Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Ked­ves Ol­va­só, em­lék­szel még ar­ra, ami­kor az is­ko­lá­ban a zöld­re fes­tett táb­lá­ról a kré­tá­val fel­írt tan­anya­got az óra vé­gén szi­vaccsal le­tö­röl­ted? A táb­la üres lett, ho­mo­gén, zöld fe­lü­let, mint­ha még so­sem ír­tak vol­na rá. Hány­szor kí­ván­tad már az éle­ted­ben, hogy bár­csak tel­je­sen új lap­pal, új élet­tel in­dul­hat­nál el is­mét?

Hány­szor ha­tá­roz­tad el az év vé­gén, szil­vesz­ter­kor vagy ta­lán új­év haj­na­lán-reg­ge­lén, hogy a so­ron kö­vet­ke­ző esz­ten­dő­ben min­dent új­ból kez­desz, tisz­tán in­dulsz ne­ki az előt­ted lé­vő út­nak? Hány­szor in­dul­tál úgy az új év­nek, hogy ki­bé­külsz ha­ra­go­sa­id­dal, rend­be te­szed a hi­á­nyos dol­ga­i­dat, le­szoksz a do­hány­zás­ról, vég­leg el­do­bod az al­ko­ho­los üve­get, po­ha­rat, ren­de­zed kap­cso­la­ta­i­dat csa­lá­dod­dal-szom­szé­da­id­dal-mun­ka­tár­sa­id­dal-fe­let­te­sed­del… és Is­ten­nel?

És hány­szor si­ke­rült mind­ezt be­tar­ta­nod? Saj­nos szo­mo­rú sta­tisz­ti­ka, hogy az új­évi fo­ga­dal­mak csu­pán csak sza­vak, pezs­gő­má­mor­ban „ki­kö­pött” mon­da­tok, me­lyek a „fe­le­dés és aka­rat­gyen­ge­ség ho­má­lyá­ba” vesz­nek. És csak a vágy ma­rad, hogy „mi­lyen jó len­ne, mi­lyen jó lett vol­na…” De nem tör­tént sem­mi, min­den ma­radt a ré­gi­ben. Mert az em­ber ön­ma­gá­ban tö­ré­keny, erőt­len és saj­nos sok­szor túl büsz­ke ah­hoz, hogy be­is­mer­je hi­bá­it, gyen­ge­sé­gét, ki­szol­gál­ta­tott­sá­gát.

Vissza­te­kint­ve a 2008. esz­ten­dő­re mind­annyi­an meg­vizs­gál­hat­juk éle­tün­ket. Mi az, amit jól, he­lye­sen tet­tünk, vagy ép­pen mi az, amit hely­te­le­nül cse­le­ked­tünk meg, ami­vel nem büsz­kél­ked­he­tünk? Vissza­te­kint­he­tünk sa­ját éle­tünk­re, csa­lá­dunk­ra, ro­ko­ni-ba­rá­ti tár­sa­sá­gunk­ra, mun­ka­he­lyünk­re, vá­ro­sunk­ra és így to­vább. Mi az, ami ma­ra­dan­dó ér­ték­ként „fe­szül éle­tünk lo­bo­gó­ján”, hir­det­ve, hogy „nem volt hi­á­ba­va­ló”, és mi az, amit hely­re kel­le­ne hoz­nunk, amit tö­röl­ni kel­le­ne éle­tünk táb­lá­já­ról?

Mert mind­annyi­an hal­mo­zunk fel hi­bá­kat egy év so­rán, ki­sebb-na­gyobb hi­bá­kat, me­lye­ket nem szük­sé­ges ci­pel­nünk újabb egy éven (sok­szor egy éle­ten) ke­resz­tül.

A tisz­tá­ra tö­rölt táb­la: Is­ten ezt cse­lek­szi ér­tünk-ve­lünk, ha oda­me­gyünk hoz­zá, és meg­vall­juk ne­ki hi­bá­in­kat, bű­ne­in­ket. Ő tisz­tá­ra tör­li-mos­sa éle­tünk bű­nös, hi­bák­kal-pa­cák­kal te­li táb­lá­ját. Is­ten Igé­jé­ben Já­nos el­ső le­ve­lé­nek 1. fe­je­ze­té­ben, a 9. vers­ben ezt ol­vas­hat­juk: „Ha meg­vall­juk bű­ne­in­ket, hű és igaz ő: meg­bo­csát­ja bű­ne­in­ket, és meg­tisz­tít min­ket min­den go­nosz­ság­tól.”

Is­ten tisz­tá­ra akar mos­ni té­ged (és en­gem is), hogy va­ló­ban új évet kezd­hess. Tisz­tá­ra akar­ja tö­röl­ni éle­ted (és az én éle­tem) táb­lá­ját, hogy fel­lé­le­gez­hess az alól a sok te­her alól, ame­lyet az el­múlt idő­szak­ban ci­pel­tél a szí­ved­ben, mely­nek sú­lya szik­la­ként ne­he­ze­dett vál­la­id­ra. Is­ten új kez­de­tet akar aján­dé­koz­ni ne­ked, ő azt akar­ja, hogy rend­be jöj­je­nek a dol­ga­id.

Ta­lán az a vá­la­szod er­re: de hát a mé­dia már az új év el­ső nap­ja­i­ban ká­osszal, erő­szak­kal, el­len­sé­ges­ke­dés­sel, vér­on­tás­sal és há­bo­rús fe­nye­ge­tés­sel van te­le! Ez így igaz. De ezek mind az em­ber bű­né­nek és kap­zsi­sá­gá­nak a kö­vet­kez­mé­nyei. Ám bár­mennyi­re bal­jós­la­tú is a jö­vő – a vég­ki­fej­let Is­ten ke­zé­ben van. A kér­dés az, hogy a te éle­ted, ked­ves Ol­va­só, ki­nek az irá­nyí­tá­sa alatt fut to­vább.

Si­rán­ko­zol a múl­ton, és ret­tegsz a jö­vő­től, vagy Pál­lal együtt el tu­dod mon­da­ni: „…egyet te­szek: ami mö­göt­tem van, azt el­fe­lejt­ve, ami pe­dig előt­tem van, an­nak ne­ki­fe­szül­ve fu­tok egye­nest a cél fe­lé…” (Fil 3,14)?

Szi­vos Lász­ló

::Nyomtatható változat::