Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 27
- Zeneposta
Kultúrkörök
Hozzászólás a cikkhez
Zeneposta
Külvárosi, panelház aljában üzemelő „kis postánkba”
tértem be a minap. Modernnek aligha
nevezhető, de az is igaz, hogy nála ósdibbak is
üzemelnek még. Nem szép, nem csúnya.
Olyan érdekes.
Fülledt meleg délután volt. Abba a kis hátsó
helyiségbe szólt a „behívóm”, ahol az ajánlott
küldeményeket szokták kiadni. Barátságtalan,
egyszemélyes munkahely, melyet vasajtó
választ el a sötét, várakozásra kijelölt folyosótól.
Nem mindig van tömeg, de az is ritka,
hogy ne kelljen várakozni. Szerencsés időpontban
érkeztem, nem voltak sokan előttem.
Beléptem, ami azt is jelentette egyben, hogy
a sor végén találtam magam. A súlyos vasajtó
és a rengeteg beton ontotta magából a meleget.
Mégis mindenki csendben, nyugodtan várakozott.
Valami furcsa volt.
Már az is különösnek tetszett, hogy nem
kellett a beszédbe elegyedő emberek szokásos –
többnyire jogos – panaszáradatát hallgatnom,
mint ahogy az is szokatlan volt, hogy nem töltötte
ki a teret a társalgás szüneteiben eluralkodó
nyomasztó, unalmas, fülledt csend, amelyet
csak az ügykezelő és az ügyfél sablonos beszélgetése
no meg a bélyegző hangos puffanása oldott
fel valamelyest időnként.
De itt nem ez törte meg a monoton dünnyögést.
Halk zene szólt: Wolfgang Amadeus
Mozart egyik fuvoladarabjának a trillái cikáztak
halkan, de jól hallhatóan a barátságtalan
szocreál helyiségben. Az emberek pedig szépen,
türelmesen álltak, sőt olyan is akadt, aki szemlátomást
elmélyülten hallgatta az íróasztalon
álló hangszóróból felcsendülő muzsikát. Mellette
pedig gyors, határozott mozdulatokkal
dolgozott a kisasszony, akitől – de ezt már nem
merem biztosan állítani – időnként egy-egy kis
mosolyra is futotta. Úgy tűnt, mintha kevesebb
ránc lett volna akkor ott az arcokon.
Hogy is mondta Luther? „A zene Isten ajándéka,
nem emberi dolog. Ugyanis elűzi az ördögöt,
és megvidámítja az embert.”
Gyarmati Gábor
::Nyomtatható változat::
|