Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

A De­ák Té­ri Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um két ta­nu­ló­ja, Főzy Han­ga (16) és Re­gős Ro­zi (17) Fel­ső­só­fal­ván töl­töt­te az idei sí­szü­ne­tet. Ot­ta­ni él­mé­nye­ik­ről, ta­pasz­ta­la­ta­ik­ról kér­dez­tük őket.

– Hogy ke­rül­te­tek Fel­ső­só­fal­vá­ra?

Ro­zi: Ta­valy nyá­ron az is­ko­la szer­ve­zé­sé­ben utaz­tunk Er­dély­be kö­rül­be­lül hú­szan, hogy meg­is­mer­jük Böj­te Csa­ba test­vér in­téz­mé­nye­it. Né­há­nyan a szo­vá­tai ár­va­ház épít­ke­zé­sén se­gí­tet­tek, mi pe­dig Fel­ső­só­fal­ván vol­tunk egy nap­kö­zi ott­hon­ban. Egy­ér­tel­mű volt szá­mom­ra, hogy ide még vissza­jö­vök. Feb­ru­ár­ban ma­gam­mal hív­tam Han­gát is.

– Kik jár­nak ide?

Han­ga: Ezek­nek a gye­re­kek­nek, akik ide jár­nak, van ugyan csa­lád­juk, de na­gyon zi­lált, sze­gény kö­rül­mé­nyek kö­zött él­nek, töb­ben fél­ár­vák vagy cser­ben­ha­gyot­tak. Saj­nos a szü­lők kö­ré­ben gya­ko­ri az ön­gyil­kos­ság. A múlt hé­ten pe­dig egy ko­runk­be­li fiú vég­zett ma­gá­val…

Ro­zi: Csa­bit mi is is­mer­tük és na­gyon sze­ret­tük… Na­gyon fog hi­á­nyoz­ni a töb­bi­ek­nek is, mert a csa­pat egyik ve­zér­egyé­ni­sé­ge volt, min­den­ki fel­né­zett rá.

– Jaj, ez bor­zasz­tó­an ne­héz. Hal­lot­tam ró­la… De me­sél­je­tek még a nap­kö­zi­ről! Hogy is mű­kö­dik?

Han­ga: A ta­ní­tás után itt tud­nak együtt ta­nul­ni, ját­sza­ni, és me­leg ebé­det is kap­nak, ami­re ott­hon saj­nos nem len­ne le­he­tő­sé­gük. Egy jó­lel­kű asszony ve­ze­ti a nap­kö­zit, Ma­nyi né­ni. Ő főz, be­fűt, ta­ka­rít, ta­nul a gye­re­kek­kel.

Ro­zi: Olyan, mint egy tün­dér. Any­juk he­lyett any­juk.

– Há­nyan van­nak a nap­kö­zi­ben?

Han­ga: Össze­sen húsz gyer­mek­re kap tá­mo­ga­tást az in­téz­mény a Dé­vai Szent Fe­renc Ala­pít­vány­tól, fe­jen­ként ha­von­ta ezer­öt­száz fo­rint­nak meg­fe­le­lő össze­get. Még­is hu­szon­hár­man jár­nak most oda. Ma­nyi né­ni me­sél­te, hogy meg­sza­kad a szí­ve, ami­kor vissza kell uta­sí­ta­ni az újabb je­lent­ke­ző­ket.

– Mi­lyen az épü­le­tük?

Ro­zi: Az ala­pít­vány egy pa­raszt­há­zat vett, amit ado­má­nyok­ból si­ke­rült fel­újí­ta­ni.

Han­ga: Ma­nyi né­ni csa­lád­ja na­gyon so­kat dol­go­zott a fel­újí­tás­kor, és ma is ren­ge­te­get se­gí­te­nek a ház kö­rül, kü­lö­nö­sen a fér­je, Ban­di bá­csi.

– Me­sél­je­tek egy ki­csit a gyer­e­kek­ről!

Ro­zi: El­ső­sök a leg­ki­seb­bek, és he­te­di­ke­sek a leg­idő­seb­bek, akik ide jár­nak.

Han­ga: Ezek a gye­re­kek min­den ap­ró­sá­gért na­gyon há­lá­sak.

Ro­zi: Egy mo­so­lyért is…

Han­ga: Ha­mar az em­ber szí­vé­hez nő­nek. Ah­hoz ké­pest, hogy mi­lyen ne­héz sor­sú­ak, vi­dá­mak, já­té­ko­sak. Lát­szik, hogy sze­re­tik egy­mást, össze­tar­ta­nak.

Ro­zi: Olya­nok, mint egy csa­lád, Ma­nyi né­ni na­gyon sze­re­ti és sa­ját gyer­me­ke­i­ként em­le­ge­ti őket.

Han­ga: Nem­csak ta­nul­ni és ját­sza­ni jár­nak ide, ha­nem min­den­ki­nek meg­van a ma­ga fel­ada­ta. Mo­so­gat­nak, fát ha­so­gat­nak, ker­tész­ked­nek, sö­pör­nek, ren­det tar­ta­nak a ház kö­rül.

Ro­zi: Mind­ezt tel­je­sen ma­gá­tól ér­tő­dő­en csi­nál­ják, ter­mé­sze­tes a szá­muk­ra, hogy ki­ve­szik a ré­szü­ket a mun­ká­ból. Rá­adá­sul a ta­nu­lás­ban is se­gí­tik az ügye­seb­bek a gyen­géb­be­ket.

– És ti mit csi­nál­ta­tok Fel­ső­só­fal­ván?

Han­ga: Ki­rán­dul­ni vit­tük a gye­re­ke­ket – a fa­lu kör­nye­ze­tét ve­lünk fe­dez­ték fel!

Ro­zi: Ját­szot­tunk, fog­lal­koz­tunk ve­lük, bar­ká­csol­tunk, gyön­gyöt fűz­tünk, pa­la­csin­tát sü­töt­tünk… Olyas­mit csi­nál­tunk, ami­re ott­hon nincs le­he­tő­sé­gük. Vagy ami­re Ma­nyi né­ni­nek nem ma­rad már ide­je és ka­pa­ci­tá­sa. És sze­ret­tük őket!

– Van va­la­mi em­lé­ke­ze­tes tör­té­ne­te­tek?

Han­ga: Több­ször is sü­töt­tünk pa­la­csin­tát a gye­re­kek­kel, egy­szer­re há­rom ki­ló liszt­ből, hogy biz­to­san elég le­gyen. És nem volt elég… Min­den­ki süt­ni sze­re­tett vol­na, a fi­úk is, hi­szen er­re rit­kán ke­rül sor.

Ro­zi: Jár­tunk a pa­raj­di só­bá­nyá­ban is. A bá­nya lá­to­gat­ha­tó, ját­szó­te­re­ket, ug­rá­ló­vá­ra­kat, tram­bu­li­no­kat épí­tet­tek ben­ne. Amel­lett, hogy egész­sé­ges le­ve­gő­jű a hely, a gye­re­kek szí­ve­sen töl­tik ott az időt. „A mi gye­re­ke­ink” is fel­sza­ba­dul­tan, bol­do­gan ját­szot­tak. Alig le­he­tett őket ha­za­vin­ni.

– Jár­ta­tok a gye­re­kek ott­ho­ná­ban is?

Han­ga: Igen, jár­tunk több he­lyen. Azért is, mert időn­ként meg kell győz­ni a szü­lő­ket, nagy­szü­lő­ket, hogy en­ged­jék a nap­kö­zi­be a gye­re­ke­ket. Va­ló­szí­nű, hogy büsz­ke­ség­ből nem en­ged­nék őket, mert úgy gon­dol­ják, nem annyi­ra sze­gé­nyek, hogy er­re rá­szo­rul­ná­nak. Azt hi­szik, egye­dül is tud­nak bol­do­gul­ni, pe­dig né­ha étel­re sem fut­ja.

Ro­zi: Az az igaz­ság, hogy a csa­lá­dok egy ré­sze igény­te­len­ség­ben, gyak­ran saj­nos pi­szok­ban él. A fa­lu­szé­li ci­gány­te­lep­re is el­men­tünk egy kis­fi­ú­ért. Sze­re­tet­tel fo­gad­tak, pe­dig nem is is­mer­tek min­ket. A lá­to­ga­tás meg­döb­ben­tő él­mény volt, de ez már má­sik tör­té­net.

– A ti mun­ká­to­kon túl mi­vel le­het se­gí­te­ni Ma­nyi né­ni és a nap­kö­zi éle­tét?

Ro­zi: Saj­nos az er­dé­lyi ár­vák­nak gyűj­tött cso­ma­gok­ból ál­ta­lá­ban nem jut Fel­ső­só­fal­vá­ra, mert azok in­kább a bent­la­ká­sos ott­ho­nok­ba ke­rül­nek. Mi­vel nagy a sze­gény­ség, min­den­fé­lé­re szük­ség van: éle­lem­re, tan­sze­rek­re, író­esz­kö­zök­re, ru­há­ra, fe­hér­ne­mű­re egy­aránt. És per­sze köny­vek­re, a kö­te­le­ző ol­vas­má­nyok­ra és já­té­kok­ra is.

– Eb­ben mit tud­tok ti se­gí­te­ni?

Han­ga: Küld­he­tünk, vi­he­tünk is cso­ma­got, de a leg­jobb len­ne gyűj­tést szer­vez­ni, pél­dá­ul az is­ko­lá­ban. Ma­nyi né­ni na­gyon sze­ret­né, ha a nap­kö­zi­ben le­het­ne épí­te­ni egy ren­des kony­hát, és ha len­ne egy kis für­dő­szo­ba, ahol meg­für­det­he­ti a gye­re­ke­ket. Mert an­nak el­le­né­re, hogy ott­hon az ál­la­tok kö­rül is dol­goz­nak, nem tud­nak tisz­tál­kod­ni.

Ro­zi: Fel­vet­tük a kap­cso­la­tot Fa­bi­ny Ta­más püs­pök­kel, aki tá­mo­ga­tá­sá­ról biz­to­sí­tott min­ket, és meg­ígér­te, hogy pró­bál se­gí­te­ni az ado­mány­gyűj­tés­ben, ahogy a kő­bá­nyai Ká­pol­na Szín­pad Ala­pít­vány is. A fa­lu­ban min­den mun­kát meg le­het­ne szer­vez­ni, de az épí­tő­anyag pénz­be ke­rül. Per­sze sze­ret­nénk két­ke­zi se­gít­sé­get is nyúj­ta­ni.

– Ezek sze­rint ter­ve­zi­tek, hogy el­lá­to­gat­tok még oda?

Ro­zi: Min­den­kép­pen, és nem is egy­szer.

A Ká­pol­na Szín­pad Ala­pít­vány szám­la­szá­ma: Ers­te Bank 11670009-07753400-70000007. A köz­le­mény ro­vat­ba ír­ják be: „Fel­ső­só­fal­va”.

EÉ

::Nyomtatható változat::