Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 27
- Átölelt Isten nagy kegyelme
ÉnekKincsTár
Hozzászólás a cikkhez
Átölelt Isten nagy kegyelme
A Szentháromság ünnepe utáni
hetedik vasárnapon egy olyan
ének száma kerül a templomi táblára,
amelynek dallama egyik legkedvesebb
és legközkedveltebb
énekünké. Az Átölelt Isten nagy kegyelme
(EÉ 327) a Ki dolgát mind az
Úrra hagyja (EÉ 331) dallamát kölcsönzi.
Georg Neumark (1621–1681)
dallama – gyönyörű ívével – alkalmas
minden olyan énekszöveg
hordozására, amely Isten nagy ívű
szeretetét mutatja be. Így ez az Istent
dicsérő szöveg is szárnyakat
kap a kedves, soha meg nem unt
dallam jóvoltából.
A kezdősor már sokat elárul a teljes
ének tartalmából: Isten életünket átfogó,
átölelő jóságáról, kegyelméről, irgalmáról
énekelhetünk. Már ez is nagy
lehetőség; nem fantáziálunk, nem reménykedünk,
nem feltételes módban
szólunk, hanem hálaadó énekkel zenghetünk
arról, ami már megtörtént, arról,
aki jót tett velünk.
Az evangélium a négyezer ember megvendégelését
írja le (Mk 8,1–9). Énekünk
erre a megvendégelő szeretetre, megelégítő
jóságra, gondoskodó kegyelemre, azaz
Isten nagy tetteire reagál. Az epistola
(Róm 6,19–23) az erőtlenségről, a bűn
szolgáiról, a bűntől való megszabadulásról
és a nagy változásról szól: Isten szolgáivá
lettünk. A levélbeli olvasmány zárószavai
a jól ismert aranymondások közé
tartoznak: „Mert a bűn zsoldja a halál, az
Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus
Jézusban, a mi Urunkban.” (23. vers)
Az ének szövege Philipp Friedrich Hiller
(1699–1769) német szerző műve. Papgyerekként
született, kétéves korában
árvaságra jutott. Sokat köszönhetett nevelőapjának.
Tanulmányai, majd segédlelkészi
évei után publikálta első költői
művét, amelyben Johannes Arndt írását, A
paradicsom kertecskéjének imádságait formálja
át énekekké. Énekeskönyvünk
még egy éneket közöl tőle – Legdrágább
ajándékodért könyörgök, Istenem (EÉ 241) –,
amely a pünkösdi fejezetben található.
E heti graduálénekünk első versszaka
a keresztény ember öröméről és hálaadásáról
beszél. Átölelt Isten nagy kegyelme:
Isten csodálatos cselekedetei és nagy tettei
az embert köszönetre késztetik és istendicséretre
buzdítják. Fokozza ezt az
érzést az, ha a hívő meglátja: Isten jósága
méltatlanul, érdemtelenül öleli át. A
világ szabályai vagy az emberi rend szerint
haragot és átkot érdemlünk, hiszen
elszakadtunk a Teremtőtől, az élet és a
boldogság forrásától. Isten azonban „felrúgta”
a szabályt, mert szeretete nagyobb
az igazságérzeténél. Felfoghatatlan
ez a számunkra, mégis igaz. Isten –
csupa kegyelemből és irgalomból – egyszülött
Fiát áldozta fel értünk. Helyettünk
Jézus véres szenvedése és halála
egyenlítette ki a számlát.
Mindez nemcsak hálára indít, hanem
bizonyságtevő életre is, amelynek alapja
Isten jósága. „Kegyelmed el nem hallgathatom,
/ Épüljön rá az életem.” Az
énekköltő azzal folytatja, hogy még a
mozdulataink is hirdethetik az Úr nagy
voltát. Nem a gonosz, nem a sors, nem
a halál kényszerít térdre, ahogy az élet
kemény törvénye dirigálná. „Boldogság
térdre hullani, / Irgalmasságod áldani!”
A kegyelem azonban nem pillanatnyi
élmény, egy nagy eseménnyel együtt járó
érzés. Végigkíséri az egész emberi életet az
utolsó pillanatig. Sőt Isten irgalma segít át
minket azon a ponton, ahol az ember
megtorpan. Ha már nem a saját lábunkon
járunk, hanem visznek, még akkor is érvényes,
aktív és jövőt hozó Isten kegyelme.
Megvéd a vádló végső ítéletétől, megnyitja
előttünk az egyébként jogosan zárt kaput,
befogad oda, ahol valójában nem lenne
helyünk. Szegényen, üres kézzel érkezünk
el életünk végére, semmit sem vihetünk
magunkkal, s mindenkit elveszítünk
magunk mellől. Amikor azt hisszük, már
csak a sír, az anyaföld fogad be, akkor válik
Jézus Krisztus megváltása valósággá:
befogad ott az irgalom.
Mindezt Philipp Friedrich Hiller nem
rózsaszín álomként, nem csupán nehéz
helyzetben a szív mélyéről feltörő vágyként
írja, hanem a tapasztalat, a személyes
élmény, az átélt valóság alapján.
Ezért olyan fontos sokunknak ez a drága
ének. Segít, hogy Isten jó voltát áldva
zenghessük.
Hafenscher Károly (ifj.)
::Nyomtatható változat::
|