Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 14
- Március 15-i elismerések Bonyhádon
Egyházunk egy-két hete
Hozzászólás a cikkhez
Március 15-i elismerések Bonyhádon
Bonyhád Város Önkormányzata idén két Perczel-díj átadásáról döntött. Az elismeréseket a március 15-i ünnepség keretében nyújtotta át a polgármester Ónodi Szabolcsnak, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium igazgatójának, illetve dr. Bayer Józsefnek, az Axel Springer Kiadó magyarországi vezérigazgatójának, hajdani bonyhádi gimnazistának.
A bonyhádi ünnepségen adták át a Völgységi Tehetséggondozó Egyesület által alapított Völgység Talentuma elismeréseket is. Az idei öt díjazott között volt Cséke Balázs, a Petőfi-gimnázium diákja, aki négy éve szinte valamennyi matematika- és földrajzverseny országos döntőjében dobogós helyen szerepelt.
Még egy rangos, a középiskolával kapcsolatos elismerésről számolhatunk be: dr. Mőcsényi Mihály tájmérnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át március 15-én a budapesti ünnepségen. A bonyhádi Petőfi-gimnázium egykori diákja minden évben ellátogat az alma materbe, két évvel ezelőtt átadta megőrzésre Széchenyi-díját az intézmény múzeumának.
::Nyomtatható változat::
|