Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 02
- Rendszerváltozás
Evangélikusok
Hozzászólás a cikkhez
Rendszerváltozás
Minél hosszabb ideig élt valaki a második világháborút röviddel követő négy évtizedes diktatúrában, annál nagyobb élmény volt számára a társadalmi-politikai, jogi, gazdasági rendszerváltozás. Nemzedékem érzékeny is erre, őszintén bevalljuk, nem hittük volna, hogy még a mi életünkben bekövetkezik a csoda.
Annál inkább irritáló, amikor – társadalomban és egyházban – elhangzik, hogy még nem történt meg a rendszerváltozás. El lehetne intézni ezt néhai Antall József miniszterelnök kedvenc minősítésével: „szamárság”, de ez nem oldja meg a gondot. Hiába a jogállam, a demokratikus intézményrendszer, a többpárti parlament…, akiknek nem tetszik valami a jelenlegi hazában – márpedig egy szabad ország egyik sajátsága, hogy megoszlanak a vélemények –, hamar megfogalmazzák a diagnózist: itt még nem volt rendszerváltozás.
Persze nem annyira bonyolult ügy ez. Egyszerű politika. A diktatúra baloldaliként azonosította magát, a demokráciában többször is baloldali párt kapott többséget. Akinek nem tetszik egy kormányintézkedés, hamar kész a kritikával: itt még nem volt rendszerváltozás.
Azt azonban nem hittem volna, hogy ez a primitív politikai gondolkodás egy igen szép egyházi eseményen is hangot kaphat. Az Ordass Lajos-díj átadásakor – Terray László részesült az elismerésben november 28-án – dr. Fabiny Tibor laudációjában középponti helyet kapott ez a gondolat (olvasható az Evangélikus Élet 2008. december 14-i számának 7. oldalán). Nagyon örültem Gáncs Péter püspök szelíd reflexiójának a lap ez évi első számában (január 4., 3. oldal); jelen írás ezzel párhuzamosan készült el.
Kizárandó minden félreértést, rögtön leszögezem, hogy a leghalványabb kétely sem merülhet fel Terray László lelkész testvérünk kitüntetése kapcsán. Akkor sem, ha nyilván nem csak nekem jutott eszembe, hogy talán kaphatta volna egyidejűleg posztumusz Szépfalusi István is az elismerést. Akkor sem, ha sajátos érdekességként Terray főként Ordas Lajossal kapcsolatos munkásságáért részesült az elismerésben. Ő 1946-ban távozott külföldre, és élt Norvégiában szép szolgáló életet, Ordass 1948-ban döntött úgy, hogy nem él a távozás felkínált lehetőségével, és a börtönt is vállalva – itthon marad.
Szerény még a történelmi távlat, bonyolult kort hagytunk magunk mögött, de egyszerűen a jó ízlés okán sem kellene a laudációba politikát keverni.
Szellemes akart lenni a laudátor, amikor a bevezetőben a tékozló fiú példázatát megfordítva alkalmazta. Nem a lelkész tért vissza egyházához, hanem a Magyarországi Evangélikus Egyház tért meg fiához. Ez a legudvariasabban fogalmazva is kapitális tévedés, abszurd aránytévesztés. Nincs is kedvem ezt vitatni. (E szerint a magyar lelkészeknek 1948 után valahol a világban kellett volna szolgálniuk.)
Azt hiszem, egyházunk viszonylag jól oldotta meg a valamennyire kényes feladatot, az itthon maradtak megbecsülését és a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkészek Munkaközössége (KÉMELM) elismerését, a szolgálatuk iránti tiszteletet. Ezt tükrözte Terray László kitüntetése is. De ennyire nem szabad elvetni a sulykot. Ez a másik oldalon ugyanaz, mint a joggal bírált korábbi hivatalos álláspont, „a külföldiek ne mondják meg nekünk, hogy mi a helyes”. Az egyház nem lehet sem a baloldali, sem a jobboldali politika eszköze.
És akkor a rendszerváltozásról, amely dr. Fabiny Tibor szerint most valósult meg. Tekintsünk el attól, hogy ki mindenkit sértett meg lazán, maradjunk a tényeknél.
Véleményem szerint egyházunkban a rendszerváltozás Fasang Árpádnak Káldy Zoltán püspökhöz, majd Miklós Imréhez, az egykori Állami Egyházügyi Hivatal elnökéhez írt levelével vette kezdetét. Folytatódott Dóka Zoltán nyílt levelével, szerepet játszott benne a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) 1984. évi budapesti világgyűlése, majd a Testvéri Szó mozgalom és irat. Kimagasló esemény volt a folyamatban 1987. október 24-én Harmati Bélának és e sorok írójának a beiktatása a Déli Egyházkerület püspöki, illetve felügyelői tisztébe. Fontos volt a fasori gimnázium újraindulása 1989. szeptember 2-án és az ebben az évben megrendezett fórumok.
A rendszerváltozást minden tekintetben az 1991–97 közötti zsinat öntötte formába. Mindazoktól, akik ezeket a nagyszerű eseményeket átélték, átéltük, nem vehető el az élmény semmilyen politizáló poénnal.
Mindig úgy véltük – a rendszerváltozás egyházkormányzása –, hogy egyidejűleg kell az egyházi életben a vállalható, vállalandó kontinuitást és a cezúrát, a múlttól való elhatárolódást érvényre juttatni, képviselni.
Nagyra becsülöm dr. Fabiny Tibort úgy is, mint az angol nyelv és irodalom professzorát, úgy is, mint világi teológust. Nem volt szándékomban bántani őt, egyszerűen nehezen találok magyarázatot a rendszerváltozással kapcsolatos kijelentésére. Fel sem tételezem, hogy zavarja a tudat, a diktatúrában is minden esélyt megkapott képességei kamatoztatására.
Ugyanakkor tartoztam ezzel az állásfoglalással Ordass Lajosnak is, a nemrég eltávozott Benczúr Lászlónak is, magunknak is, akiknek az egyházi rendszerváltozás folyamatát kellett menedzselnünk; és különösen annak a sok száz lelkésznek, gyülekezeti munkatársnak, a gyülekezetek népének, akik a diktatúrában is hűek maradtak.
Frenkl Róbert
::Nyomtatható változat::
|