Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Mert Isten megítél minden tettet, minden titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az. Préd 12,14 (1Kor 4,5; Jn 6,1–15; ApCsel 2,41–47; Zsolt 139) A Prédikátor könyvének zárómondata ez. Mintegy igazolja, megerősíti a könyv bevezető sóhajtását: „Igen nagy hiábavalóság – mondja a Prédikátor –, igen nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!” (Préd 1,2) Hiszen akár jó, akár rossz, akár nyíltan, akár rejtve ment végbe egy cselekedet: Isten megítéli. Ne legyen kétségünk: ez elítélést jelent. A Prédikátor nem kevesebbet állít, mint hogy az ember az Isten szerinti jó cselekvésére képtelen. De akkor mit tehetünk? Essünk kétségbe? A Prédikátor bár a realitás talaján áll, mégsem pesszimista! „De én mégis tudom, hogy az istenfélőknek lesz jó dolguk, mert őt félik” – vallja (8,12). „Mindezt hallva a végső tanulság ez: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége!” – mondja (12,13). A Prédikátor ezzel a hit által való megigazulást prédikálja: bár cselekedeteink – jók és rosszak egyaránt – ítéletet vonnak a fejünkre, Isten megkegyelmez az őt félőknek, mert nem cselekedeteiket, hanem hitüket veszi figyelembe.

Micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Zsolt 8,5 (1Jn 3,1a; 2Krón 30,13–22; 2Móz 33,1–23) Luther a zsoltáros szavait Krisztus-próféciaként értelmezi. Ő az az „emberfia”, aki Istennel való egységét félretéve, halandó testben jött el, de akire Istennek mindvégig gondja van. Bár kis időre elhagyja őt, kiszolgáltatja földi ellenségeinek, a halálnak és a sátánnak, mégis gondja van sorsára. De ez csak akkor derül ki, amikor húsvétkor előhozza a sírból, majd jobbjára emelve megdicsőíti: úrrá teszi minden teremtményén, és ellenségeit lába alá veti. (Zsolt 8,6.7)

Te pedig ujjongani fogsz az Úrban, dicsekedni fogsz Izráel Szentjével! Ézs 41,16b (Róm 5,11; Mt 22,1–14; 2Móz 34,1–16;) Ez a prófécia az ószövetségi korban nem teljesedett be, mert nem a test szerinti, hanem a lelki Izráelnek szól, és az utolsó időkre utal, amikor az egész föld az Istennel szemben álló gonosz hatalom uralmát fogja nyögni. Isten akkor végső ítéletet tart ellenségei fölött, övéinek pedig, akik mindvégig hűek maradtak hozzá, diadalt ad. Őket kiragadja az ítélet tüzéből és örökre megdicsőíti. Rajtuk teljesíti be a próféta szavát: „Te pedig ujjongani fogsz az Úrban, dicsekedni fogsz Izráel Szentjével!”

Jertek, és lássátok Isten tetteit! Félelmesek dolgai az emberek között. Zsolt 66,5 (Mk 5,34; Zak 8,9–17; 2Móz 34,17–28) A zsoltáros Istennek a természetben véghezvitt csodáit magasztalja, amelyeket Egyiptomban, a Vörös-tengernél és a pusztában népe megmentésére vitt véghez. A nem hívők Isten csodáit természeti erőknek és törvényeknek tulajdonítják, és mindegyikre ésszerű magyarázatot próbálnak adni. A hit mégis meglátja bennük Isten cselekvését.

Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Ézs 42,1a (Róm 9,4–5; 1Kor 10,16–17; 2Móz 34,29–35) Sok írásmagyarázó kutatja az ismeretlen ószövetségi személyt, akiről ez a prófécia szól. Számunkra a mennyei Atya Fiáról szóló bizonyságtétele visszhangzik benne: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!” (Mt 17,5)

Pereld peremet, és válts meg, ígéreted szerint tartsd meg életemet! Zsolt 119,154 (2Pt 1,19; Lk 22,14–20; 2Móz 40,1–17) A zsoltáros imádkozik így üldöztetése idején. Hitünk számára mégis Jézus utolsó szavai visszhangoznak benne: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” (Lk 23,46) Jézus pere a nagypénteki kereszthalállal csak látszólag ért véget. Isten húsvétkor mondta ki ügyében a maga ítéletét, felülírva a nagytanácsét, Pilátusét és mindenki másét. Hitünk szerint ezzel felülírta a mi kárhoztató ítéletünket is.

Csak azt kérdezhetitek egymástól, egyik ember a másiktól, hogy mit válaszolt az Úr, vagy hogy mit szól az Úr! Jer 23,35 (1Thessz 5,11; Jel 19,4–9; 2Móz 40,34–38) A próféta szavait a megelőző versek magyarázzák: „Van-e valami a hazugságot prófétáló próféták szívében, akik saját szívük csalárdságát prófétálják? (…) Ezért rátámadok az olyan prófétákra, akik egymástól lopkodják igéimet! (…) …csak a szájukat járatják, és azt állítják, hogy az kijelentés. (…) …hazug álmaikat beszélik el (…), és félrevezetik népemet… Pedig nem küldtem őket, nem adtam parancsot nekik, és használni sem tudnak…” (Jer 23,26 kk.)

Véghelyi Antal

::Nyomtatható változat::