Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Gáncs Pé­ter püs­pök, a Dé­li Egy­ház­ke­rü­let lel­ké­szi ve­ze­tő­je jó­nak lát­ta, hogy a 2009 új­évé­től im­már szí­nes nyom­da­tech­ni­ká­val elő­ál­lí­tott Evan­gé­li­kus Élet Ég­tá­jo­ló ro­va­tá­ban a lap szín­gaz­dag­sá­gát és a víz­ke­reszt fé­nyét – a tő­le meg­szo­kott szel­le­mes­ség­gel – szem­be­ál­lít­sa az én úgy­mond „szín­te­len”, az­az „fe­ke­te-fe­hér lá­tá­sú” lau­dá­ci­óm­mal, ame­lyet az Or­dass La­jos-díj­jal ki­tün­te­tett dr. Ter­ray Lász­ló kö­szön­té­se­ként A té­koz­ló egy­ház meg­té­ré­se cí­men mond­tam el.

Ter­mé­sze­tes­nek tar­tom, hogy egy­há­zunk kö­zel­múlt­já­ról és je­le­né­ről kü­lön­fé­le vé­le­mé­nyek for­má­lód­nak, s hogy egy kí­vül­ről és be­lül­ről is szí­nes egy­há­zi lap he­lyet ad azok őszin­te és test­vé­ri üt­köz­te­té­sé­nek. A me­ta­fo­rák sze­re­pe a nyelv­ben, hogy új­sze­rű­sé­gük­kel meg­hök­kent­se­nek, gon­dol­ko­dás­ra kész­tes­se­nek, s ha kell, jó ér­te­lem­ben vé­ve pro­vo­kál­ja­nak. A ma­gam ré­szé­ről örü­lök, hogy a nyelv ké­pi ere­je Pé­ter püs­pö­künk ese­té­ben el­ér­te a kí­vánt ha­tást. Jegy­ze­té­re adott vá­la­szo­mat há­rom kér­dés­kör­be cso­por­to­sí­tot­tam.

Nem té­ko­zolt?

Püs­pök úr tény­leg úgy gon­dol­ja, hogy „nem té­ko­zolt” a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház 1958–1987, va­la­mint 1987–2006 kö­zött? Va­ló­ban úgy gon­dol­ja, hogy he­lyü­kön vol­tak az ér­té­kek, ami­kor pél­dá­ul 1958 jú­ni­u­sá­ban Or­dass La­jos püs­pö­köt – ál­la­mi be­avat­ko­zás­ra – im­már má­sod­szor is fél­re­ál­lí­tot­ták, és éle­te utol­só két év­ti­ze­dé­re el­hall­ga­tás­ra ítél­ték? Vagy ami­kor 1958-ban az Evan­gé­li­kus Teo­ló­gi­ai Aka­dé­mia leg­ki­vá­lóbb pro­fesszo­ra­it – dr. Wiczi­án De­zsőt, dr. Kar­ner Ká­rolyt, dr. Só­lyom Je­nőt – el­tá­vo­lí­tot­ták (lásd a Ke­resz­tyén Igaz­ság 2008. őszi szá­mát), avagy ami­kor leg­ki­vá­lóbb bu­da­pes­ti lel­ké­sze­in­ket – Scholz Lász­lót, Bot­ta Ist­vánt, Ken­deh Györ­gyöt, Dan­ha­user Lász­lót – el­moz­dí­tot­ták lel­ké­szi ál­lá­suk­ból, és tu­dós lel­ké­sze­ink – dr. Schu­lek Ti­bor, Bot­ta Ist­ván – csak vi­lá­gi tu­do­má­nyos fó­ru­mok véd­nök­sé­ge alatt tud­tak pub­li­kál­ni?

Püs­pök úr tény­leg úgy gon­dol­ja, hogy „nem té­ko­zolt” a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház, ami­kor az egy­szó­la­mú „dia­kó­ni­ai teo­ló­gia” el­ső kül­föl­di kri­ti­ku­sa­it – Vaj­ta Vil­most, Ter­ray Lász­lót, Gé­mes Ist­vánt – 1983-ban or­szág-vi­lág előtt han­go­san ki­kö­zö­sí­tet­te?

Tény­leg úgy gon­dol­ja, hogy „nem té­ko­zolt” egy­há­zunk, ami­kor a rend­szer­vál­to­zás után szá­mos, a lu­the­ri teo­ló­gi­á­hoz hű­sé­ges és er­köl­csi­leg hi­te­les lel­ké­szét, teo­ló­gu­sát kép­te­len volt in­teg­rál­ni, s ez­ál­tal egy­há­zunk tes­té­ben – ha nem is sza­ka­dás, de –„ben­ső ha­sa­dás” ke­let­ke­zett?

Tény­leg úgy gon­dol­ja, hogy „nem té­ko­zolt” egy­há­zunk, ami­kor még Or­dass La­jos szü­le­té­sé­nek szá­za­dik év­for­du­ló­ján (2001-ben) is „két” ün­nep­lés tör­tént: egy­há­zunk két püs­pö­ke a „hi­va­ta­los” ün­ne­pen szol­gált, a har­ma­dik pe­dig az Or­dass La­jos Ba­rá­ti Kör ün­ne­pé­lyén?

Meg­tér­het-e az egy­ház?

A kér­dés fel­ve­té­se­kor eszem­be jut a ne­ves prince­to­ni misszio­ló­gus­pro­fesszor, Dur­rell L. Gu­der The Con­ti­nu­ing Con­vers­ion of the Church (Az egy­ház fo­lya­ma­tos meg­té­ré­se) cí­mű köny­ve (Wil­li­am B. Eerd­mans, 2000). A szer­ző­vel együtt én is úgy lá­tom, tév­úton já­runk, ha a té­koz­ló fiú pél­dá­za­tát csak in­di­vi­du­a­lisz­ti­ku­san ér­tel­mez­zük. A Szent­írás egé­sze, be­le­ért­ve az Ó- és az Új­szö­vet­sé­get is, Is­ten né­pé­nek, az ő egy­há­zá­nak a tör­té­ne­te.

Re­for­má­to­runk óta so­kan szól­tak ar­ról, hogy Is­ten né­pe, az ő egy­há­za, az ő tes­te va­la­mi­lyen kül­ső erő fog­sá­gá­ba ke­rül­het. Mind­ez nem a ked­ve­zőt­len kül­ső kö­rül­mé­nyek­kel, ha­nem el­ső­sor­ban a hit­be­li gyen­ge­ség­gel ma­gya­ráz­ha­tó, amely nem tud meg­áll­ni a meg­pró­bál­ta­tá­sok ide­jén. Pál apos­tol ezt bűn­nek, Jé­zus pél­dá­za­ta „té­koz­lás­nak” ne­ve­zi.

A té­koz­lás az egye­nes, Is­ten­től ki­je­lölt út­tól va­ló el­té­rés, a „le­té­rés”, a „fél­re­lé­pés” egyik je­le. Ami­kor az egy­ház ha­jó­ja olyan kor­má­nyo­sok ke­zé­be ke­rül, akik rossz irány­ba na­vi­gál­ják ezt a ha­jót.

Azt so­ha­sem vi­tat­tam, hogy a ha­jón lé­vő mat­ró­zok, az egy­ház szol­gái mind­azon­ál­tal hű­sé­ge­sen vé­gez­ték és vég­zik fel­ada­tu­kat. Én is ép­pen ezt emel­tem ki a lau­dá­ci­óm­ban, ami­kor Lu­ther alap­ján a va­ló­di egy­ház­ról mint rej­tett va­ló­ság­ról (ecc­le­sia abs­con­di­ta) szól­tam, s meg­győ­ző­dé­sem, hogy Ter­ray Lász­ló vá­la­sza is rá­juk, nem pedig az egy­ko­ri kor­má­nyo­sok­ra vo­nat­ko­zott.

Saj­ná­lom, hogy Gáncs Pé­ter meg­pró­bál­ta szem­be­ál­lí­ta­ni az én – úgy­mond – „lel­kes he­vü­le­tű” mon­da­ta­i­mat „La­ci bá­csi” „hi­he­tet­len sze­rény­sé­get és mély böl­cses­sé­get su­gár­zó” vá­la­szá­val. El­is­me­rem, hogy be­szé­dem fél­re­ért­he­tő mon­da­ta, ha va­la­ki azt úgy ér­tel­mez­te, hogy az egy­ház „Ter­ray Lász­ló­hoz tér meg”. Ter­mé­sze­te­sen az egy­ház csak Is­ten­hez tér­het meg a bűn­bá­nat ál­tal, de az Is­ten­hez meg­té­rő egy­ház igen­is „vissza­tér­het” az egy­kor ve­ze­tői ál­tal ki­kö­zö­sí­tett – mint Zay Lász­ló egy­ko­ri cik­ké­ben ol­vas­tam –, 1984 kör­nyé­kén „ter­ror­i­nak” is gú­nyolt Ter­ray Lász­ló­hoz. A té­koz­ló fiú is az Is­ten­hez tér meg a lel­ki­is­me­re­té­ben, s utá­na megy vissza az atyai ház­hoz, s a föl­di atya nem fel­tét­le­nül azo­nos Is­ten­nel.

A meg­té­rés, a „me­ta­no­ia”, tud­juk, „irány­vál­tást” je­lent. Ami­kor – amint 2001-ben is ír­tam – a va­ló­di ér­té­kek a he­lyük­re ke­rül­nek, ak­kor az egy­ház­ban is meg­tör­té­nik a „rend­szer­vál­to­zás”. Ilyen­kor az egy­ház ha­jó­ja a hosszú év­ti­ze­de­ken át „rossz irány­ba” na­vi­gá­ló kor­má­nyo­sok ke­zé­ből olya­nok ke­zé­be ke­rül, akik azt is­mét „jó irány­ba” ké­pe­sek vissza­for­dí­ta­ni, min­den lát­szat és ne­héz­ség el­le­né­re. Egy­há­zunk nagy hi­bá­ja, hogy több­nyi­re még min­dig szub­jek­tí­ven, ant­ro­po­cent­ri­ku­san s nem teo­cent­ri­ku­san, az­az teo­ló­gu­si mó­don gon­dol­ko­dunk. Ment­jük a ré­gi­e­ket, hogy vol­tak ne­kik jó em­be­ri tu­laj­don­sá­ga­ik is (per­sze, hogy vol­tak), s kár­hoz­tat­juk a je­len ve­ze­tő­it, hogy ne­kik is van­nak ám rossz em­be­ri tu­laj­don­sá­ga­ik (per­sze, hogy van­nak). Ám­de nem ez a lé­nyeg! Az egy­ház­kor­mány­zás­nak teo­ló­gi­á­ja van; a kor­mány­zás mér­cé­je a teo­ló­gia, mint aho­gyan a teo­ló­gia mér­cé­je a Szent­írás, Is­ten írott igé­je. Ne prag­ma­ti­kus, hu­ma­nisz­ti­kus, ha­nem va­ló­ban teo­cent­ri­kus mér­té­kek ve­zé­rel­je­nek ben­nün­ket!

Nem rej­tem vé­ka alá azt a vé­le­mé­nye­met, hogy a je­len­le­gi egy­ház­ve­ze­tés szol­gá­la­tá­val egy­há­zunk­ban új kor­szak, az­az rend­szer­vál­to­zás kez­dő­dött. Ez ter­mé­sze­te­sen egy tisz­tu­lá­si fo­lya­mat, s va­ló­ban nem csu­pán egy pil­la­nat, de egy-egy pil­la­nat­nak jel­zés­ér­té­ke is le­het a fo­lya­mat­ról! Az el­ső ilyen jel­zés­ér­té­kű pil­la­nat – szá­mom­ra, amint ezt az Or­dass La­jos­ról szó­ló an­gol nyel­vű köny­vem­ben is ír­tam – 2008. au­gusz­tus 17-e volt, ami­kor Or­dass La­jos püs­pök ha­lá­lá­nak har­min­ca­dik év­for­du­ló­ján együtt ko­szo­rú­zott az or­szá­gos egy­ház el­nök­sé­ge, a Dé­li Egy­ház­ke­rü­let püs­pö­ke és az Or­dass La­jos Ba­rá­ti Kör. A lát­szat­ra sze­rény far­kas­ré­ti ese­mény­nek üze­net­ér­té­kű, mé­lyen­szán­tó szim­bo­li­ká­ja volt. E fo­lya­mat­ban ugyan­ilyen „rend­szer­vál­tó” pil­la­nat vil­lan­ha­tott fel so­kunk szá­má­ra 2008. no­vem­ber 28-án is, Ter­ray Lász­ló ki­tün­te­té­sé­nek órá­já­ban. Mind­össze ezt akar­tam mon­da­ni, en­nél sem töb­bet, sem ke­ve­seb­bet.

Be­szél­he­tünk-e

„Ká­dár/Kál­dy-kor­szak­ról”?

Hasz­nál­ha­tó-e ez a meg­je­lö­lés egy­ház­tör­té­ne­ti ka­te­gó­ri­a­ként? Hely hi­á­nyá­ban ez­zel a kér­dés­sel már csak rö­vi­den fog­lal­koz­ha­tok, bár több mint két év­ti­zed el­múl­tá­val azt hi­szem – így szok­ták mon­da­ni –, „van már olyan tör­té­ne­ti táv­lat”, mi­sze­rint egy­há­zunk­ban igen­is volt egy „K. und K.” kor­szak, ame­lyik – egy­ház­tör­té­ne­ti pe­ri­ó­dus­ról lé­vén szó – nem­csak tör­té­nel­mi, ha­nem fő­leg teo­ló­gi­ai szem­pont­ból értelmezhető.

A té­nyek ma­gu­kért be­szél­nek: Ká­dár Já­nos „bő há­rom év­ti­ze­de” 1956. no­vem­ber 4-től ha­lá­lá­ig, 1989. jú­li­us 6-ig fém­je­lez­te (for­má­li­san 1988-ig) az 1956-os for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc el­tip­rá­sát kö­ve­tő – Moszk­va ál­tal irá­nyí­tott – ma­gyar­or­szá­gi bel­po­li­ti­kát. Kál­dy Zol­tán „szűk há­rom év­ti­ze­de” 1958. no­vem­ber 4-től (el­ső szá­mú ve­ze­tő­ként 1967-től) ha­lá­lá­ig, 1987. má­jus 17-ig (de fac­to 1985 de­cem­be­ré­ig) tar­tott.

Egy má­sik cik­kem­ben le­ír­tam, hogy Kál­dy Zol­tán püs­pö­ki szol­gá­la­tá­nak meg­íté­lé­se össze­tett fel­adat. Ezért ma­gam is nyi­tot­tan vá­rom, hogy Ko­rá­nyi And­rás meg­ír­ja, meg­véd­je, majd meg­je­len­tes­se az egy­elő­re még csak ké­szü­lő ha­bi­li­tá­ci­ós dol­go­za­tát.

A Kál­dy Zol­tán ne­vé­vel jelölt kor­szak­ban egy­há­zunk­ra ta­gad­ha­tat­la­nul a „Ká­dár-kor­szak­ba ágya­zott” egy­ház­po­li­ti­ka volt jel­lem­ző. Va­ló igaz, hogy a tör­té­ne­lem igen­csak kor­lá­tolt „moz­gás­te­ré­ben” Ká­dár­nak és Kál­dy­nak is vol­tak olyan cse­le­ke­de­tei, ame­lyek egy idő­re nép­sze­rű­vé tet­ték őket. Ez­zel is ma­gya­ráz­ha­tó, hogy a Ká­dár-kor­szak „biz­ton­sá­gát”, „ki­szá­mít­ha­tó­sá­gát” a mai vad­ka­pi­ta­liz­mus­ban né­me­lyek vissza­sír­ják, és Kál­dy Zol­tán püs­pök­sé­gé­re egy­ko­ri ta­nács­adói és ki­emelt­jei „szí­ne­seb­ben” em­lé­kez­nek, mint a kor­szak szen­ve­dő lel­ké­szei.

Gáncs Pé­ter­nek ab­ban iga­za van, hogy az egy­ház ta­gad­ha­tat­la­nul élt e meg­nyo­mo­rí­tott kor­szak­ban is, de mind­ez nem az egy­ko­ri egy­ház­kor­mány­zó­nak, ha­nem Is­ten Szent­lel­ké­nek az „ér­de­me”. Azt is kész­sé­ge­sen el­is­me­rem, hogy a tör­té­ne­lem (mai) íté­lő­szé­ké­nél Is­ten íté­le­te az erő­sebb, mert ő fe­lül­ír­ja min­den tör­té­nel­mi kor (sa­e­cu­lum) em­be­ri íté­le­tét. Mert ak­kor majd tény­leg fá­tyol nél­kül, szín­ről szín­re, te­hát nem­csak em­be­ri­leg „ki­szí­nez­ve”, ha­nem is­te­ni szí­ne­ket lát­ván, va­ló­já­ban szí­ne­sen lát­ha­tunk!

Az új év ele­jén, víz­ke­reszt fényt su­gár­zó ün­ne­pén én is őszin­tén kí­vá­nom, hogy kül­se­jé­ben meg­újult he­ti­la­punk ben­ső­leg is er­re a vég­ső, va­ló­di szín­lá­tás­ra ké­szít­sen fel ben­nün­ket!

Fa­bi­ny Ti­bor

::Nyomtatható változat::