Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Fa­bi­ny Ta­más „Ne­ki nö­ve­ked­nie kell…” cím­mel a Ka­i­rosz Könyv­ki­adó Mi­ért hi­szek? so­ro­za­tá­ban most meg­je­lent kö­te­té­ben Sző­nyi Szi­lárd be­szél­get a püs­pök­kel. Ami­kor Fa­bi­ny Ta­más­sal el­ső íz­ben ta­lál­koz­tam a bony­há­di evan­gé­li­kus gim­ná­zi­um­ban, a Bib­li­á­ból a kre­a­ti­vi­tás­sal és a te­het­ség­gel kap­cso­la­tos pél­dá­za­to­kat me­sélt. De ho­gyan? Egy püs­pök­től az em­ber – akár­mi­lyen fi­a­ta­los – azt vár­ná el, hogy idéz, és dör­ge­del­mes mó­don bi­zo­nyít­ja, hogy a hí­vek­nek len­ne még mit ten­ni­ük a Bib­lia is­me­re­te ér­de­ké­ben. Ez­zel szem­ben Fa­bi­ny püs­pök akár új­ság­hír­nek is be­il­lő pa­ra­frá­zi­sa­it ad­ta az is­mert bib­li­kus tör­té­ne­tek­nek, és hoz­ta ez­zel kö­zel az iga­zi lé­nye­get min­den­ki­hez. Mind­ez igen jól össze­cseng az élet­raj­zi ri­port­könyv zá­rá­sá­val, ahol püs­pö­ki be­ik­ta­tá­sá­ról be­szél, és el­mond­ja, ho­gyan vá­lasz­tot­ta az ere­de­ti­leg ter­ve­zett püs­pö­ki jel­mon­dat he­lyett – amely Pál apos­tol igé­je, és így szól: „A te­rem­tett vi­lág só­vá­rog­va vár­ja az Is­ten fi­a­i­nak meg­je­le­né­sét” – Ke­resz­te­lő Szent Já­nos sza­va­it: „Ne­ki nö­ve­ked­nie kell, ne­kem ki­seb­bé len­nem.”

Ke­resz­te­lő Szent Já­nos Jé­zus­ról be­szél. Jé­zus be­fo­ga­dá­sá­val a ben­nünk va­ló nö­ve­ke­dé­sé­hez kell ne­künk ki­seb­bek­nek len­nünk. De en­nek a gon­do­lat­nak az ér­tel­me ki­tel­je­sít­he­tő. Az alá­za­tos em­ber­nek, a so­kat tu­dó em­ber­nek, de an­nak az em­ber­nek is, aki pusz­tán csak azt akar­ja, hogy be­fo­gad­ják, hogy meg­ért­sék, ki­seb­bé kell len­nie – min­den­ki­vel szem­ben. Min­den­ki­vel szem­ben – a má­sik­ban la­ko­zó em­ber­ség okán, és min­den­ki­vel szem­ben – a má­sik­ban la­ko­zó Jé­zus, Is­ten okán, a kö­zös­ség, a meg­ér­tés okán.

Fa­bi­ny Ta­más iga­zi kom­mu­ni­ká­tor. Nem a szó­nak a mai, fel­szí­ne­s, egy­mon­da­tos ér­tel­mé­ben, ha­nem az át­adás, az iga­zi ha­tás ér­tel­mé­ben. Aho­gyan a könyv mond­ja: „üdí­tő­en ter­mé­sze­tes nyel­ve­zet­tel” ele­ve­ní­ti meg a leg­mé­lyebb igaz­sá­go­kat. A könyv igen jól vissza­ad­ja ezt az üdí­tő­en ter­mé­sze­tes nyel­ve­ze­tet, ame­lyért gra­tu­lá­ció és kö­szö­net il­le­ti a be­szél­ge­tő­part­nert, az írót, Sző­nyi Szi­lár­dot.

A be­szél­ge­tés pél­dát hoz ar­ra is, hogy a püs­pök (ak­kor még lel­kész) köz­vet­len­sé­ge ese­ten­ként za­va­ró is tu­dott len­ni. „Volt pél­dá­ul, hogy bib­lia­órát tar­tot­tam, és lel­ke­sen, át­szel­le­mül­ten ma­gya­ráz­tam – me­sé­li Fa­bi­ny Ta­más –, ami­kor egy­szer csak a mel­let­tem ülő né­ni rám néz, meg­si­mo­gat, és azt mond­ja: »Jaj, de ara­nyos!« Mond­hat­tam vol­na a vi­lág leg­nagy­sze­rűbb szó­nok­la­tát, avagy kép­vi­sel­het­tem vol­na bor­zasz­tó tév­ta­ní­tást, a né­ni­nek, Is­ten áld­ja meg, csak az volt fon­tos, hogy be szé­pen be­szél a lel­kész úr!”

Bár nem vol­tam ott, és ezért nincs jo­gom ar­ra, hogy más­ként ér­tel­mez­zem a je­le­ne­tet, mint az, aki át­él­te, de hadd re­ha­bi­li­tál­jam a né­nit és egy­ben Fa­bi­ny Ta­mást is. Az ér­zel­mi vi­szo­nyu­lás a leg­több in­for­má­ci­ót in­teg­rá­ló vi­szo­nyu­lá­sunk bár­mi­hez, ami kö­rül­vesz min­ket. A lo­gi­kus, bal agy­fél­te­kénk egy­szer­re csak öt-nyolc adat fel­dol­go­zá­sá­ra ké­pes. A kép­sze­rű, ze­nei, kre­a­tív jobb agy­fél­te­kénk ezt csak tíz­szer ha­lad­ja meg. Ha bár­mi­lyen en­nél bo­nyo­lul­tabb hely­zet­tel ta­lál­ko­zunk (és éle­tünk iga­zán fon­tos ese­mé­nyei mind ilye­nek), ak­kor az in­for­má­ci­ók meg­ér­té­sé­nek fo­lya­ma­tá­ba a tu­dat­alat­tink is be­lép, ame­lyik a dön­té­se­it ér­zel­mek for­má­já­ban köz­ve­tí­ti fe­lénk. Hadd hoz­zam er­re pél­da­ként azt, hogy Is­ten lé­tét sem lo­gi­kai ma­gya­rá­zat­tal fo­gad­juk el. Ilyen­kor mil­lió és mil­lió, a lo­gi­kus vagy akár a kép­sze­rű agyunk ka­pa­ci­tá­sát messze meg­ha­la­dó tu­dás összeg­ző­dik ben­nünk. Meg­győ­ző­dé­sem te­hát, hogy a né­ni nem fel­szí­nes volt. A né­ni­nek Fa­bi­ny Ta­más a lel­két érin­tet­te meg, hi­te­les em­ber­ként hi­tet csi­holt, és ez sok­kal­ta, sok­kal­ta több, mint­ha a né­ni bár­mit is meg­ér­tett vol­na a pré­di­ká­ci­ó­ból a szó köz­na­pi ér­tel­mé­ben.

A kö­tet­ben Fa­bi­ny Ta­más fel­idé­zi, hogy „a pro­tes­táns ki­fe­je­zés az ere­de­ti ér­tel­me sze­rint nem til­ta­ko­zást je­lent va­la­mi el­len, ha­nem annyit tesz: pro testo, vagy­is ta­nú­sá­got ten­ni va­la­mi­ről”. Ez a ta­nú­ság­té­tel, még­hoz­zá hi­te­les, a be­fo­ga­dó­hoz ido­mu­ló, meg­szó­lí­tó ta­nú­ság­té­tel Fa­bi­ny Ta­más sa­ját­ja, és ezt a ta­nú­ság­té­telt ad­ja vissza ki­vá­ló­an az interjúkötet.

A könyvben meg­je­lent be­szél­ge­tés­nek a ta­nú­ság­té­tel­lel egy­be­csen­gő má­sik fő gon­do­la­ta a be­szél­ge­tő egy­ház ide­á­ja. A mai kor­ban saj­nos már el­fe­lej­tet­tünk be­szél­get­ni. Ha be­szél­ge­tünk, ak­kor az sok­szor­ta üres. A sza­va­ink kon­ga­nak, és mi ma­gunk nem va­gyunk je­len a be­szél­ge­tés­ben. Nem vál­lal­juk ma­gun­kat, nem árad a sze­re­tet a sza­va­ink men­tén. Csöng a mo­bi­lunk, és a má­si­kat könnyű­szer­rel oda­hagy­va egy újabb be­szél­ge­tés­be ruc­ca­nunk. Van­nak per­sze kö­zöt­tünk ki­vé­te­lek, akik még tud­nak be­szél­get­ni. Ilyen Sző­nyi Szi­lárd és Fa­bi­ny Ta­más. Fi­gyel­jünk rá­juk, és ol­vas­suk el e köny­vet!

Fa­bi­ny Ta­más nem­csak lel­kész, nem­csak püs­pök, ha­nem ma­gát em­ber­sé­gé­ben, esen­dő­sé­gé­ben meg­mu­ta­tó em­ber. Em­ber­sé­ge ad­ja lel­ké­szi hi­te­lét. So­ha nem fe­lej­tem el, ami­kor a nyá­ron Káp­ta­lan­fü­re­den a ku­ta­tó di­á­kok­kal és Ta­más­sal be­szél­get­ve meg­mu­tat­tam egy má­sik köny­vé­ben a ké­pet, amelyen a püs­pök há­tán a gyer­me­kei lo­va­gol­tak. Be­val­lom őszin­tén, ki­csit fél­tem et­től. Fél­tem at­tól, hogy ez­zel za­var­ba ho­zom a püs­pö­köt. El­vég­re egy püs­pök­nek nem il­lik négy­kéz­láb mász­kál­ni, mert ho­va lesz ak­kor az őt öve­ző tisz­te­let? Azt a sze­re­tet­te­li mo­solyt, amely Fa­bi­ny Ta­más ar­cát el­ön­töt­te, ami­kor a lo­vag­lós ké­pet be­mu­tat­tam, ne­héz el­fe­led­ni. Ez a mo­soly tud­ta, hogy a tisz­te­le­tet nem a for­ma ad­ja. A tisz­te­let a tar­ta­lom­ból fa­kad, és min­dig új­ra és új­ra meg­újí­tan­dó azok­kal, akik­kel az em­ber kap­cso­lat­ba ke­rül.

A könyv­ben be­mu­ta­tott egy­ház gyer­mek­sze­re­tő egy­ház, a gyer­me­ke­ket a lel­ké­szi össze­jö­ve­te­lek, az is­ten­tisz­te­le­tek kin­csé­nek tar­tó hely. A jö­vő­be ve­tett hit he­lye. Ez a hit, ez a bi­za­lom­te­li, tisz­ta sze­re­tet kü­lö­nö­sen fon­tos vál­ság ide­jén. Fa­bi­ny Ta­más rá­mu­tat ar­ra, hogy az egy­ház nem­csak gyer­mek­sze­re­tő, nem­csak be­szél­ge­tő, ha­nem szo­li­dá­ris egy­ház is, és szo­li­da­ri­tá­sa olyan vo­nás, amely a jö­vő­ben nő­ni fog, amely­nek nö­ve­ked­nie kell. Ez­zel tud­ja szol­gál­ni a meg­tar­tást, az össze­tar­tást, a ki­út kö­zös ke­re­sé­sét egy olyan kor­ban, amely vá­rat­la­nabb­nál vá­rat­la­nabb hely­ze­te­ket ál­lít elénk. Ké­szül­jünk er­re fel – ol­vas­suk el ezt a köny­vet.

Csermely Péter

::Nyomtatható változat::