Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Csiszér Ferenc tizenhat éve vezeti a Magyar Televízió Vallási és Egyházi Műsorok Szerkesztőségét. A televíziós szakember az egyetemi évek után két évet a tengereken hajózott, majd 1975-ben útja az MTV-be vezetett. Az első másfél évtizedben a képzőművészeti szerkesztőség gyártásvezetője, a rendszerváltás után nevezték ki jelenlegi posztjára. Felesége is az intézményben dolgozik. Két felnőtt leánya már családot alapított; interjúalanyunk három unokával büszkélkedhet.

– A karácsony ünnep, avagy munka az Ön számára?

– Mind a kettő, de inkább ünnep. Gyermekkoromból fantasztikus karácsonyi emlékek élnek bennem. Nem is az ajándékokra gondolok, hanem a megélt élményekre, a nevezetes téli este hangulatára. Már nem élnek a szüleim, de ma is úgy érzem, ott vannak velünk, s együtt énekeljük a Mennyből az angyalt. A csengőt most én rázom meg, s az unokáim rohannak a fához. De ezekben a meghitt pillanatokban sem feledhetem, hogy kollégáim közül többen is dolgoznak ilyenkor, s hajnalban térnek haza.

– A rendszerváltás után építette fel a szerkesztőséget alkotó csapatát. Megítélése szerint milyen eredményeket hozott a munkájuk az eltelt idő alatt?

– A munkám jelentős része már korábban is szervezésből állt; ezen adottságomat az új helyemen is kamatoztathattam. Ekkor jöttem rá, hogy a bonyolultabb, a politika területét is érintő feladatok megoldásában a kompromisszumkészségemre is szükség van. Szoros kapcsolatot alakítottunk ki az egyházakkal, új műsorokat indítottunk be. Eredménynek könyvelem el, hogy az első év kétezer-hatszáz perces műsorideje mostanra tízezerre növekedett. E számok alapján – az Európai Műsorszórók Szövetségének (EBU) a kimutatása szerint – az európai közszolgálati televíziók rangsorában az ötödik helyet foglaljuk el Portugália, Spanyolország, Lengyelország és Olaszország után.

Az első évben nyolc egyházzal és felekezettel kötöttünk megállapodást. Azóta a bejegyzett egyházak száma kétszáz fölé emelkedett; a velük kapcsolatos információk a Sokszínű vallás című műsorban kapnak helyet. Huszonkét fős munkatársi gárdával dolgozom, amely az évek során igazi csapattá érett.

– A szerkesztőség megalakulásakor a Magyar Televízióban egy másfajta szemlélet uralkodott. Hogyan viszonyultak az intézmény vezetői az új műsorokhoz?

– Nem tagadom, erős félsz munkált bennem, amikor az akkori főszerkesztő, Czigány György megbízott a feladattal. A magam részéről átéreztem a felelősséget, kamaszkoromig rendszeresen ministráltam. Az ökumené szelleme sem állt messze tőlem, édesanyám katolikus, édesapám református lévén. Apám reverzálist adott, így katolikusnak neveltek, de mindkét vallás felé nyitott családban nőttem fel. A területemen nélkülözhetetlen toleranciát már gyermekkoromban megismertem, ugyanis a falunk lakóinak a fele szerb volt. Az egyszerű emberek közösen gondozták a hagyományokat, a mások ünnepeit is ugyanúgy megtartották.

Sikernek tekintem, hogy munkámat, a szerkesztőség bővülését a tizenhat év alatt az MTV élén álló mind a tizennégy elnök segítette. A vallási szimpátiát magánügynek, a műsorok bővítését közszolgálati feladatnak tekintették. Viszont a televízió hagyományaihoz méltóan elvárták, hogy minőségi műsorokat készítsünk. Magasra tették a mércét, s ennek mi igyekeztünk-igyekszünk megfelelni.

– A műsorai a határon túl is népszerűek, ezt a nézői levelekből is láthatjuk. Milyen anyaországon kívüli kötődései vannak?

– Nagyapám, Csiszér Béla Erdélyben, Marosvásárhely mellett, Mezőpagocsán született 1867-ben, és fiatalon jött el onnan. Úgy alakult az életem, hogy tavaly voltam azon a vidéken először, és az ott látottak nagy hatással voltak rám. Ha szerencsém lesz, az ottani református lelkészek segítségével még talán fel tudom kutatni családi gyökereimet.

Nemrégiben a Délvidékre, Tóthfaluba hívtak meg előadásra; a továbbképző központban tapasztaltak is arra serkentenek, hogy többet menjek a határon túlra.

– Végezetül hadd kérjek Öntől egy rövid történetet! Bizonyára fel tud idézni olyan epizódot az elmúlt évekből, amely a szerkesztőségi munkával és a karácsonnyal is kapcsolatban van…

– A karitatív feladatok hozzátartoznak az életünkhöz, műsorainkban mindig teret adunk jótékonysági felhívásoknak, beszámolunk nemes kezdeményezésekről. Néhány éve egy gyermekotthon kérte segítségemet, s karácsonyra szép kis csomagot állítottam össze mesekazettákból és egyéb praktikus holmikból. Már el is feledkeztem róla, amikor pakkot hozott a postás, benne a gyermekek által készített játékokkal, figyelmességekkel. Mint gyermekkoromban, ekkor is én kaptam a legszebb és legnagyobb ajándékot…

Csermák Zoltán

::Nyomtatható változat::