Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2006
- 52
- Német orgonamuzsika
Kultúrkörök
Hozzászólás a cikkhez
Német orgonamuzsika
Pál Diana új CD-je
A 17–18. századi német orgonazene változatos területeire kalauzolja el a hallgatót Pál Diana orgonamûvész karácsonyra megjelent hangfelvételével. A mûvész 2001 óta a békásmegyeri evangélikus templom orgonistája. Hangszerének kitûnõ ismerõjeként a CD-felvételen a német birodalom billentyûszenéjének különbözõ stílusú mûveibõl válogatott. Dietrich Buxtehude és Johann Sebastian Bach liturgikus használatra szánt mûvei a protestáns egyházzenébõl adnak ízelítõt, Johann Pachelbel, Georg Philipp Telemann és Carl Philipp Emanuel Bach szabad kompozícióiban pedig a kor német, itáliai és francia játékstílusát ismerhetjük meg. E zeneszerzõket egyetlen szálként az köti össze, hogy Johann Sebastian Bachot mindegyikükhöz érzékeny kapcsolat fûzte.
A nagy példakép, Dietrich Buxtehude (1637 k.–1707), az északnémet iskola kiemelkedõ képviselõje a lübecki Mária-templom orgonistájaként Bachhal akár sógorságba is kerülhetett volna. Johann Pachelbel még eisenachi szolgálata idején, 1677-ben kötött meleg barátságot a városi muzsikus Ambrosius Bachhal, Johann Sebastian apjával. Mind Buxtehude, mind Pachelbel jelentõs szerepet játszik Bach tanulóéveiben, kettejük csodált mûvészete mintaként szolgált számára, ami nyomon követhetõ a könyvtárából elõkerült egy kisebb és két nagyobb kéziratos billentyûsmuzsika-gyûjteménybõl is. Telemann (1681–1767) Johann Sebastian Bachhal szoros személyes kapcsolatot ápolt, így lett Bach második fiának keresztapja. A keresztfiú – egyben a leghíresebb Bach fiú –, Carl Philipp Emmanuel Bach (1714–1788) lépett Telemann örökébe halála után Hamburg öt fõtemplomának zeneigazgatójaként és a Gymnasium Johanneum kántoraként.
Buxtehude mûvei az elõadómûvész kedvenc repertoárdarabjai közé tartoznak. Ez kihallatszik a g-moll prelúdium és fúga (BuxWV 163) finom és pregnáns megszólaltatásából, a szeszélyes futamok és a szigorú imitáció váltakozásának mûvészi kezelésébõl. Az Ein’ feste Burg ist unser Gott (BuxWV 184) lutheránus gyülekezeti ének feldolgozása az elõadó markáns regisztrációjával, az ornamentika tiszta és világos megformálásával lesz egyedivé. Pachelbel (1653–1706) Hexachordum Apollinis címû ciklusa Apolló hathúrú lantját idézõ, billentyûs hangszerre írt világi variációk gyûjteménye. Az Aria quarta tételeinek füzére az orgona változatos hangszín-kombinációi révén válik plasztikussá. Pál Diana az itáliai és francia játékstílust kombináló Pièce d’Orgue (BWV 572) címû Bach-mûnek a Johann Gottfried Walthertõl fennmaradt változatát játszsza, melyet a felvételen különösen áttetszõ színezetû regisztrálással hallhatunk. Bach Weimarban írott darabjai átdolgozásának eredményeképpen született meg a Lipcsei gyûjtemény, mely tizennyolc korálelõjátékot tartalmaz (BWV 651–668). A lemezen az I. gregorián mise Gloria tételébõl német nyelvû korálénekké váló Allein Gott in der Höh’ sei Ehr (BWV 663) G-dúrban írott feldolgozása hallható.
A békásmegyeri evangélikus templom öt éve felavatott Aquincum orgonájának különlegessége s egyben újabb kapcsolódás Bachhoz, hogy hangolásánál egy régi temperatúrát, vagyis hangolási szisztémát vettek alapul, amelyet a német teoretikus és Bach-tanítvány Johann Philipp Kirnberger dolgozott ki. Õ Anna Amália hercegnõnek, Nagy Frigyes porosz király nõvérének volt a tanára, akinek C. P. E. Bach is ajánlotta Szonáták (Wq 70) címû kötetét. A kora klasszikára jellemzõ „tutti” és „szóló” karakterek váltakozása finom eleganciával szólal meg a mûvész elõadásában. Telemann Fantáziáiból hármat hallhatunk a lemezen. E könnyed hangvételû, invenciózus mûvek Bach kétszólamú invencióival rokoníthatóak, melyek Telemann korában a házimuzsikálás kedvelt repertoárjának részét alkották.
Az elõadómûvész és tanár nyilván naponta rákényszerül arra, hogy egy-egy mûfaj vagy stílus bemutatásakor a mit megtalálása mellett a legalább annyira fontos hogyan kérdésére is választ adjon. Pál Diana szerkesztõi munkáján jól érezhetõ: nem elégedett meg azzal, hogy a szívének oly kedves korszakot mûfajilag egynemûen mutassa be, sokkal inkább arra törekedett, hogy a 17–18. század német barokk orgonazenéjét hitelesen és méltón megelevenítse e kor halhatatlan szerzõi és mûveik lebilincselõ gazdagsága által.
Iványi-Papp Monika
::Nyomtatható változat::
|