az „új Ádám” születésnapját éppen Ádám és Éva neve napjának éjszakáján ünnepeljük. A nekik szóló ősevangéliumban olvashatunk először arról az utódról, aki majd a kígyó fejére tapos (1Móz 3,15).

Isten évezredes üdvterve fordult célegyenesbe azon az első betlehemi éjszakán, amikor az Ige testté lett. Érdemes újra feltárni ezeket az ősi, ma is tápláló gyökereket, hogy tartós, „hosszú távú” karácsonyunk legyen, amelynek fénye kisugárzik a hétköznapokba is.

Környezetvédők ajánlják manapság a gyökeres fenyőket, amelyek túlélik az ünnepeket. Nem válnak hulladékká vízkeresztre, mint a gyökerüket vesztett, gyorsan száradó, agonizáló karácsonyfa-áldozatok. Mikeás szava a gyökeres karácsony ajándékát kínálja.

Aki megszületett, nemcsak a múltba és a jövőbe nyit kaput, hanem a jelenben is pásztorként vezeti az övéit: „A nyáj elé áll, és legelteti az Úr hatalmával…” „Ez lesz a békesség!” Így valósulhat meg a betlehemi mezők pásztorainak adott mennyei program, a karácsonyi glória, amely az evangélikus liturgia egyik állandó csúcspontja: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk 2,14)

Erről a ma is átélhető csodáról vall Luther Márton karácsonyi éneke: „Menynyei angyalseregek / Örömhírt hoztak, hirdettek / A pásztoroknak boldogan: / „Egy gyermek fekszik a jászolban!” // Mint Mikeástól tudjátok, / Kis Betlehemben vár rátok. / A Krisztus ő! Eljött végre / Mindnyájatoknak üdvére. // Ezen méltán örüljetek, / Isten eggyé lett veletek, / A gyermek, aki született, / Valóságos testvéretek.” (EÉ 155,1–3)

Gáncs Péter

::Nyomtatható változat::