Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2006
- 52
- Német orgonamuzsika
Kultúrkörök
Hozzászólás a cikkhez
Német orgonamuzsika
Pál Diana új CD-je
A 17–18. századi német orgonazene változatos területeire kalauzolja el a hallgatót Pál Diana orgonaművész karácsonyra megjelent hangfelvételével. A művész 2001 óta a békásmegyeri evangélikus templom orgonistája. Hangszerének kitűnő ismerőjeként a CD-felvételen a német birodalom billentyűszenéjének különböző stílusú műveiből válogatott. Dietrich Buxtehude és Johann Sebastian Bach liturgikus használatra szánt művei a protestáns egyházzenéből adnak ízelítőt, Johann Pachelbel, Georg Philipp Telemann és Carl Philipp Emanuel Bach szabad kompozícióiban pedig a kor német, itáliai és francia játékstílusát ismerhetjük meg. E zeneszerzőket egyetlen szálként az köti össze, hogy Johann Sebastian Bachot mindegyikükhöz érzékeny kapcsolat fűzte.
A nagy példakép, Dietrich Buxtehude (1637 k.–1707), az északnémet iskola kiemelkedő képviselője a lübecki Mária-templom orgonistájaként Bachhal akár sógorságba is kerülhetett volna. Johann Pachelbel még eisenachi szolgálata idején, 1677-ben kötött meleg barátságot a városi muzsikus Ambrosius Bachhal, Johann Sebastian apjával. Mind Buxtehude, mind Pachelbel jelentős szerepet játszik Bach tanulóéveiben, kettejük csodált művészete mintaként szolgált számára, ami nyomon követhető a könyvtárából előkerült egy kisebb és két nagyobb kéziratos billentyűsmuzsika-gyűjteményből is. Telemann (1681–1767) Johann Sebastian Bachhal szoros személyes kapcsolatot ápolt, így lett Bach második fiának keresztapja. A keresztfiú – egyben a leghíresebb Bach fiú –, Carl Philipp Emmanuel Bach (1714–1788) lépett Telemann örökébe halála után Hamburg öt főtemplomának zeneigazgatójaként és a Gymnasium Johanneum kántoraként.
Buxtehude művei az előadóművész kedvenc repertoárdarabjai közé tartoznak. Ez kihallatszik a g-moll prelúdium és fúga (BuxWV 163) finom és pregnáns megszólaltatásából, a szeszélyes futamok és a szigorú imitáció váltakozásának művészi kezeléséből. Az Ein’ feste Burg ist unser Gott (BuxWV 184) lutheránus gyülekezeti ének feldolgozása az előadó markáns regisztrációjával, az ornamentika tiszta és világos megformálásával lesz egyedivé. Pachelbel (1653–1706) Hexachordum Apollinis című ciklusa Apolló hathúrú lantját idéző, billentyűs hangszerre írt világi variációk gyűjteménye. Az Aria quarta tételeinek füzére az orgona változatos hangszín-kombinációi révén válik plasztikussá. Pál Diana az itáliai és francia játékstílust kombináló Pičce d’Orgue (BWV 572) című Bach-műnek a Johann Gottfried Walthertől fennmaradt változatát játszsza, melyet a felvételen különösen áttetsző színezetű regisztrálással hallhatunk. Bach Weimarban írott darabjai átdolgozásának eredményeképpen született meg a Lipcsei gyűjtemény, mely tizennyolc korálelőjátékot tartalmaz (BWV 651–668). A lemezen az I. gregorián mise Gloria tételéből német nyelvű korálénekké váló Allein Gott in der Höh’ sei Ehr (BWV 663) G-dúrban írott feldolgozása hallható.
A békásmegyeri evangélikus templom öt éve felavatott Aquincum orgonájának különlegessége s egyben újabb kapcsolódás Bachhoz, hogy hangolásánál egy régi temperatúrát, vagyis hangolási szisztémát vettek alapul, amelyet a német teoretikus és Bach-tanítvány Johann Philipp Kirnberger dolgozott ki. Ő Anna Amália hercegnőnek, Nagy Frigyes porosz király nővérének volt a tanára, akinek C. P. E. Bach is ajánlotta Szonáták (Wq 70) című kötetét. A kora klasszikára jellemző „tutti” és „szóló” karakterek váltakozása finom eleganciával szólal meg a művész előadásában. Telemann Fantáziáiból hármat hallhatunk a lemezen. E könnyed hangvételű, invenciózus művek Bach kétszólamú invencióival rokoníthatóak, melyek Telemann korában a házimuzsikálás kedvelt repertoárjának részét alkották.
Az előadóművész és tanár nyilván naponta rákényszerül arra, hogy egy-egy műfaj vagy stílus bemutatásakor a mit megtalálása mellett a legalább annyira fontos hogyan kérdésére is választ adjon. Pál Diana szerkesztői munkáján jól érezhető: nem elégedett meg azzal, hogy a szívének oly kedves korszakot műfajilag egyneműen mutassa be, sokkal inkább arra törekedett, hogy a 17–18. század német barokk orgonazenéjét hitelesen és méltón megelevenítse e kor halhatatlan szerzői és műveik lebilincselő gazdagsága által.
Iványi-Papp Monika
::Nyomtatható változat::
|