A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Bib­li­ai alap­ve­tés

A 2009. évi, a ke­resz­té­nyek egy­sé­gé­ért ren­de­zett ima­hét té­má­ja a ko­reai egy­há­zak él­mé­nye­in és ta­pasz­ta­la­ta­in nyug­szik. Nem­ze­tük po­li­ti­kai meg­osz­tott­sá­ga mi­att az egy­há­zak Ezé­ki­el pró­fé­tá­hoz for­dul­tak, aki szin­tén egy tra­gi­ku­san meg­osz­tott nem­zet tag­ja volt, és né­pe egy­sé­gé­re vá­gya­ko­zott.

Ezé­ki­elt – aki pró­fé­ta és pap is volt – Is­ten fi­a­ta­lon, har­minc­éves ko­rá­ban hív­ta el. Krisz­tus előtt 594 és 571 kö­zöt­ti mun­kál­ko­dá­sát nagy­ban be­fo­lyá­sol­ták azok a val­lá­si és po­li­ti­kai re­for­mok, ame­lye­ket Jó­si­ás/Jo­zi­ja ki­rály kez­dett el Kr. e. 621-ben. A ki­rály re­for­mok­kal pró­bál­ta fel­szá­mol­ni Jú­dea ko­ráb­bi, asszír hó­dí­tó­i­nak ár­tal­mas örök­sé­gét, így ál­lí­tot­ták vissza a tör­vényt és Iz­ra­el Is­te­né­nek igaz tisz­te­le­tét. Jó­si­ás/Jo­zi­ja ki­rály ha­lá­la után – csa­tá­ban esett el – fia, Jó­ják­im/Jo­jak­im Egyip­tom­nak hó­dolt, és az or­szág­ban új­ra el­ter­jedt a bál­vány­imá­dás. A Jó­ják­imot/Jo­ja­ki­mot bí­rá­ló pró­fé­tá­kat ke­gyet­le­nül el­nyom­ták. Uri­ást/Uri­ját ki­vé­gez­ték, Je­re­mi­ást be­til­tot­ták.

A ba­bi­lo­ni in­vá­zió és a temp­lom le­rom­bo­lá­sa után Kr. e. 587-ben a nép ve­ze­tő­it és mes­ter­em­be­re­it – köz­tük a fi­a­tal Ezé­ki­elt is – el­fog­ták és Ba­bi­lon­ba hur­col­ták. Ott Ezé­ki­el, csak­úgy, mint Je­re­mi­ás, bí­rál­ta a ha­mis „pró­fé­tá­kat”, akik hiú re­ményt táp­lál­tak a nép­ben; emi­att el kel­lett tűr­nie a szám­űze­tés­ben élő zsi­dó test­vé­rek szem­re­há­nyá­sát. E nagy szen­ve­dé­sek kö­ze­pet­te azon­ban Ezé­ki­elnek a né­pe irán­ti sze­re­te­te egy­re csak nőtt. Kri­ti­zál­ta a ve­ze­tő­ket, akik Is­ten pa­ran­csai el­le­né­re cse­le­ked­tek, és a né­pet Is­ten­hez igye­ke­zett vissza­ve­zet­ni. Is­ten szö­vet­sé­gi hű­sé­gét és a né­pé­vel va­ló szo­li­da­ri­tá­sát hang­sú­lyoz­ta. Rá­adá­sul eb­ben a lát­szó­lag re­mény­te­len hely­zet­ben Ezé­ki­el nem ke­se­re­dett el, ha­nem a re­mény­ség üze­ne­tét hir­det­te: él még Is­ten ere­de­ti, meg­újí­tó szán­dé­ka, és meg­va­ló­sul­hat Is­ten né­pé­nek egy­sé­ge.

Ezé­ki­elt két lá­to­más is bá­to­rí­tot­ta eb­ben a tö­rek­vé­sé­ben. Az el­ső a jól is­mert prófécia a szá­raz cson­tok­ról, ame­lyek Is­ten Lel­ké­nek se­gít­sé­gé­vel a ha­lál­ból új­ra élet­re kel­nek (Ez 37,1–14). Az idei ima­hét anya­ga azonban Ezé­ki­el má­so­dik lá­to­má­sán ala­pul, amely a két fa­da­rab­ról szól, a meg­osz­tott Iz­ra­el két ki­rály­sá­gát jel­ké­pez­vén. A meg­osz­tott ki­rály­sá­gok tör­zse­i­nek ne­vei – az ere­de­ti ti­zen­ket­tő­ből ket­tő észa­kon, tíz dé­len – írat­tak ezek­re a fa­da­ra­bok­ra. A két fa­da­rab az­tán új­ra eggyé lett (Ez 37,15–23).

Ezé­ki­el sze­rint a nép meg­osz­tott­sá­ga az Is­ten­től va­ló el­ide­ge­ne­dés­nek és a nép bű­nös­sé­gé­nek a következ­mé­nye. Új­ra egy nép le­het­nek az­ál­tal, hogy meg­vall­ják bű­ne­i­ket, meg­tér­nek, és vissza­for­dul­nak Is­ten­hez.

Vé­gül azon­ban Is­ten az, aki egye­sí­ti né­pét úgy, hogy meg­tisz­tít­ja, meg­újít­ja és meg­sza­ba­dít­ja őket meg­osz­tott­sá­guk­ból. Ezé­ki­el szá­má­ra ez az egy­ség nem egy­sze­rű­en a ko­ráb­ban meg­osz­tott né­pek egye­sí­té­se, in­kább új te­rem­tés. Egy új nép szü­le­té­se, amely a re­mény je­le más né­pek szá­má­ra is. Tu­laj­don­kép­pen az egész em­be­ri­ség szá­má­ra.

A re­mény egy má­sik szö­veg­ben is ki­fe­je­ző­dik, amely rész igen ked­ves a Ko­re­á­ban élő egy­há­zak szá­má­ra. A Je­le­né­sek köny­vé­nek 21,3–4 ver­se Is­ten né­pé­nek meg­tisz­tí­tá­sá­ról, az iga­zi bé­ké­ről, a meg­bé­ké­lés­ről és az egy­ség­ről szól, amely ott va­ló­sul­hat meg, ahol Is­ten „la­ko­zik”: „…és ő ve­lük fog lak­ni, ők pe­dig né­pei lesz­nek, és ma­ga az Is­ten lesz ve­lük; és le­tö­röl min­den könnyet a sze­mük­ről, és ha­lál sem lesz töb­bé, sem gyász, sem jaj­ki­ál­tás, sem fáj­da­lom nem lesz töb­bé…”

Ezek a bib­li­ai gon­do­la­tok – egy­ség mint Is­ten szán­dé­ka né­pe szá­má­ra; egy­ség mint Is­ten aján­dé­ka, amely ugyan­ak­kor meg­bá­nást és meg­té­rést kö­ve­tel; egy­ség mint új te­rem­tés; és a re­mény, hogy Is­ten né­pe va­la­ha még egy le­het – azok, ame­lyek a Ko­re­á­ban élő egy­há­za­kat ins­pi­rál­ták, ami­kor a 2009. évi ima­hét anya­gát el­ké­szí­tet­ték.

Teo­ló­gi­ai meg­kö­ze­lí­tés

2009-ben a ke­resz­té­nyek a vi­lág min­den ré­szén az egy­sé­gért imád­koz­nak, „hogy le­gye­nek eggyé ke­zed­ben” (Ez 37,17). Ezé­ki­el – aki­nek a ne­ve azt je­len­ti: „Is­ten erős­sé tesz” – azért hí­va­tott el, hogy re­ményt ad­jon né­pé­nek az Iz­ra­el bu­ká­sát és el­fog­la­lá­sát kö­ve­tő el­ke­se­re­dett val­lá­si és po­li­ti­kai hely­zet­ben és a szám­űze­tés­ben.

A ko­re­ai cso­port úgy érez­te, hogy az ezé­ki­eli szö­veg sa­ját hely­ze­tük­re em­lé­kez­te­ti őket, mi­vel ők is meg­osz­tott or­szág­ban él­nek, meg­osz­tott ke­resz­tény­ség­ben. Ezé­ki­el sza­va re­ménnyel töl­ti el őket, hogy Is­ten egy­szer össze­gyűj­ti, sa­ját né­pé­nek ne­ve­zi és meg­áld­ja őket is, hogy ha­tal­mas nép le­gye­nek. Egy új, vég­ső re­mény szü­le­tik: Is­ten új vi­lá­got fog te­rem­te­ni. Ahogy Ezé­ki­el sze­rint a né­pet be­mocs­kol­ja a bál­vány­imá­dás és a tör­vény­sze­gés – a nép min­den­faj­ta bű­ne meg­je­le­nik a szö­veg­ben –, ugyan­így a mai vi­lág­ban a ke­resz­té­nyek meg­osz­tott­sá­gá­nak bű­ne kelt nagy meg­bot­rán­ko­zást.

Ami­kor ezt a sza­kaszt ol­vas­suk az Ószö­vet­ség­ben, meg­fon­tol­hat­juk, hogy mi­ként al­kal­maz­zuk ezt az igét sa­ját meg­osz­tott hely­ze­tünk­re. Kü­lö­nö­sen is érez­zük, hogy Is­ten az, aki hely­re­ál­lít­ja az egy­sé­get, meg­bé­kél­te­ti az em­be­re­ket egy­más­sal, és új hely­ze­tet hoz lét­re. Az új­ra­egye­sí­tett, bűn­bo­csá­na­tot nyert és meg­tisz­tí­tott Iz­ra­el a re­mény­ség je­lé­vé vá­lik az egész vi­lág szá­má­ra.

Amint már meg­je­gyez­tük, a két fa­da­rab össze­il­lesz­té­se a má­so­dik pró­fé­cia, ame­lyet Ezé­ki­el köny­vé­nek 37. fe­je­ze­té­ben ta­lá­lunk. Az el­ső – amely va­ló­szí­nű­leg is­me­rő­sebb egy­há­zi kö­rök­ben – a szá­raz cson­tok­ról szól, ame­lyek Is­ten Lel­ké­nek se­gít­sé­gé­vel új­ra élet­re kel­nek.

Is­ten mind­két jö­ven­dö­lés­ben az élet, egy új kez­det al­ko­tó­ja­ként tű­nik fel. Az el­ső pró­fé­ci­á­ban Is­ten Lel­ke az élet Lel­ke. A má­so­dik­ban Is­ten ma­ga hoz­za lét­re az egy­sé­get. Meg­bé­ké­lést és bé­kes­sé­get ad egy meg­osz­tott nem­ze­ten be­lül. Más sza­vak­kal: a meg­osz­tott ré­szek egye­sí­té­sé­vel szü­le­tik az új élet.

A ke­resz­té­nyek eb­ben a tör­té­net­ben an­nak az elő­ké­pét lát­hat­ják, amit majd Krisz­tus hoz, ne­ve­ze­te­sen az új éle­tet, amely a ha­lál le­győ­zé­sé­ből fa­kad – Is­ten meg­vál­tó aka­ra­tá­nak el­fo­ga­dá­sá­val. A két fa­da­rab­ból ke­reszt for­má­ló­dik, Jé­zus meg­bé­kél­tet min­ket Is­ten­nel, s ez­ál­tal az em­be­ri­sé­get új re­mény­ség töl­ti el. Bű­nös­sé­günk, erő­sza­kos­sá­gunk és a há­bo­rúk, a sze­gé­nyek és gaz­da­gok köz­ti egyen­lőt­len­ség, a te­rem­tés tönk­re­té­te­le, a be­teg­ség és szen­ve­dés, va­la­mint szét­hú­zá­sunk és meg­osz­tott­sá­gunk el­le­né­re Jé­zus Krisz­tus a ke­resz­ten ki­tárt ke­ze­i­vel át­öle­li az egész te­rem­tést, és Is­ten bé­kes­sé­gét ajánl­ja fel. Ke­zé­ben egyek va­gyunk, amint ma­gá­hoz vonz min­ket ő, aki fel­emel­te­tett a ke­reszt­re.

A ket­té­osz­tott Ko­re­á­ból – ahol meg­van az aka­rat is, hogy le­győz­zék nem­csak a po­li­ti­kai, de a ke­resz­tény egy­há­zak kö­zöt­ti meg­osz­tott­sá­got is – ja­va­sol­ják az ott élő egy­há­zak az ez évi ima­hét té­má­já­ul, „hogy le­gye­nek eggyé ke­zed­ben”. Úgy gon­dol­ják, hogy Is­ten cse­le­ke­de­té­re adott vá­la­szuk­ból új re­mény­ség szü­let­het, amely ki­en­gesz­te­lő­dést, bé­két és jó­lé­tet hoz Is­ten né­pé­nek.

A nyolc nap

Az Ezé­ki­el pró­fé­tá­tól vett köz­pon­ti szö­veg­ből kö­vet­ke­zik, hogy az ima­hét nyolc nap­ja alatt el­mél­ke­dé­se­ink mé­lyeb­ben tu­da­to­sít­hat­ják ben­nünk, hogy az egy­ház egy­sé­ge ho­gyan szol­gál­hat­ja egy­út­tal az em­be­ri kö­zös­sé­gek meg­úju­lá­sát is. Ez­zel a tu­da­tos­ság­gal nagy fe­le­lős­ség is jár. Mind­azok­nak, akik Krisz­tust Úr­nak vall­ják, tö­re­ked­ni­ük kell az ő aka­ra­tá­nak be­töl­té­sé­re, hogy le­gye­nek mind­nyá­jan egy, „hogy el­higgye a vi­lág, hogy te küld­tél en­gem” (Jn 17,21). Ez az, ami­ért a nyolc nap a ke­resz­té­nyek egy­sé­gé­ért va­ló el­mél­ke­dés­sel kez­dő­dik.

Át­gon­dol­va ta­ní­tás­be­li kü­lönb­sé­ge­in­ket és el­kü­lö­nült­sé­günk bot­rá­nyos tör­té­nel­mét – sőt né­ha még a ke­resz­té­nyek kö­zöt­ti gyű­lö­le­tet is – imád­ko­zunk, hogy Is­ten, aki Lel­két le­he­li a szá­raz cson­tok­ba, és aki ke­zé­ben for­mál­ja egy­sé­gün­ket kü­lön­bö­ző­sé­ge­ink kö­ze­pet­te, éle­tet és meg­bé­ké­lést le­hel­jen ki­szá­radt éle­tünk­be és meg­osz­tott­sá­gunk­ra ma is. Ezen a na­pon és a nyolc nap mind­egyi­kén ar­ra kap­tunk meg­hí­vást, hogy imád­koz­zunk vi­lá­gunk olyan hely­ze­te­i­ért, ahol nagy szük­ség van a meg­bé­ké­lés­re. Kü­lön is fi­gyel­jünk ar­ra, hogy a ke­resz­té­nyek egy­sé­ge mi­lyen sze­re­pet játsz­hat en­nek a meg­bé­ké­lés­nek az el­éré­sé­ben.

A má­so­dik na­pon az egy­há­zak a há­bo­rú és az erő­szak le­győ­zé­sé­ért és meg­szű­né­sé­ért imád­koz­nak. Imád­ko­zunk, hogy a ke­resz­té­nyek mint a Bé­kes­ség Fe­je­del­mé­nek ta­nít­vá­nyai a konf­lik­tu­sok kö­ze­pet­te is meg­te­remt­hes­sék a ki­en­gesz­te­lő­dést, amely a re­mény­ség­ben gyö­ke­re­zik.

A har­ma­dik nap a sze­gé­nyek és gaz­da­gok kö­zöt­ti ha­tal­mas egyen­lőt­len­ség­ről me­di­tál. A pénz­hez va­ló vi­szo­nyunk és a sze­gé­nyek­kel va­ló tö­rő­dé­sünk le­het ta­nít­vány­sá­gunk mér­cé­je Jé­zus kö­ve­té­sé­ben, aki azért jött kö­zénk, hogy sza­bad­dá te­gyen ben­nün­ket, a sze­gé­nyek­nek hir­des­se az evan­gé­li­u­mot, a rab­szol­gák­nak sza­bad­sá­got hoz­zon, és igaz­sá­gos­sá­got hir­des­sen min­den em­ber­nek.

A ne­gye­dik nap szán­dé­ka az, hogy a ke­resz­té­nyek fel­is­mer­jék: csak együtt lesz­nek ké­pe­sek meg­vé­de­ni azo­kat az aján­dé­ko­kat, ame­lye­ket Is­ten ne­künk adott a te­rem­tés­ben. A le­ve­gőt, ame­lyet be­lé­leg­zünk, a föl­det, amely gyü­möl­csöt hoz, a te­rem­tett vi­lá­got, amely di­csé­ri al­ko­tó­ját.

Az ötö­dik na­pon a mai tár­sa­dal­mun­kat olyan na­gyon jel­lem­ző elő­íté­le­tek és a diszk­ri­mi­ná­ció meg­szű­né­sé­ért imád­ko­zunk. Amint fel­is­mer­jük, hogy em­be­ri mél­tó­sá­gun­kat Is­ten­től kap­tuk, egy­sé­günk – a ke­resz­té­nyek egy­sé­ge – an­nak az Is­ten­nek az egy­sé­gé­ről tesz bi­zony­sá­got, aki mind­annyi­un­kat sze­re­te­té­ből meg­is­mé­tel­he­tet­len lé­te­ző­nek te­rem­tett. Az igaz­sá­gos­ság és sze­re­tet or­szá­ga, amely­nek épí­té­sé­re meg­hí­vást kap­tunk, azért tisz­te­li a kü­lön­bö­ző­sé­ge­ket, mert Krisz­tus­ban mind egyek va­gyunk.

A ha­to­dik na­pon imád­ság­ban gon­do­lunk azok­ra, akik szen­ved­nek, és azok­ra is, akik gon­dos­kod­nak ró­luk. A zsol­tá­rok se­gí­te­nek meg­ér­te­ni, hogy a fáj­da­lom­ból vagy ha­rag­ból szü­le­tett, Is­ten­hez va­ló ki­ál­tá­sok na­gyon mély és ben­ső­sé­ges Is­ten-em­ber kap­cso­lat ki­fe­je­zé­sei le­het­nek. A ke­resz­té­nyek ir­gal­mas se­gít­ség­nyúj­tá­sa a szen­ve­dők­nek Is­ten or­szá­gá­nak je­le le­het. A ke­resz­tény egy­há­zak együtt ké­pe­sek vál­to­zást hoz­ni, ha se­gí­te­nek meg­sze­rez­ni a szen­ve­dők szá­má­ra mind­azt a tá­mo­ga­tást, amely­re szük­sé­gük van – anya­gi és lel­ki ér­te­lem­ben egy­aránt.

A he­te­dik na­pon a val­lá­si kü­lön­bö­ző­ség­gel kell szem­be­néz­ni­ük a ke­resz­té­nyek­nek, ami­kor Is­ten­ben va­ló egy­sé­gü­kért imád­koz­nak. Eme egy­ség nél­kül ne­héz a bé­kes­ség or­szá­gát épí­te­ni, még ha min­den jó­aka­ra­tú fér­fi és nő részt vesz is ben­ne.

Ima­szán­dé­ka­ink a nyol­ca­dik na­pon vál­nak tel­jes­sé, ami­kor azért imád­ko­zunk, hogy a „nyolc bol­dog­ság” lel­kü­le­te győz­zön a vi­lág szel­le­mi­sé­ge fe­lett. A ke­resz­té­nyek hor­doz­zák a re­ményt, hogy Krisz­tus min­dent új­já­te­remt az ál­ta­la lét­re­ho­zott új rend­ben. Ez ké­pes­sé te­szi őket ar­ra, hogy a re­mény­ség em­be­rei, a ki­en­gesz­te­lő­dés mun­ká­lói le­gye­nek a há­bo­rúk, a sze­gény­ség, a diszk­ri­mi­ná­ció kö­ze­pet­te és min­den olyan hely­zet­ben, ahol em­be­rek szen­ved­nek, és va­jú­dik a te­rem­tett vi­lág.

::Nyomtatható változat::