A vasárnap igéje

ADVENT 4. VASÁRNAPJA – Fil 4,4–7

Hozzászólás a cikkhez

Karácsony öröme. Sok ember számára karácsony az egyetlen ünnepe a békességnek, a szeretetnek és az örömnek. Nem véletlen, hogy szinte október végétől minden arról szól, hogy miként tudunk úgy felkészülni, hogy örömteli állapotban találjon bennünket az ünnep. Szinte vadászunk a karácsony örömteli hangulatára. Nagy igyekezetünkben – Pál apostol mondatát félbevágva – csak az örömre koncentrálunk, anélkül hogy keresnénk és kutatnánk, milyen öröm az, amit az Istengyermek érkezése jelent. A legtisztább földi örömnél is nagyobb öröme lehet az embernek, ha tud örülni Jézus eljövetelének, megszületésének. Életünk minden karácsonyi ünnepén új perspektívát adhat az isteni jelenlét megtapasztalása.

Sokféle módon próbálják ma megmagyarázni, mit is jelent karácsony ünnepe. Évtizedek óta halljuk és hallgatjuk a definíciókat, de még egyik szekuláris megközelítés sem tudott a közelébe érni annak, ami karácsony igazi lényege. Karácsonyt azért ünnepeljük, mert örömünk a megszülető Jézus Krisztusban van.

A világosság a sötétségben világít. Advent fényei egyre erősebben akarják bevilágítani az életünket. Éppen azért, mert annyi a szomorúság körülöttünk, annyi a baj, a tragédia, annyi a szomorú és tragikus emberi sors. Isten világossága az emberi életek szomorú homályába is bevilágít.

De vajon tud-e az ember parancsszóra, előre meghatározott időben örülni? Advent negyedik vasárnapjának délelőttjén érezzük-e, hogy automatikusan eltűntek az életünket sújtó gondok a szentesti öröm ünnepére? Nem éppen karácsonykor történnek-e visszafordíthatatlan, életeket követelő tragédiák, mert nem lehet, nem tudjuk összeegyeztetni az örömöt és a valóságot?

Az adventi koszorú a negyedik gyertya meggyújtása után komolyan érzékelhető világosságot ad. Ez a világosság a mi életünkbe, az általunk megélt világ sötétségébe világít be. Ez az öröm nem mesterkélt, nem tettetett, hanem valóságos, megküzdött öröm akar lenni. Nem álomvilág, nem hitegetés, nem fájdalomcsillapító mesebeszéd. Olyan öröm, mint Pál apostolnak az Úrban való öröme, amely még a börtönben, az ítélet várása közben sem szűnt meg benne… Igazi, tartós öröm, amelynek súlya és értéke van. Olyan öröm, amely még a legnehezebb emberi valóságot is felül tudja múlni, és még a halál árnyékában is reménységet ad.

Nem kell a templomba menet odakint hagynunk életünk nyomasztó terhét, gondját, baját vagy tragédiáját. Az igazi öröm éppen azon az úton születik, amely sorsunkon visz keresztül.

Békesség. Az adventi időszakot azzal az elhatározással kezdtük, hogy lehetőséget teremtünk magunknak az Isten előtt való elcsendesedésre, a bűnbánatra, hitünk átgondolására. Szívünk aggódását felválthatja az imádság, a könyörgés és a hálaadás, hiszen Isten sokkal többet segít nekünk, mint gondoljuk és reméljük. Advent negyedik vasárnapján sem késő megkérdezni: vajon kit hogyan talált meg Isten békessége? Vajon szívünk és gondolataink megbékélve várják-e a Messiás megszületését, hogy megszűnhessenek gondjaink, és öröm születhessen a szívünkben?

Az Ószövetség emberének a békesség szó többet jelentett, mint nekünk. Nem csak a családi viták karácsonyi tűzszünetéről van szó. Nem csak arról, hogy a szemben álló felek háborúskodás helyett leteszik a fegyvert. A béke, Isten békéje valami tökéletes rendet is jelent. Amikor a helyére kerül minden. Amikor az életemben, Isten és közöttem, az engem körülvevő világban, az emberi kapcsolataimban rend lesz. Ez az igazi békesség. A bizalom, a köszönet, a lemondani tudás összessége, az Isten békessége.

És ez a béke minden emberi értelmet felülmúl, mert több és nagyobb annál, mint amit emberi értelemmel várni lehetne. Még akkor is megszülethet, amikor az emberi értelem már réges-régen feladta.

Isten fényének a világosságában szólít meg bennünket újra Pál apostol: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.”

Pángyánszky Ágnes

::Nyomtatható változat::