e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Har­minc év­vel ez­előtt if­jú­sá­gi órá­ink és ki­rán­du­lá­sa­ink gya­ko­ri té­má­ja volt, hogy Bu­da­pest túl nagy vá­ros. „Én el­köl­tö­zöm, az biz­tos” – mond­tam ak­ko­ri­ban, fő­leg azért, mert von­zód­tam a ter­mé­szet­kö­ze­li élet­hez. Is­me­rek va­la­kit, aki nem csak ter­vez­ge­tett. Dr. Dőry Ist­ván 49 éves, négy­gye­re­kes csa­lád­apa két éve egy kis fa­lu­ban él. Mi­ért? Ho­gyan? Mi kö­ze en­nek a fenn­tart­ha­tó élet­hez?

– Rég­óta is­me­rem, tu­dom Ön­ről, hogy leg­alább húsz éve in­ten­zí­ven fog­lal­koz­tat­ják a kör­nye­zet­vé­del­mi kér­dé­sek. Mi­ért pont mos­ta­ná­ban vál­tot­tak élet­mó­dot?

– Ez hosszú fo­lya­mat volt. Ti­zen­hét évig Szent­end­rén, a Fe­ren­ces Gim­ná­zi­um­ban ta­ní­tot­tam fi­zi­kát, ké­mi­át, szá­mí­tás­tech­ni­kát, és tény­leg fon­tos fel­ada­tom­nak tar­tot­tam, hogy a gye­re­kek­kel meg­ér­tes­sem az öko­ló­gia lé­nye­gét.

Fon­tos előz­mény, hogy még a szo­ci­a­liz­mus ide­jén Fre­i­burg­ban vol­tam ösz­tön­dí­jas. Fre­i­burg iga­zi nyu­gat-eu­ró­pai kör­nye­zet­vé­del­mi min­ta­vá­ros. Jó él­mény volt, hogy a sö­tét­szür­ke szo­ci­a­liz­mus­ból ki­men­tünk, és lát­tunk egy jól mű­kö­dő tár­sa­dal­mat, ame­lyik mind­emel­lett még zöld is akart len­ni. Meg­ta­pasz­tal­tuk, hogy mi­lyen a fej­lett, gaz­dag, de tu­da­to­san kör­nye­zet­vé­dő vá­ro­si élet. Ezt meg­pró­bál­tuk át­hoz­ni Ma­gyar­or­szág­ra. Azt gon­dol­tuk, hogy Szent­end­re is le­het­ne ilyen pél­da­mu­ta­tó, zöld, ön­fenn­tar­tó vá­ros. De az évek so­rán ki­de­rült, hogy a fő­vá­ros nyo­má­sá­tól ott nem le­het meg­sza­ba­dul­ni. Akár­mit csi­ná­lunk, Szent­end­re Bu­da­pest al­vó­vá­ro­sa ma­rad.

Fe­le­sé­gem­mel, Mag­di­val egy­re töb­bet gon­dol­koz­tunk azon, ho­gyan tud­nánk olyan hely­re köl­töz­ni, ahol nem ke­rü­lünk el­lent­mon­dás­ba sa­ját esz­mé­ink­kel, gon­do­la­ta­ink­kal. Pél­dá­ul az­zal, amit én ta­ní­tot­tam a gye­re­kek­nek. Azt gon­dol­tuk, hogy fa­lun ez az élet job­ban meg­va­ló­sít­ha­tó.

– Jó, jó, de azért nem le­he­tett könnyű ne­ki­vág­ni.

– Tény­leg nem, fő­leg a gye­re­kek mi­att. A két egye­te­mis­tát nem ren­dí­tet­te meg a do­log, a leg­na­gyobb ma már hu­szon­öt éves. Ami­kor a ki­seb­bek­nek is ép­pen is­ko­la­vál­tás­ra volt le­he­tő­sé­gük, ak­kor én szé­pen el­bú­csúz­tam a fe­ren­ce­sek­től. Na­gyon ren­de­sek vol­tak, nem ha­ra­gud­tak rám, meg­ér­tet­ték az el­kép­ze­lé­se­in­ket.

– Az or­szág­ban több­fe­lé van­nak öko­fal­vak, ezek is azt tűz­ték ki cél­ju­kul, hogy a ter­mé­szet­tel össz­hang­ban akar­nak él­ni. Mi­ért nem Gyű­rű­fű­re, Vis­nye­szép­lak­ra vagy mond­juk Bu­da­pest­től nem messze, Má­ria­ha­lom­ra köl­töz­tek?

– Meg­lá­to­gat­tuk eze­ket a he­lye­ket, és lát­tuk a prob­lé­má­i­kat is. Pél­dá­ul Vis­nye­szép­la­kon nem tud­tunk azo­no­sul­ni az­zal, hogy ők most is a ha­gyo­má­nyos pat­ri­ar­chá­lis tár­sa­da­lom sza­bá­lyai sze­rint akar­nak él­ni. Sze­rin­tem nem az a cél, hogy a ré­gi idő­ket utá­noz­zuk, ha­nem hogy a mai vi­lág­ban fenn­tart­ha­tó élet­mó­dot va­ló­sít­sunk meg. Eb­ben le­het na­gyon sok ha­gyo­má­nyos elem, de ugyan­ak­kor al­kal­maz­ni kell a leg­mo­der­nebb tech­no­ló­gi­á­kat is, és nem sza­bad el­vet­ni a de­mok­ra­ti­kus tár­sa­dal­mak ér­té­ke­it sem.

Sze­rin­tünk ezek az ök­o­k­ez­de­mé­nye­zé­sek sok­szor ott hi­báz­zák el, hogy ki­köl­töz­nek a vi­lág vé­gé­re, le­he­tő­leg va­la­mi gyö­nyö­rű, er­dős vi­dék­re. Ott per­sze ter­mel­ni nem le­het, köz­le­ke­dés­re csak az au­tó jön szó­ba, bi­cik­liz­ni is leg­több­ször hegy­nek fel meg szél­lel szem­ben kell. Mi vi­szont úgy gon­dol­tuk, hogy ke­rék­pár­ral meg vo­nat­tal meg­old­juk a köz­le­ke­dést, és ez ed­dig si­ke­rült is. A szom­széd fal­vak­ba el tu­dunk men­ni bi­cik­li­vel, ha an­nál messzebb van dol­gunk, ak­kor föl­ülünk a vo­nat­ra. Fél órán be­lül két nagy­vá­rost is el tu­dunk ér­ni, ott hasz­nos mun­kát tu­dunk vé­gez­ni. Ez nem csak a pénz­ke­re­set mi­att fon­tos.

– Ak­kor most már árul­ja el, ho­va ke­rül­tek, hol dol­goz­nak!

– Egy­há­zas­fa­lu­ban, az új­ké­ri vas­út­ál­lo­más kö­ze­lé­ben van a há­zunk. Fél­úton Sop­ron és Szom­bat­hely kö­zött. Ta­valy Szom­bat­he­lyen is ok­tat­tam, most in­kább Sop­ron­hoz kö­tő­dünk. Mag­di Sop­ron­ban gyógy­pe­da­gó­gus, Ju­li és Pi­tyu is oda jár­nak gim­ná­zi­um­ba, szó­val együtt vo­na­toz­hat­nak. Én Sop­ron­ban, az egye­te­men prog­ra­mo­zást és fenn­tart­ha­tó fej­lő­dést ta­ní­tok.

– A fenn­tart­ha­tó­ság szót so­kan hasz­nál­ják, né­ha egé­szen ab­szurd szó­kap­cso­la­tok­ban. A té­vé­hír­adó­ban pél­dá­ul időn­ként fenn­tart­ha­tó gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés­ről be­szél­nek. Hogy tud­ná meg­ma­gya­ráz­ni a szó iga­zi je­len­té­sét?

– A fenn­tart­ha­tó­ság egy ki­csit töb­bet je­lent, mint a kör­nye­zet­vé­de­lem. Ha meg tud­juk ol­da­ni, hogy a hul­la­dé­kok szét le­gye­nek vá­lo­gat­va, vagy a vi­zek ne le­gye­nek nit­rá­to­sak, az még ke­vés.

A fenn­tart­ha­tó­ság az egész éle­tün­ket érin­ti. Te­hát nem­csak ar­ról van szó, hogy rend­be kell ten­ni a kör­nye­ze­tün­ket, ha­nem min­den szem­pont­ból át kell gon­dol­ni, hogy amit csi­ná­lunk, az foly­tat­ha­tó-e. Ma­gya­rán annyi ener­gi­át fo­gyasz­ta­ni, amennyit a ter­mé­szet hosszú tá­von biz­to­sít, annyi vi­zet, amennyit a csa­pa­dék­ból ka­punk, annyi fát, amennyit az er­dő ad. Eze­ket ki­szá­mít­ja az em­ber, és ak­kor rá­jön, hogy a mai ma­gyar tár­sa­da­lom­nak van­nak olyan te­rü­le­tei, ame­lyek egy­ál­ta­lán nem fenn­tart­ha­tók. Ilyen pél­dá­ul az au­tó­köz­le­ke­dés vagy a gáz­fű­tés, hi­szen ezek meg nem úju­ló fosszi­lis for­rá­sok­nak a vég­ső fel­hasz­ná­lá­sát je­len­tik, mi­köz­ben a lég­kör­ben fel­sza­po­rít­ják a szén-di­o­xi­dot.

Ma­nap­ság ne­héz úgy él­ni, hogy az em­ber­nek a szo­ká­sos­tól lé­nye­ge­sen el­té­rő élet­mód­ját el­fo­gad­ják egy vá­ro­si, mond­juk egye­te­mi kör­nye­zet­ben, de mi ez­zel pró­bál­ko­zunk. Le­he­tő­leg ön­be­csa­pás nél­kül.

(Foly­tat­juk)

::Nyomtatható változat::