A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Az a normális, ha erre a kérdésre az a válaszunk, hogy nem. Én mégis nyitottam már úgy ajtót csengetésre, hogy én magam jöttem. Ráadásul nem is egyszer…

Református lelkész barátomnak érdekes gondolatai voltak egy dogmatikai kérdésben. Eljuttattam hát hozzá egy magnetofon-kazettát, és megkértem, hogy mondja rá a szalagra a véleményét. Leült a konyhában, az asztalra tette a magnetofonját, és elkezdte mondani a szöveget. Éppen akkor mentem a felvételért, amikor mindez történt. Csöngettem, és arra lettem figyelmes, hogy nekünk is ugyanolyan dallamcsengőnk van, mint neki. Kikapcsolta a készüléket, behívott, és a jelenlétemben fejezte be a felvételt.

Amikor hazamentem, betettem a kazettát egy fejhallgatós kis magnetofonba, és elindítottam. Mélyen figyeltem a mondanivalóra. Egyszer csak csengetést hallottam. Levettem a fülemről a fejhallgatót, és kinyitottam az ajtót. Nem állt ott senki. Visszamentem a szobába, visszatekertem egy kicsit a szalagot, majd ismét elindítottam. Újra csengetést hallottam a háttérben. Kimentem újra ajtót nyitni, de most sem állt ott senki. Már azon kezdtem mérgelődni, hogy valaki rossz tréfát űz velem, amikor belém hasított a felismerés, és a fejemhez kaptam: de hiszen én jöttem!

M. GY.

::Nyomtatható változat::