A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

A reformáció nem egységes mozgalomként indult, de hamar felmerült az összefogás igénye. Különösen a speyeri protestáció (1529. április 19.) után vált szükségessé a reformáció most már protestánsoknak nevezett követőinek az összefogása. Fülöp hesseni tartománygróf kezdeményezte a reformáció két irányzatát is egyesítő tanításbeli egység létrehozását, mert ettől remélte a reformáció ügyének védelmét. Ezért meghívta a két irányzat teológusait Marburg várába.

Ódzkodtak a tárgyalástól a wittenbergiek. Melanchthon azért, mert a Rómával való békülést féltette a svájciaktól. Luther sem lelkesedett. Már évek óta olykor éles hangú vitairatokat írt, amelyekben Zwingli úrvacsorai tanítását bírálta. A politikai és katonai szövetséget sem tartotta helyénvalónak a hit védelmére. A hit ügyétől teljesen idegen szempontoktól és érdekektől tartott. Fejedelme kívánságára, aki inkább a tárgyalások útját pártolta, Melanchthonnal együtt mégis elment. Vonakodtak a svájciak is, akik a katolikus kantonok fegyveres támadásától féltek, de végül Zwingliék is eleget tettek a meghívásnak. A svájciak Zwinglivel együtt kilencen voltak az egyik oldalon, a wittenbergiek Luther vezetésével szintén kilencen a másik oldalon. Mindannyian Hesseni Fülöp személyes vendégei voltak palotájában és asztalánál.

A megbeszélések 1529. október 1-jén kezdődtek, német nyelven folytak. A beszámolók jelentős részét latinul készítették, melyek alapján meglehetős pontossággal fel lehet idézni az elhangzottakat. Hesseni Fülöp úgy szervezte, hogy először párok tárgyaljanak. Mivel Luthert és Zwinglit hevesebbeknek tartotta, Luthert a szelídebbnek vélt Oekolampadiusszal, Zwinglit pedig Melanchthonnal ültette asztalhoz. Lutherék a keresztyén tanítást a maga összefüggésében akarták tárgyalni, Zwingliék csak az úrvacsoráról szerettek volna értekezni. A kollokvium következő két napján arról vitáztak, hogy miként kell értelmezni az úrvacsora szerzésének újszövetségi igéit és Krisztus jelenlétét az úrvacsorában.

Mint felszentelt papok, akik az 1520-as évek közepéig az akkori előírásoknak megfelelően rendszeresen miséztek, osztották az akkori egyház tanítását, amely szerint az üdvösség legfontosabb eszköze az oltári szentség. Luther számára egyre fontosabb lett, hogy az úrvacsorai kenyérben és borban az értünk meghalt és feltámadott Krisztus az ajándék. Zwingli számára a kenyér és a bor emlékeztetés a Krisztusban kapott megváltásra. Luther felfogása szerint Krisztus cselekszik, Zwinglié szerint a gyülekezet, amikor emlékezik és vallást tesz. Kettejük vitája akkor kezdődött, amikor Luthernek a rajongókkal folytatott vitájába Zwingli is beleszólt a rajongók oldalán.

Amiről korábban írásban vitáztak, annak személyes megbeszélésére nyílt lehetőség Marburgban. Zwingli első érve: „…a test nem használ semmit” (Jn 6,63), ezért az úrvacsorai kenyér és bor csak jel, amely nem ad semmit. Luther elveti az érvet. Jn 6,63 nem Krisztus testéről, hanem a bűnös ember testéről szól. Zwingli második érve, hogy Krisztus nem lehet jelen testileg, hiszen az Atya jobbján ül. Egyébként is valamely test nem lehet egyszerre több helyen jelen. Luther szűk, túlságosan emberi értelmezésnek tekintette ezt Krisztus testével kapcsolatosan. Korábban így írt: „Az Írás arra tanít, hogy az Istennek jobbja nem egy meghatározott hely, hol egy test legyen vagy lehessen, mint például egy aranyos trónuson, hanem hogy az az Istennek mindenható hatalma, mely egyidejűleg sehol sem lehet, de mégis kell, hogy mindenütt legyen.” Nem hitte, hogy jobban tudja, miként kell elképzelni Krisztus jelenlétét. Nem győzte meg Zwingli magyarázata, amely nem képes megcáfolni az addigi értelmezést, a szereztetési ige egyszerű értelmét, miszerint Krisztus valóságosan jelen van.

A vitában nem kerültek elő újabb érvek, a már korábban leírtakat ismételték. Luther megvallotta, kész volt olyan formulát elfogadni, mely a jelenlétet egyszerűen csak kimondja anélkül, hogy a jelenlét mikéntjét taglalná, de a szerzési igék világos szava mellett nem tud elmenni. Zwingli Krisztusnak csak a lelkileg értendő jelenlétét akarta kifejezni. Egyikük sem engedett. Egymást meggyőzni nem tudták.

Egy közelgő járvány veszélye miatt nem akarták nyújtani a kollokviumot. A vitázó felek kölcsönösen megkövették egymást kimondott kemény szavaikért. Luther megköszönte Oekolampadius barátságos vitastílusát, de bocsánatot kért Zwinglitől is, aki könnyes szemmel jelentette ki, hogy Itáliában és Franciaországban sincsenek olyan férfiak, akiket szívesebben látna, mint Luthert.

Hesseni Fülöpnek a protestáns egység megteremtésére tett kísérlete ezzel eredménytelennek bizonyult. Ő azonban nem nyugodott. Már október 3-án, vasárnap este magánbeszélgetésekbe kezdett a jelenlevőkkel. Ekkor készült egy szövegjavaslat, amelyben mindkét fél kifejezte volna, hogy miben látja másképpen a másik fél álláspontját. Ez nem jelentett volna egységet, de pontosította volna az álláspontokat. Zwingli nem tudta elfogadni.

Még ekkor sem törődött bele Fülöp tartománygróf a kudarcba. Felkérte Luthert a megbeszélések eredményeinek írásba foglalására, aki ezt október 4-én meg is tette. A részvevők még aznap megtárgyalták, apró módosításokkal elfogadták, mindkét részről aláírták, és nyomdába is adták a tizenöt cikket, amelyet marburgi cikkek néven ismerünk. Az irat első tizennégy cikke a felek teljesen megegyező álláspontját rögzíti. Az úrvacsoráról szóló tizenötödik cikk öt pontban megegyezést állapít meg: mindkét szín alatt kell élni vele; a mise sem cselekedet, amellyel másoknak kegyelmet lehet szerezni; az oltár szentsége Jézus Krisztus valóságos testének és vérének szentsége; e testnek és vérnek lelki élvezése minden keresztyénnek szükséges; a szentség rendeltetése, hogy általa a gyenge lelkek hitre és szeretetre indíttassanak a Szentlélek által. Csak a tizenötödik tétel második fele szól arról, amiben nem volt egyezés, hogy „vajon Krisztus valóságos teste és vére testileg van-e a kenyérben és borban”.

A marburgi kollokviumot a marburgi cikkek miatt mindkét oldal sikernek tekintette. A későbbiek során derült ki, hogy a részleteket tekintve még sincs teljes egyetértés, mert a rövid cikkeket mindkét fél a saját felfogása szerint értelmezte. Ennek ellenére az irat a meglévő egyezésnek és a nézetek közelítésének kifejezésére tett erőfeszítésről tanúskodik, amely lehetővé tette, hogy – történeti értelemben mindenképpen – egyik előzménye lehessen az Ágostai hitvallásnak.

A kollokviumnak nem lett folytatása. Néhány hónap múlva, 1531. október 11-én Zwingli elesett a kappeli csatában.

Az európai evangélikus és református egyházak az 1973-ban elfogadott Leuenbergi Konkordiában a közösen felismert igazságra tették a hangsúlyt, amikor így fogalmaztak: „Az úrvacsorában önmagát ajándékozza a feltámadt Jézus Krisztus mindenkiért odaadott testében és vérében az ígéret igéje által kenyérrel és borral. Ez által adja nekünk a bűnbocsánatot, és megszabadít minket a hitből való új életre. Újra megtapasztalnunk engedi, hogy testének tagjai vagyunk. Megerősít minket az ember szolgálatára. Amikor az úrvacsorát ünnepeljük, Krisztus halálát hirdetjük, aki által Isten kiengesztelte a világot önmagával. Vallást teszünk a feltámadt Úr jelenlétéről. Az Úr hozzánk jövetelén való örömünkben várjuk dicsőségben való eljövetelét.”

Dr. Reuss András

::Nyomtatható változat::