A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

Az akkor még „egyetemes egyháznak” nevezett országos egyház 1906-ban, éppen száz éve vette használatba újonnan megvett és átalakított épületét. Az evangélikus székházban négy évtizedig vidám kollégiumi élet folyt, itt működött ugyanis az egyetemes egyház által alapított főiskolás fiúkollégium, a híres Luther Otthon. Vajon hányan tudják, hogy az ’56-os forradalom mártír honvédelmi minisztere, a neves felvidéki evangélikus családból származó Maléter Pál diákkorában, a II. világháború idején fél évig itt lakott orvostanhallgatóként?

Az 1909-től 1949-ig itt működő Luther Otthonra már csak az idősebb generáció tagjai emlékeznek. Az ősz hajú, életvidám Adamis Géza mérnök, a Luther Otthon volt szeniora máig összetartja, szervezi a volt kollégistákat. Sokat tudtunk meg továbbá a székházban talán leghosszabb ideig, ötvenhárom évig (!) dolgozó Giczi Magdi nénitől. Az otthon történetére vonatkozó kutatást Zomboryné Bazsó Rozália, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium tanára, a pesti evangélikus iskolák történetének kutatója végezte.

Az I. emeleti tanácsterem festményeinek egyikén látható báró Prónay Dezső egyetemes egyházi és iskolai felügyelő 1902-ben vásárolta meg az egyetemes közgyűlés jóváhagyásával az Üllői út és Szentkirályi utca sarkán fekvő épületet. Az egyetemes közgyűlés által létrehozott házépítő bizottság pályázatán nyertes Francsek Imre neves műépítész tervei alapján 1906. november 1-jére készült el a Szentkirályi utcai és az udvari részen az új, korszerű épület, illetve ekkorra fejeződtek be az Üllői úti épület szükséges átalakításai.

Az újonnan épült épület udvari szárnyát az egyetemes egyház szükségleteinek megfelelően alakították ki. A földszinten helyezték el az akkor már száz éve a Deák téren működő egyetemes (országos) levéltárat. Az emeleti részen irodákat rendeztek be, a felső szinten pedig gyűlésteremnek is használt imaterem épült. Ez utóbbit – mely jelenleg a józsefvárosi gyülekezet templomaként szolgál – a pesti magyar evangélikus egyházközség költségén rendezték be. (Az egyetemes székház épületéről Csomortány Levente művészettörténész írt tanulmányt; az írás a közeljövőben jelenik meg a Credo című evangélikus folyóiratban.)

Az új székház részben az egyetemes egyház ingatlanvagyonaként szolgált; a ház gondnoka évente tett jelentéseket az egyetemes közgyűlésnek. A lakások nagy részét és az utcai bolthelyiségeket bérbe adták, a sarkon vendéglő üzemelt.

Az Üllői úti emeleti részen kezdetben a katolikus Szent Imre Kollégium működött. Az egyetemes közgyűlés 1908-ban határozta el, hogy az új székházban létrehozza „a magyarhoni ág. h. ev. keresztyén egyetemes egyház Luther Otthonát” – ahogyan a közgyűlési jegyzőkönyvben olvasható – a fővárosi főiskolákban tanuló evangélikus ifjak számára.

Az otthon ténylegesen 1909. október 1-jén nyílt meg az Üllői út 24. szám alatti épület I. és II. emeletén és néhány földszinti helyiségben. Az internátust az egyetemes közgyűlés által felállított Luther Otthon-bizottság szervezte meg, a berendezés költségeit az egyetemes egyház, az egyházkerületek és a gyülekezetek támogatásából fedezték. Átvették a korábban itt működő Szent Imre Kollégium berendezését is, 1911-ben pedig saját kezelésű konyha létesült. A Szentkirályi utcai épület sarkán, az I. és II. emelet között nagybetűs felirat hirdette: „Luther Otthon”.

Az intézmény alapításának célja az volt, hogy csekély díjazás ellenében a fővárosba kerülő és itt egyetemi és főiskolai tanulmányokat folytató evangélikus ifjúságnak otthona legyen, ahol nemcsak lakást és napi háromszori étkezést kapnak, hanem szeretetteljes lelki vezetésre, baráti közösségre is lelnek. Az otthonba jó erkölcsű, szorgalmas vidéki ifjakat (fiúkat) vettek fel. Előnyben részesítették a lelkészek, tanárok, tanítók és az egyházat szolgáló evangélikus családok gyermekeit.

Az I. világháború alatt a lakók egy része bevonult katonának, 1914–15-ben az otthonnak csak 24 lakója volt. Az épület egy részében hadikórház létesült, de járvány miatt ezt hamarosan megszüntették. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején az épület – teljes berendezéssel – úgy menekült meg, hogy a benne lakó ifjak a Luther Otthont a maguk részére kisajátították.

Az 1930-as években ösztöndíj-alapítványok is segítették a rászorulókat. 1921-ben a felvett 56 ifjú közül 21 jött lelkész-, 11 pedig tanárcsaládból; a felvettek közül 24 volt medikus, 17 műszaki pályán tanult. 1926-ban 48 hallgatóból 21 volt jogász, 16 bölcsész és 8 orvostanhallgató. Az 1930-as években már nőtt a bölcsészek aránya és a jogásznak tanulók száma.

Az egyetemes közgyűlés fennhatósága alatt álló Luther Otthont felügyelőbizottság irányította. A napi ügyeket egy jeles tagokból álló „kisbizottság” intézte (tagja volt például Sándy Gyula műépítész, egyetemi tanár és Rátz László fasori igazgató). Az intézetet úgy kellett működtetni, hogy saját bevételeiből fenn tudja tartani magát. Az otthon igazgatójának tisztségét elsőként – 1909-től 1911-ig – Góbi Imre volt fasori gimnáziumigazgató, az egyetemes levéltár akkori vezetője töltötte be. Az igazgató az épületben ötszobás lakást kapott fűtéssel, világítással. Az intézet következő két igazgatója Kermenszky György egykori katonatiszt (1911–1927 között) és Vidovszky Kálmán vallástanár (1927–1932 között) volt.

A Luther Otthon története ezt követően összekapcsolódik az egyetemes (országos) egyházi iroda működésével. Az I. világháború előtt az egyetemes egyház működését az egyetemes tisztségviselők (felügyelő, ügyész) és a különféle bizottságok munkája jelentette. Az élet azonban megmutatta, hogy egyre inkább szükség van az egyház sokirányú igazgatási és anyagi tevékenységének összehangolására, szervezésére. Egyetemes felügyelővé választása után ebből a célból létesítette báró Radvánszky Albert 1923-ban az egyetemes felügyelői irodát. Az irodát két évtizeden át Kuthy Dezső lelkész vezette mint az egyetemes egyház főtitkára. A mai országos iroda közvetlen „előzményének” az egyetemes felügyelői iroda tekinthető.

Az egyetemes egyház fokozatos erősödésével párhuzamosan vált egyre inkább Budapest az egyházi élet központjává. 1932 és 1943 között Kuthy Dezső egyetemes főtitkár töltötte be a Luther Otthon igazgatói posztját is. Az egyetemes irodán vezették az otthon lakóiról szóló dossziékat, a szülőkkel folytatott levelezést. Hetenként egyszer Radvánszky báró, egyetemes felügyelő is bejárt az irodába. Kuthy Dezső dunáninneni püspökké választása után az otthon új igazgatója Vargha Sándor egyetemes főtitkár lett (1943–1948).

A Luther Otthonnak önálló életre, demokratikus viszonyokra nevelő diákönkormányzata volt, melynek élén az ifjúság által évente megválasztott szenior állt. Az igazgató mellett a mindennapos ügyeket prefektusok végezték. Hosszú évekig Laki Tibor fasori tanár látta el e teendőket, majd az utolsó esztendőkben Kiss János lelkész követte őt. Az intézmény életét 1941-től diakonisszák segítették, akik háztartási munkát végeztek.

A Luther Otthon nem volt nagy intézet, mindössze 27 szobával működött, közöttük 11 egyágyas, a többi 2–4 ágyas volt, összesen mintegy ötven diák részére. A lakók közösen használták a társalgót, ezenkívül 1200 kötetes könyvtárral ellátott olvasószoba, zongorával és harmóniummal felszerelt zeneszoba, illetve ebédlő állt rendelkezésükre.

Kuthy Dezső minden évben a reformáció napján az akkor az udvar közepén elhelyezett Luther-szobornál bensőséges ünnepet szervezett. Rendszeresek voltak a vallási tárgyú, zenei, művészeti témájú előadások, amelyeken egyetemi tanárokat, neves egyházi tisztségviselőket és másokat lehetett meghallgatni. Meghívták például Gombocz Zoltán nyelvészt, az Eötvös-kollégium igazgatóját; Raffay Sándor püspököt, Bajcsy-Zsilinszky Endre országgyűlési képviselőt, Wolf (Ordass) Lajos lelkészt, későbbi püspököt. Az irodalmi esteken az akkori irodalom nagyjait hallgathatták a diákok, például Sinka Istvánt, Cs. Szabó Lászlót, Kodolányi Jánost.

Az 1924–25-ös tanévtől bevezették a napi rendszerességgel megtartott áhítatokat. Vasárnaponként az imateremben megtartott istentiszteleten az otthon lakói „testületileg” vettek részt az egyetemi ifjúság számára rendszeresített alkalmakon, ahol többek között Gáncs Aladár, Scholz László, Hafenscher Károly, Kendeh György, Kemény Lajos, Zászkaliczky Pál, Gaudy László, Dezséry László, Grünwalszky Károly és Benczúr László is prédikált.

Kuthy Dezső igazgatósága idején egyre gyakoribbá váltak a tánccal egybekötött teadélutánok, amelyek „sok leányos evangélikus úri családot vonzottak az intézet falai közé, amelyek viszont maguk is szívesen látták vendégül a Luther Otthon ifjúságát” (idézet az igazgatói jelentésekből). A Deák téri Evangélikus Leánygimnázium tanulói is találkoztak a Luther Otthon lakóival táncos alkalmakon.

A Luther Otthon helyiségeit az egyetemes egyház is használta. Az I. emeleti ülésteremben üléseztek az egyetemes bizottságok. 1923-tól vendégszobák is létesültek püspökök, egyházi tisztségviselők és a szülők számára.

A két világháború közötti időben egyre többen kérték felvételüket az intézménybe, ezért felmerült a bővítés igénye. Az igazgató kérésére Sándy Gyula műegyetemi tanár 1929-ben terveket készített az Üllői úti épület III. emeletének beépítésére, amely azonban pénzügyi nehézségek miatt elmaradt. Az Üllői úti épületben 1926-ban felújításra, majd 1934-ben jelentősebb átépítésre került sor. A szobákat parkettázták, a folyosókat márványlappal burkolták, tetőfelújítás, festés zajlott, és kicserélték a bútorzatot. 1938-ban került sor az Evangélikus Egyházegyetem megfelelő tanácskozó helyiségeinek kialakítására; ezeknek nagy hasznát vette a Luther Otthon is. 1939 első félévében lakott a Luther Otthonban Maléter Pál, az ’56-os forradalom evangélikus vallású, mártír sorsú honvédelmi minisztere.

A II. világháború éveiben gondot okozott a hallgatók számának ingadozása. Giczi Magdi néni még emlékszik rá, mikor a németek 1944 márciusában megszállták az országot: tankjaikkal félelmetesen végigdübörögtek az Üllői úton, de az épületbe nem jöttek be. A front közeledtével óvóhely létesült. A bombázások alatt a tetőszerkezetben jelentősebb károk keletkeztek. A légitámadások egyre gyakoribbá válásával az ifjúság a napok legnagyobb részét az óvóhelyen töltötte, ahol kápolnát is berendeztek. Az élelmiszerellátás a Svéd Vöröskereszt, a svéd, a dán, a norvég és a svájci evangélikus egyház segélyegyletének támogatásával oldódott meg. A front megérkezte előtt megfelelő mennyiségű élelmiszert raktároztak el, így a pincében működő konyha segítségével hetven személyt három hónapon keresztül el tudtak látni.

Az ifjúság nagy részét katonai behívóval nyugatra rendelték vagy karhatalmi alakulatba osztották. A Luther Otthon 1944. december 10-ig „üzemelt”, ezután az orvos- és mérnökhallgatókat Németországba telepítették ki; 1945 tavaszán és nyarán tértek vissza.

1. újév napján súlyos bombatámadás érte a székház épületét. A legsúlyosabban a Szentkirályi utcai épület sérült meg a légnyomástól. Az épület összesen harminckét találatot kapott, de a régi falak kibírták a megpróbáltatást. Az ostrom alatt az ifjúságon kívül menekültek is tartózkodtak itt, akik ezekben a napokban őrséget szerveztek.

Az intézet volt lakói közül a háború alatt két hallgató eltűnt, tizenheten hadifogságba estek. Az ostrom alatt az épület a Svéd Vöröskereszt és követség oltalmát élvezte, az épületen svéd zászló lengett, az itt tartózkodók svéd védlevelet is kaptak, de ez sajnos nem sokat ért.

Az utcai harcok idején az otthon Üllői út 24. alatti épületében oroszok voltak, a szemközti házban, az Üllői út 21.-ben pedig németek, így lőtték egymást. A sebesülteket a civilekkel szállíttatták el. A többhetes ostrom és a háromnapos közelharc alatt az épület nagy károkat szenvedett.

Az újjáépítést Vargha Sándor, az egyetemes egyház főtitkára, egyben a ház gondnoka irányította, majd 1946. augusztus 1-jétől dr. Kiss Lajos ügyvéd lett a gondnok. 1945 tavaszán megtörtént az épület tetőzetének helyreállítása, a belövések okozta károk kijavítása. A munkához az Egyházak Világtanácsa és az egyetemes egyház nyújtott anyagi segítséget. 1945 áprilisában néhány szobát is sikerült helyrehozni, ezért tizenkét hallgató már itt lakhatott. Az otthon hivatalos újraindítására ugyan nem kerülhetett sor, de Vargha Sándor igazgató megengedte, hogy a diákok önkormányzatot szervezzenek. Adamis Géza, aki ekkor volt a szenior, elmondta, hogy milyen szemfülességgel kellett megoldani az alapvető ellátást annak érdekében, hogy működhessen az otthon.

Az 1945–46-os tanévben ismét teljes létszámmal nyílt meg az internátus, de súlyos gondot jelentett a tüzelő- és élelmiszerhiány s az egyre növekvő infláció. Az otthon lakóitól nemcsak pénzt, hanem 1947-ben például természetbeni hozzájárulást is kértek. A háború okozta károk teljes felszámolása 1949-re történt meg.

1948, „a fordulat éve” a kommunista hatalomátvétellel együtt az egyházi iskolák államosítását, egyházi intézmények és egyesületek felszámolását is magával hozta. Az evangélikus egyház vezetőit, Vargha Sándor egyetemes főtitkárt, az otthon igazgatóját – Ordass Lajos püspökkel és Radvánszky Albert egyetemes felügyelővel együtt – 1948 augusztusában letartóztatták. Az egyetemes egyház 1949. április 7-i közgyűlése határozta el, hogy az év végével a Luther Otthon mint egyetemi és főiskolai internátus megszűnik. 1949 áprilisától az egyetemes egyház igénybe vette a II. emeleti helyiségeket, hogy a Luther Szövetség és az Evangélikus Élet című egyházi lap számára irodahelyiségeket alakítsanak ki.

A Luther Otthon 1949. június 30-án negyvenévi működés után megszűnt. Az intézmény utódja a még néhány évig fennálló Luther Márton Intézet volt, ahol Benczúr László vezetésével laikusok képzése, például kántorképzés folyt.

Az otthon volt lakói – akik között a Luther Szövetség vezetőségének tagjai és más evangélikus intézmények tisztségviselői is voltak – már az 1930-as évektől évi egy-két alkalommal találkoztak az intézetben. A Luther Otthon volt hallgatóinak baráti köre Adamis Géza, Gryllus Vilmos és Szekeres Gábor szervezésében 1960 óta szervez találkozókat, a rendszerváltás óta többnyire a Deák téri gyülekezeti teremben, illetve az új Luther Márton Szakkollégium Vizafogó utcai épületében vagy az Üllői út 24. alatti helyiségek egyikében.

A Luther Otthonról szóló megemlékezés végén álljanak itt Sándy Gyulának az intézet bizottságának elnökeként az 1949-es megszüntetéskor elmondott szavai: „Az intézet nagy és szép hivatást töltött be egyházunk életében, amidőn hosszú éveken át nevelte azokat az ifjakat, akikből az egyház vezetőinek egy része kikerült.”

Czenthe Miklós – Zomboryné Bazsó Rozália

::Nyomtatható változat::