Szószóró

Hozzászólás a cikkhez

Karácsony táján különösen is sok szó esik a szeretetről – amelyet adunk, kapunk vagy éppen hiányolunk. Persze nemcsak az ünnepek idején fontos számunkra, hogy szeressünk, s szeretve legyünk, hanem egész életünkben, mégis a betlehemi csoda a forrása az igazi, tartalommal megtöltött szeretetnek. Erre azonban mindenkinek magának kell rádöbbennie. Ahogy egyik kedvenc történetem hőse is tette, aki éveken keresztül kérdezgette sóhajtozva: „Ki szeret engem?”

Mikor kisgyermekként édesanyjához akart bújni, sokszor dorgálást kapott: „Majd akkor foglak szeretni, ha jó leszel, és nem hagyod szanaszét a holmidat!” Később azért korholták, hogy miért olyan kövér, pedig nem tehetett róla, hogy ebben is édesapjára hasonlított. Szeretett volna megfelelni az elvárásoknak, hogy ne ezt hallja: „Majd akkor szeretlek, ha…”

A gyülekezetben is állandóan azt mondogatták neki, hogy mennyi szomorúságot okoz az Úrnak a bűnei miatt. Eleinte csak az úrvacsorai oltártól maradt el, később azonban a templomból is, pedig nagyon vágyott rá, hogy legalább Isten szeresse őt…

Tizennyolc évesen férjhez ment, s mivel párjának egyetemistaként sokat kellett tanulnia, minden másról ő gondoskodott. Amikor aztán férje már a doktorira készült, egyszer kiszaladt a száján: „Ne gyere velem a kollégák vacsorájára, mert olyan kellemetlen, hogy neked még diplomád sincs!” Nagyon elszomorodott. Ám úgy érezte, hogy ha elvégez egy egyetemet, akkor a férjének nem kell majd többé szégyenkeznie miatta. De mire elvégezte, a férje összeszedte a holmiját, és elköltözött, mert elege lett abból, hogy ő karriert épít ahelyett, hogy vele és a gyerekekkel foglalkozna. Pedig ő pont miatta tette, és azért tanult, hogy a párja szeresse őt.

Bánatában sehol nem találta a helyét, és nem tudta, mit tegyen. Úgy érezte, bármit tesz, az senkinek sem jó. Bármit vállal, azzal senkinek sem tud megfelelni. Hát őt soha senki nem fogja igazán szeretni? „Ki szeret engem?” – kiáltott fel.

Karácsonykor képtelen volt elmenni abba a templomba, ahová azelőtt járt, mert nem bírta volna újra azt hallgatni, mi mindennel bántotta meg Istent. Beült hát az autójába, s egyszer csak egy falucskában találta magát, ahol éppen harangoztak. Gondolta, itt úgysem ismerik, ezért nyugodtan bemehet.

A pici kis templomban egy kicsiny gyülekezetbe csöppent, ahol a lelkész arról beszélt, hogy Isten maga a szeretet, aki minden gyermekét – hibáival, vágyaival, törekvéseivel együtt – nagyon szereti. Nem úgy, ahogy néha a tanárok, a szülők vagy a szomszédok; nem úgy, hogy „szeretlek majd, ha más leszel”; hanem úgy, ahogy van.

Akkor úgy érezte: valaki átöleli, pedig senki sem mozdult körülötte. Megértette, hogy Isten őt valóban feltételek és elvárások nélkül szereti, s nem teszi hozzá: „Majd csak akkor, ha más leszel…” Ezért küldte el Jézus Krisztust ebbe a világba, s ezért lehet a karácsony a megváltó szeretet ünnepe.

Hulej Enikő

::Nyomtatható változat::