A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Ján Kubiš szlovák külügyminiszter, Miloš Klátik egyetemes püspök, Ján Figel, az Európai Unió szlovák kulturális biztosa és Fabiny Tamás püspök

A Keresztények találkozója 2008 elnevezésû pozsonyi rendezvénysorozaton – amelyen hat nemzet protestáns egyházai vettek részt – társrendezõként a Magyarországi Evangélikus Egyház is képviseltette magát. A rendezvény fõ célkitûzéseinek egyike a kelet-közép-európai nemzetek és egyházak közötti többoldalú kapcsolatok ápolása, fejlesztése és elõmozdítása. Magyar szempontból különös jelentõséggel bír, hogy idén a Szlovákiai Evangélikus Egyház szervezésében kerülhetett sor a protestánsok nemzetközi találkozójára. Egyházunk vezetõi közül dr. Fabiny Tamást, az Északi Egyházkerület püspökét kérdeztük a pozsonyi „Kirchentagon” szerzett benyomásairól, valamint a szlovák–magyar egyházi viszony fejlõdésérõl.

– Püspök úr, hogyan értékeli a pozsonyi találkozó rendezvényeit és programkínálatát?

találkozó rendezvényeit és programkínálatát? – Szlovák testvéreink rendkívül gazdag és színes programot igyekeztek összeállítani. Nem is rejtették véka alá azt a célkitûzésüket, hogy az elsõ szlovákiai „Kirchentagot” akarták összehozni, ezt azonban egyik napról a másikra nagyon nehéz megvalósítani, hiszen nekik nincs meg az az apparátusuk, és nincs annyi tapasztalatuk, mint a németországi protestáns egyházaknak. Úgy gondolom, a rendezvény méretéhez képest kissé túlszervezték magukat, vagyis túl sok volt a párhuzamos program, amelyekre így csak igen kevés ember tudott ellátogatni.

Némi szomorúsággal konstatáltam, hogy a széles bázison, több egyház részvételével elképzelt szervezés nem valósult meg. A társszervezõként feltüntetett Szlovákiai Református Keresztyén Egyház részvétele csupán szimbolikus volt, a szervezésben végül is nem kaptak szerepet, és sajnos a rendezvényt eredetileg támogató Magyarországi Református Egyház részérõl sem volt jelen egyik egyházvezetõ sem.

– Véleménye szerint milyen okból törekedett a Szlovákiai Evangélikus Egyház egy széles merítésû „Kirchentag” megrendezésére?

– Az egyház vezetõségében csupa újonnan megválasztott püspök van. Ez az új vezetés érthetõ módon erõteljesen törekszik arra, hogy minél nagyobb legyen az elfogadottsága és a legitimációja a szlovák társadalomban és a szlovák államvezetés szemében.

– Az egyházvezetõk protokolláris fogadásokon, tárgyalásokon, vezetõi fórumokon is részt vettek. Szóba kerültek-e érdemi kérdések az egyházak viszonyát illetõen?

– Be kell vallanom, az én ízlésemnek túl sok volt a találkozón a kötelezõ protokolláris esemény. Egy ilyen nemzetközi összejövetelen nem erre kellene fektetni a hangsúlyt, ugyanakkor megértem a szlovák egyházvezetés arra irányuló törekvéseit, hogy az állammal fennálló kapcsolatait minél szilárdabb alapokra kívánja építeni.

A legfontosabb eseménynek a püspöki fórumot tartom, ahol komoly kijelentések is elhangzottak állami és egyházi vezetõk részérõl. Érdekes módon elõzetes felkérést nem kaptam a hozzászólásra, az esemény elõtt pár perccel közölték velem, hogy szót fogok kapni. Arra próbáltam irányítani a figyelmet, hogy ha a multikulturalizmust helyezzük a középpontba, akkor a magyar, német, szlovák és zsidó kultúrával egyaránt büszkélkedõ Pozsonynál nem is lehetnénk jobb helyen. Hangsúlyoztam, hogy a reformáció szemléletében alapvetõ fontosságú az anyanyelven megszólaló istentisztelet és liturgia, ezért szorgalmazzuk azt, hogy a szlovákiai magyaroknak legyen lehetõségük az istentiszteleteket magyar nyelven hallgatni.

És ezen a ponton az önkritika hangját is megszólaltattam. Ezzel összefüggésben ugyanis súlyos mulasztásaink vannak, és ezeket leginkább az egyházban kell megvallanunk, mivel elsõdlegesen az egyháznak kell példát mutatnia: a múlt bûneit be kell látnunk, és meg kell tudnunk követni másokat. Magyarországon sajnos voltak etnikumokat elmagyarosító törekvések, amelyek nehezen helyrehozható károkat okoztak a két nemzet viszonyában. Felvállaltam a nemzetközi egyházvezetõi körben, hogy ezekért a bûnökért bocsánatot kérek, ugyanakkor a kontextusból kihallható volt, hogy ugyanígy sérelmezem, ha Szlovákiában erõszakos elszlovákosítás folyik: ezek a tendenciák sajnos fájdalmas, nagyon lassan gyógyítható sebeket is ejtettek a két nemzet tagjain az ilyen jellegû nacionalista viszálykodások következményeképpen.

– Az elmúlt idõszak tárgyalásainak fényében beszélhetünk-e elõrelépésrõl és fejlõdésrõl a szlovák–magyar egyházi viszonyban?

– Nagy örömömre szolgál, hogy egészen konkrét lépésekrõl is beszámolhatok. Az egyik legnagyobb és nagy történelmi hagyományokkal rendelkezõ magyar evangélikus gyülekezet a rozsnyói, ahol nagyon régóta nem szolgál magyar nyelvû lelkész. A jelenlegi lelkész házaspár nõi tagja az internetrõl letöltött és általa nem értett magyar nyelvû prédikációt olvassa fel az istentiszteleteken. Mostanra azonban úgy tûnik, sikerült elérni, hogy egy egyházközi megállapodás keretében meghirdethetjük ezt a lelkészi állást, és magyar ajkú lelkészt küldhetünk Rozsnyóra, aki a kassai gyülekezetbe is átjárna szolgálatot végezni.

A másik pozitív példa a somorjai gyülekezetbõl való, ahol szintén szép számmal vannak magyarul beszélõ testvérek, és ebben a rendezvénysorozatban is részt vállaltak. Bándy György távozása után a gyülekezet fiatal lelkésznõje, Jana Kaòuchová vállalta, hogy szlovák létére megtanul magyarul, hogy a mi nyelvünkön hirdethesse az igét a magyar híveknek. Egyházunk részérõl mi felajánlottuk, hogy vállaljuk a lelkésznõ magyarországi továbbképzését, például egy nyári egyetem vagy egy nyelvtanfolyam keretében.

A szlovák–magyar egyházi viszony utóbbi idõben tapasztalható fejlõdése kapcsán külön szeretném kiemelni a Magyar Evangélikus Konferencia – Maek – szerepét. A Maek megalakulása idején ugyanis erõteljes elutasítás volt érezhetõ a szlovák evangélikus egyház részérõl, amelynek lelkészei úgy érezhették, hogy a külföldi magyar evangélikusok összefogása ellenük irányul. Nagyon remélem, hogy az azóta eltelt két év és az ezen a találkozón való közös részvétel is bizonyította, hogy ez a félelem teljesen alaptalan.

– Melyek azok a területek, amelyeken a kétoldalú egyházi kapcsolatok továbbfejleszthetõk?

– A magyar ajkú gyülekezetek konkrét gondjainak orvoslásán túl az egyházdiplomáciai tárgyalások során már felvetõdött annak a lehetõsége, hogy a Magyarországon mûködõ szlovák lelkigondozói szolgálat mintájára el lehetne indítani a szlovákiai egyházban a magyar lelkigondozói szolgálatot meghatározott pénzügyi kerettel, bizonyos önálló mozgástérrel és egy nevesített felelõssel, ahogyan nálunk is egy szlovák nyelvet jól beszélõ lelkész tölti be ezt a kapcsolattartó tisztséget.

A kétoldalú tárgyalásokon például azt is szorgalmaztam, hogy amiként az Evangélikus Életben évente négyszer szlovák nyelvû oldal jelenik meg, úgy a szlovák evangélikus hetilapban is készülhetne magyar nyelvû oldal – és ezeknek a megszerkesztésében a két egyház lelkészei együttmûködhetnének.

– Püspök úr, miként látja a jövõt, hogyan alakul a két egyház viszonya?

– Optimista vagyok. A szlovák evangélikus egyházvezetésben – amint beszélgetésünk elején említettem – nemrég generációváltás zajlott le, fiatal vezetõk kerültek az egyház élére. Épp a közelmúltban állapodtunk meg arról, hogy még idén õsszel összehozunk egy szlovák–magyar püspöki csúcstalálkozót. Összeülne mind a hat püspök – a három szlovák és a három magyar –, és az egyházaink közötti kapcsolatok és egészen konkrét területek lehetséges fejlesztéseirõl tárgyalnánk.

Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a két egyház viszonyában az áttörés már megtörtént, a bizalom helyreállt, és megerõsödõben van. A múlt sérelmei felé való hátratekintés helyett most már a konkrét feladatokra kell koncentrálnunk, és meg kell vizsgálnunk, hogyan tudunk együttmûködni a diakónia, az ifjúsági munka, a médiamunka, esetleg a könyvkiadás területén. Szeretném, ha a jövõben az általam „egyházi kishatárforgalomnak” nevezett jelenség minél hatékonyabban zajlana: ahogy tõlünk is átjárnak magyar lelkészek alkalmakat tartani szlovák gyülekezetekbe, ez visszafelé is mûködhetne, és nem is csak istentiszteleti szolgálatokra terjedhetne ki, hanem akár evangélizációs rendezvényekre, passiókörutakra is.

P. G.

::Nyomtatható változat::