ÉnekKincsTár

Hozzászólás a cikkhez

Vi­rág­va­sár­nap­pal a böj­ti idő­szak utol­só he­té­be lé­pünk. Ar­ra em­lé­ke­zünk, hogy Meg­vál­tónk utol­só föl­di he­té­nek kez­de­tén be­vo­nult Je­ru­zsá­lem­be, szen­ve­dé­sei, el­íté­lé­se, ha­lá­la és fel­tá­ma­dá­sa szín­he­lyé­re.

Az ün­nep bib­li­ai igéi két alap­ve­tő üze­ne­tet hor­doz­nak. Az evan­gé­li­um Má­té evan­gé­li­u­má­nak 21. fe­je­ze­té­ből Jé­zus Je­ru­zsá­lem­be va­ló be­vo­nu­lá­sá­nak konk­rét tör­té­ne­ti ese­mé­nyét be­szé­li el, s ez­zel a va­sár­nap­nak az egy­há­zi esz­ten­dő­ben el­fog­lalt he­lyé­re utal: Jé­zus Krisz­tus szen­ve­dés­tör­té­ne­té­nek nyi­tá­nyá­ra em­lé­ke­zünk ezen a va­sár­na­pon.

Az epis­to­la, a Fi­lip­pi le­vél 2. fe­je­ze­té­nek is­mert Krisz­tus-him­nu­sza a pusz­ta tör­té­ne­ti vissza­te­kin­tés­nél na­gyobb ívet raj­zol a vi­rág­va­sár­na­pi ese­mény kap­csán, hi­szen a meg­vál­tás egé­szét ál­lít­ja elénk ezen a va­sár­na­pon. Nem­csak azt, ami ép­pen tör­té­nik, ha­nem Krisz­tus meg­tes­te­sü­lé­sé­től kezd­ve vé­gig­ve­zet ben­nün­ket az üdv­tör­té­ne­ten, s meg­szó­lal ben­ne a Jé­zus Krisz­tus ha­lál fe­lett ara­tott győ­zel­mé­ről, mennyei di­cső­sé­gé­ről szó­ló bi­zony­ság­té­tel is.

E ket­tős üze­net ki­bon­tá­sa jel­lem­zi az ün­nep gra­du­ál­éne­két is: Én lel­kem, út­ra ké­szülj (EÉ 209). A har­ma­dik vers­szak el­ső so­rá­ban ezt éne­kel­jük: „Most mint ki­rály vo­nulsz be, / Uj­jong a nép­se­reg, / De kész, Uram, a tőr is, / Hogy fog­lyul ejt­se­nek.” E so­rok fe­je­zik ki ta­lán leg­hűb­ben vi­rág­va­sár­nap üze­ne­té­nek em­lí­tett ket­tős­sé­gét: az örö­met Jé­zus ki­rály­sá­gá­nak fel­is­me­ré­se kap­csán és a szen­ve­dés el­ke­rül­he­tet­len­sé­gét, ame­lyet Jé­zus ta­nít­vá­nya­i­nak több­ször is elő­re el­mond.

Az ének szö­ve­gét Ab­ra­ham Kle­sel (1636–1702) szi­lé­zi­ai lel­kész, teo­ló­gus ír­ta ere­de­ti­leg né­met nyel­ven. Kle­sel­nek éne­kes­köny­vünk­ben ez az egyet­len ének­szö­ve­ge. Ér­de­kes, hogy gaz­dag és ki­fe­je­zet­ten vi­rág­va­sár­na­pi mon­da­ni­va­ló­ja el­le­né­re a né­met evan­gé­li­kus éne­kes­köny­vek törzs­anya­gá­ban nem sze­re­pel.

Éne­künk gaz­dag­sá­ga és szép­sé­ge el­ső­sor­ban ab­ban ra­gad­ha­tó meg, hogy min­den vers­sza­ká­ban túl is mu­tat vi­rág­va­sár­na­pon, s a nagy­hét ese­mé­nye­it ve­tí­ti elő­re. Nem en­ge­di azt sem, hogy az ének­lő egy­sze­rű­en em­lé­ke­zés­ként él­je meg ezt az idő­sza­kot, ha­nem már cí­mé­ben is a – lel­ki ér­te­lem­ben vett – be­kap­cso­ló­dás­ra buz­dít Jé­zus Krisz­tus szen­ve­dés­tör­té­ne­té­be. Er­re utal már az el­ső sor fel­szó­lí­tá­sa is: „Én lel­kem, út­ra ké­szülj, / Kí­sérd el Ura­dat!” Így az ének egy­ben nagy­he­ti-hús­vé­ti me­di­tá­ci­ó­nak is te­kint­he­tő.

Éne­künk szö­ve­gé­ben egy­faj­ta ke­re­tes szer­ke­ze­tet fe­dez­he­tünk fel. Az el­ső és az utol­só két vers­szak egé­szé­ben fo­gal­maz­za meg vi­rág­va­sár­nap és a nagy­hét üze­ne­tét a ke­resz­tény em­ber szá­má­ra. Az el­ső vers­szak ar­ról tesz bi­zony­sá­got, hogy Jé­zus szen­ve­dé­se­i­nek szem­lé­lé­se, az ő lel­ki ér­te­lem­ben tör­té­nő el­kí­sé­ré­se szen­ve­dé­sé­nek út­ján meg­ta­nít­hat ben­nün­ket is min­den­na­pi éle­tünk ke­reszt­jé­nek hor­do­zá­sá­ra. A má­so­dik vers­szak ezt a gon­do­la­tot a kö­zös­ség ké­pé­nek fel­vil­lan­tá­sá­val erő­sí­ti meg. Ke­resz­te­lő Já­nos bi­zony­ság­té­te­le az Is­ten Bá­rá­nyá­ról itt együtt szó­lal meg Si­on le­á­nya­i­nak az Ószö­vet­ség­ből vett ké­pé­vel, s ez­zel ar­ra a kö­zös­ség­re, az egy­ház­ra utal, amely­nek alap­ját ép­pen azok az ese­mé­nyek ké­pe­zik, ame­lyek­re ezek­ben a na­pok­ban em­lé­ke­zünk.

A har­ma­dik és ne­gye­dik vers­szak Krisz­tus sor­sá­nak am­bi­va­len­ci­á­já­ra, a sze­mé­lyé­hez va­ló vi­szo­nyu­lás el­lent­mon­dá­sos­sá­gá­ra össz­pon­to­sít. Egy­részt a be­vo­nu­lás­kor ta­pasz­tal­ha­tó uj­jon­gó öröm, más­részt az el­ítél­te­tés gyöt­rel­me szó­lal meg itt. Hang­sú­lyos azon­ban az a bi­zony­ság­té­tel is, hogy nem em­be­ri sze­szély vagy pusz­ta sors­sze­rű­ség ren­de­zi így az ese­mé­nye­ket, ha­nem a tör­té­nel­met irá­nyí­tó Is­ten, aki így szer­zi meg min­den ben­ne hí­vő szá­má­ra a vált­sá­got és az üd­vös­sé­get.

Az ének „ke­re­té­nek” má­so­dik ré­szét az ötö­dik és ha­to­dik vers­szak ké­pe­zi. Az ötö­dik­ben a hús­vé­ti győ­ze­lem elő­re­ve­tí­té­se szó­lal meg, a ha­to­dik­ban pe­dig a szer­ző ar­ra biz­tat, hogy a vi­rág­va­sár­nap­pal kez­dő­dő nagy­he­ti ese­mény­so­ro­zat min­den ke­resz­tény em­ber­ben egy­részt bűn­bá­na­tot, más­részt re­mény­sé­get éb­resszen, de vi­gasz­tal­jon is a szen­ve­dé­sek kö­zött.

Wag­ner Szi­lárd

::Nyomtatható változat::